2013

csütörtök, 2013. március 28. 18:49, Nézettség: 5521

A Tisza a Duna leghosszabb mellékfolyója, és egyben Közép-Európa legfontosabb folyóinak egyike. Forrása Ukrajnában található, és a Fekete-Tisza, illetve a Fehér-Tisza találkozásával jön létre. Több országon is áthalad, úgymint: Ukrajna, Románia, Magyarország, Szlovákia és Szerbia, ahol a folyó torkolata is található, Titel közelében. Vízgyűjtő területe 157.000 km2.

csütörtök, 2013. március 28. 18:26, Nézettség: 3028

A hazai víziturizmus szempontjából ugyan a Balaton és a Velencei-tó messze megelőzi a Tisza-tavat, azonban azt csak kevesen tudják, hogy utóbbi a legnagyobb mesterségesen létrehozott vízfelület Magyarországon. Heves megye délkeleti szélén, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye határán terül el.

csütörtök, 2013. március 28. 18:10, Nézettség: 2946

Hazánk és egyben Közép-Európa legnagyobb tava rendkívül változatos vízszintjének köszönhetően sok gondot okozott a történelem során a környéken élőknek. A terület mocsarassága (a mai Somogy és Zala megyék területe) megközelíthetetlen és zárt világot alakított ki hosszú évszázadokra.

csütörtök, 2013. március 28. 18:05, Nézettség: 4193

A Magyar Tenger élővilágát, egészen más szempontból mutatjuk be, Közép-Európa legnagyobb állóvizét. A Balaton ugyanis nem csupán egy csokoládégyártó cég fantáziáját ragadta meg, hanem számos fotós is megörökítette különleges természeti adottságait, és emellett megannyi magyar költőt és írót is megihletett.

vasárnap, 2016. március 6. 14:27
Kasza Béla
Balatoni lendületes


Micsoda pompás csemege,
Balaton összes szelete!
Lehet Szárszó, Keszthely, Szemes
vagy éppenséggel Kenese.

Balaton, szívem szerelme!
Akarattya, Zánka, Lelle.
Szigliget, Szepezd, Révfülöp,
mindig veletek szédülök.

Ezernyi csoda, Balaton!
Hullámzó fény a habokon.
Vulkáni csókok serege
ébred szeles hajnalokon.

Ez a táj édes mágia,
Örvényes, Füred, Mária.
Aszófó, Földvár, Badacsony,
lelkem úgy szárnyal szabadon!

Nappali és esti fények,
minden napon visszatérnek.
Fenyves, Boglár, Tihany, Fonyód,
értük remegek és égek.

Vonyarcvashegy, Gyenesdiás,
ezüst szárnyú sirály kiált.
Illata van színes szónak.
Hazája ez álmodónak.

Kis verset írtam, nem nagyot,
szerelembe belehalok.
Tanúm Isten, vágyam tiszta,
élni addig itt akarok!

szerda, 2016. március 30. 10:57
Várnai Zseni
Balatoni alkony

Az ég a vízre ráhajol
a láthatáron valahol...
az ég a vízzel összeér,
az ég, a víz
gyöngyházfehér.

Így látom én fektemben itt
a táj elnyugvó fényeit,
miközben percem elrepül...
az ég, a tó
elszenderül.

Oly nyugodalmas most a táj,
boldog vagyok...semmi se fáj...
tükörsima a Balaton,
sellők énekét
hallgatom.

szerda, 2013. március 27. 17:50, Nézettség: 2233

A Balaton gazdag élővilága Közép-Európa legnagyobb tava, a Balaton már az ókortól fogva jelentős szerepet játszott a Kárpát-medencében élő népek életében. A rómaiak korában Lacus Pelsonak nevezték, ekkor elsősorban a halászati lehetőségek miatt volt fontos. Később megindult az északi parton a szőlőtermesztés, azonban a tó turisztikai szempontból csak a 19.

szerda, 2013. március 27. 17:40, Nézettség: 2531

A Hortobágy szépségei Petőfi „Az alföld” című versében méltán dicséri a pásztorok földjét, a vadregényes hegyvidékkel szemben, bár valószínűleg ebben a rajongásban a „hortobágyi kocsmárosné” jelenléte jelentős szerepet játszott.

szerda, 2013. március 27. 17:27, Nézettség: 2390

Elbűvölő tó a föld mélyén: a Tapolcai-tavasbarlang A Tapolcai-tavasbarlang a Balaton-felvidék vonulatai között elhelyezkedő Tapolca városa alatt húzódik, mintegy  négy kilométer hosszan. A Tapolcai-medence legértékesebb látnivalóját a bársonyos zöld színekben pompázó vízen csónakázva járhatják végig a látogatók.

szerda, 2013. március 27. 17:17, Nézettség: 3006

A Villányi borvidék Magyarország egyik legfejlettebb bortermő vidéke a Villány-siklósi borvidék. Ez a vidék az ország dél- dunántúli régiójában található, Baranya megyében, mintegy 2100 hektáron. A területet a szakértők két nagy körzetre osztják.

szerda, 2013. március 27. 17:12, Nézettség: 3386

A Dunakanyar gazdag élővilága A Dunakanyar értékes és egyedi természeti kincsünk. Állat- és növényvilága is rendkívül gazdag, és a terület számos védett fajnak is otthont ad. De nem csak az élővilág figyelemreméltó. Vannak történelmileg fontos és híres városaink, mint Esztergom, Visegrád, Szentendre vagy Vác.

szerda, 2013. március 27. 17:00, Nézettség: 3522

A börzsönyi kisvasutak világa Az Északi-középhegység nyugati bástyájaként emlegetett Börzsöny vadregényes táját meredek gerincek, medencék, kúpok alkotják. Nem is sejtenénk, hogy a hegy mélyén szundikáló, most már inaktív vulkán régen heves kitöréseket produkált. A Börzsöny hazánk harmadik legmagasabb, ennek ellenére kis alaptarületű hegysége, melynek nagy része nemzeti park.

18 bejegyzés | 1 / 2 oldal « 1 2 »