AMIRŐL CSESZENKVÁR FALAI MESÉLNEK
A garázda Cseszneki várnagy, Némai Kolos Jeromos
A magyar történelem viharos évszázadaiban Csesznek vártartományban és környékén még békeidőszakban sem volt mindig nyugalmas a falvakban lakók élete. A vár kapitányai, várnagyai embereikkel gyakran bejárták a környező falvakat és lecsaptak a Bakonybéli, Zirci és Szentmártoni (Pannonhalmi) apátság birtokaira.
A fennmaradt oklevelekből kitűnik egy olyan erőszakos várnagy neve, aki hosszú időn keresztül rettegésben tudta tartani a környéket. Ezt a várnagyot Némai Kolos Jeromosnak hívták. Garázdálkodásai nyomán több alkalommal fordultak panasszal az uralkodóhoz az egyházi méltóságok. Negatív tetteiről álljon itt egy rövid kis összeállítás, amelyből megismerhetjük a várnagy valóságos arcát.
1425 – ben embereivel a Szentmártoni (Pannonhalmi) apát Varsányi (Veszprémvarsány) birtokáról hajtott el jogtalanul jószágokat. Az apát levélben panaszolta be Zsigmond királynál a várnagyot. A király az apát és a várnagy között zajló peres ügyben az alábbi parancsot adta ki:
„Mi, Zsigmond, Isten kegyelméből a rómaiak mindig felséges királya, valamint Magyarország, Csehország stb. királya, emlékezetül adjuk ezt az ügyet, amelyet a kegyes Miklós testvér úr, Szentmártoni (Pannonhalmi) apát, Jeromos – akit Némai Kolosnak mondanak és Jakab fia ellen a győri káptalan bíráinak és azok feletteseinek (tanácsára) elénk terjesztett jelenlevő báróink és prelátusaink különleges megfontolásával a mostantól következő Vízkereszt ünnepének nyolcadik napjára – amikor szokás szerint a mi ítélőnapunk következik – ez időre halasztjuk – más országos, sürgős teendőink miatt – a folyamatban lévő ügyet.
Udvarunkhoz tartozó tisztelendő János atya, zágrábi püspök főkancellár pecsétjével ellátva.
Buda, 1425. november 8.”
1437 januárjában Némai Kolos Jeromos és emberei Koppány környékén garázdálkodtak. A portya során több marhát, disznót, lovat és szekeret raboltak el a Bakonybéli apát birtokáról. Egy védekező jobbágy kezére kardlappal akkora csapást mértek, hogy az menten eltörött. Úgy látszik, hogy a portya sikeres lebonyolításával meg voltak elégedve, mert november elején ismét megjelentek a környéken. Ekkor 3db marha elhajtásával is beérték, de 3 hét múlva 16 db ökröt hajtottak el, erdeiből pedig sok fát kivágtak.
Az eseményekről a Pannonhalmi apát ismét jelentést tett Zsigmond királynak. Panasszal fordult Mihály Bakonybéli apát is az uralkodóhoz. Kérésére Erzsébet királyné, Némai Kolos Jeromos és Bébi Domokos Porvai hivataltiszt ellen az általuk elkövetett hatalmaskodások miatt vizsgálatot rendelt el.
A Tata városában íródott levél így rendelkezett:
„A Csékből való Tamás főkincstartó sürgető előterjesztésére, Erzsébet, István kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország királynője, Ausztria, Stíria hercegnője, Morávia grófnője stb. hűséges híveinknek (alispánnak, főispánnak, Veszprémi püspöknek) üdvözletünket küldjük.
Minthogy jött hozzánk Mihály testvér úr, Bakonybéli apát(tiszteletreméltó és kegyes férfiú) azzal a panasszal, hogy a Némai Kolos Jeromos a nagyságos Gara László bán várnagya (akit ő tett várnaggyá Csesznekben) és az ugyancsak általa kinevezett Porvai hivataltiszt: Bébi Domokos a közelmúltban – az említett László bán egyetértésével és akaratával – egynémely erdőket, szántóföldeket, valamint a Nyírmeg nevű rétet, ugyanezen apát és az ő egyháza Koppányi birtokainak is a határát átlépve erőszakkal elfoglalták – teljesen jogtalanul és arcátlanul. Ezenkívül és hasonló módon ugyanezen napokon (Boldog Márton püspök és hitvalló ünnepe előtt 6 nappal és az azt követő napokon többször is) egy bizonyos Bogáthy Mihály, aki familiárisa ugyanezen László bánnak, a fentebb jelzett Kolos és Domokos egyetértésével és határozott kívánságára, s velük együtt, a Koppányi jobbágyok összes disznaját László bán Fenyőfői birtokára hajtották.
Némelyeket közülük saját használatukra vettek, másokat pedig tetszés szerint felhasználtak. Még különféle ártalmas dolgokat is cselekedtek az apát úr ellen napról – napra. Az apát úr az őt ért jogtalanságok miatt Felségünk előtt panaszt tett és méltó elégtételért folyamodott hozzánk. És mivel mi nem akarjuk, hogy az apát úr ilyen kárt szenvedjen jogtalanul, és addig is, míg ezeket saját magunk meg nem tapasztaljuk, hogy Kolos Jeromos és társai az apát úrnak elégtételt szolgáltassanak. (Fizessék meg a kárt).
Tata, 1438. Boldog Erzsébet előtti vasárnapon.”
Hogy megfizették - e a kárt a tettesek, azt utólag már nem tudhatjuk meg, de valószínűleg nem. Egy biztos. A hatalmaskodások továbbra sem szűntek meg a környéken. Hiába folyt ellenük vizsgálat, minden maradt a régiben. A megérdemelt büntetés a magas pártfogó személye, vagy valami más ok miatt rendre későbbre tolódott.
1446 – ban az országos tanács Némai Kolos Jeromos, Ajkai Lénárt és Benedek az ügyében halasztó parancsot adott ki Budán, amely a következőképpen rendelkezett:
„Mi, az egységes Magyarország nemesei és bárói, emlékezetül adjuk, hogy az ügyet, amelyet Kolos Jeromos Cseszneki várnagy és Leonardus és Benedek (Ajkai Miklós fia), továbbá Alexius (Domokos fia) és János (István fia) – ez utóbbiak Ajkáról - ők valamennyien Kolos familiárisai, valamint a hozzájuk tartozó Répás Gál, Cseb Benedek, Ivoni Miklós, az Oszlopi Sebestyén és Mihály ellen terjesztettek elő, a Veszprémi püspök káptalana ítélőszéke előtt, Szent Mihály ünnepe előtti 8 napon előttünk( jelenlétünkben). Ezt az ügyet megfontoltuk, s a hadsereg jelenleg folyamatban levő átszervezéséből fakadó teendőink miatt elhalasztjuk a következő Vízkereszt nyolcadikára.
Pecsétünk hiányában főtisztelendő Péter Váci püspök főkancellárunk pecsétjével látjuk el.
Buda, 1446. november 7.”
Ebben az időszakban (november – december) vezetett hadat Hunyadi János kormányzó Ausztriába III. Frigyes német király ellen. Hadaival Bécs környékét dúlta. Feltehetőleg ezért nem kerülhetett sor Némai Kolos Jeromos és társai ügyének érdemi kivizsgálására. Hogy később született – e elmarasztaló ítélet a következő években, vagy elesett Kolos Jeromos a harcok során, fennmaradó adatok hiányában, nem tudhatjuk.
Ez a kis múltidéző történet is bizonyítja azt, hogy nemcsak az ellenségtől volt félnivalójuk a hatalmas birtokkal rendelkező apátságoknak és a szegény jobbágyoknak. A viszonylagos béke időszakában is állandó veszélynek voltak kitéve. Nem tudhatták, hogy a várakban székelő katonaság melyik pillanatban sarcolja meg a környéket. Azt azonban még tudni kell, hogy a végvárakban sokszor hónapokig sem volt megfelelő az ellátás, vagy a zsold kifizetése és néha ez késztette őket a már fentebb említett nem éppen dicsőséges cselekedetekre.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2015. 01. 09. Szerda délelőtt 11: 00
