Feledy Gyula (Sajószentpéter, 1928. május 13. – Miskolc, 2010. július 3.) Kossuth-díjas grafikus és festő, érdemes és kiváló művész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportjának tagja. Az 1950-es évek közepén jelentkező új grafikus nemzedék markáns képviselője, Budapesten és Krakkóban tanult, Miskolcon alkotott. Kezdeményezésére jött létre a Miskolci Grafikai Műhely és az Országos Grafikai Biennálék sorozata.
Életútja
Feledy Gyula apja Ajnácskán (Szlovákia) született, kőfaragó majd bányász volt. Az első világháború után Sajószentpéteren telepedtek le, itt született Gyula. Apja korai halála után a két fiú (nagyobbik bátyja 18 évvel volt idősebb tőle, egyébként öten voltak testvérek) is a bányánál volt kénytelen munkát vállalni. Gyula sokat rajzolt otthon, bányászokat, házakat, a környezetét. A polgári iskolát Miskolcon végezte, további tanulmányaiban a háború akadályozta. Amikor 1946-ban meghallotta a rádióban, hogy a NÉKOSZ és a Derkovits Gyula Képzőművészeti Kollégium felvételt hirdet, beküldte három rajzát. Behívták, felvették. Ezzel párhuzamosan középiskolai tanulmányokat is végzett, a Barnabás Gimnáziumban érettségizett le – a Bányász szakszervezettől kapott havi 100 pengő segítségével. A Kollégiumot Kmetty János és Beck András alapította, a tanárok Rabinovszky Máriusz, Kállai Ernő, Bortnyik Sándor, Medgyessy Ferenc voltak, de még Major Tamás is tartott nekik beszédgyakorlatokat. Rajk László is gyakran látogatta őket, mert Beck felesége volt a titkárnője. Tehetséges társaság jött össze ebben az iskolában, például Würtz Ádám és Mészáros Dezső. A Kollégiumot azonban néhány év után – összefüggésben a a Rajk-perrel – megszüntették, a tanárokat és a hallgatókat, így őt is, átirányították a Magyar Képzőművészeti Főiskolára.
A Főiskolán Szőnyi István osztályába került, de gyakran átjárt Pór Bertalanhoz is. 1948-ban végzett festő szakon, mesterei – összefoglalóan – Koffán Károly, Pór Bertalan, Kmetty János, Szőnyi István és Hincz Gyula voltak. Már a Főiskolán elhatározta, hogy tanulmányait külföldön, Párizsban vagy Rómában folytatja. A római Collegium Hungaricum pályázatát el is nyerte, de 1949-ben a politikai helyzet megváltozása miatt ez már nem volt lehetséges, így került egy állami ösztöndíj révén Krakkóba, a Képzőművészeti Akadémiára. Lengyelországot mindig is második hazájának tekintette, felesége, Szabina is lengyel, első lánya, Ágnes is ott (kisebbik lánya, Zsuzsanna már Miskolcon) született. Krakkóban Taranczewski és Fedkowycz festő osztályában tanult, majd Andrzej Jurkiewicz és Konrad Srzedniczki mellett megismerkedett a sokszorosító grafikával. Lengyelországban 1953-ban végzett. A grafika lehetőségei annyira megfogták, hogy a grafika, a rajz, a rézkarc, a litográfia egész életművében meghatározó maradt. A hazai kiállításokon még Krakkóból részt vett: 1951-ben a II. Képzőművészeti Kiállításon Ady- és Majakovszkij-illusztrációkkal, majd 1952-ben a Tavaszi Tárlaton bemutatta azokat a sport témájú litográfiákat, amelyekkel a helsinki szellemi olimpián nyert díjat. A III. Képzőművészeti Kiállításon (1952) mutatta be Mama című munkáját, amelyben nehéz nem észrevenni József Attila hatását.
Hazatérve a főiskolára hívták tanítani, főleg a litográfia oktatására. Nem érezte jól magát a fővárosban, ezért 1955-ben Miskolcra költözött, ahol Kondor Bélával – aki tanítványa is volt –, Csohány Kálmánnal, Lenkey Zoltánnal, Kass Jánossal, Reich Károllyal és másokkal megalakította a Miskolci Grafikai Műhelyt. Miskolcon már a háború előtt is működött művésztelep, a grafikai műhely ezt a hagyományt folytatva, annak épületében munkálkodott. Noha az országban egyre erősebb volt a művészetben is a voluntarizmus hatása, a város szabadabb légkört biztosított a művészek tevékenységéhez, hozzájárulva ahhoz, hogy a magyar grafika fejlődjön, és rövidesen nemzetközi szintre emelkedjen.
Feledy Gyula 1955-ben megkapta a frissen létrehozott Derkovits-ösztöndíjat, 1958-ban pedig beválasztották a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége elnökségébe. Kezdeményezésére megvalósult – először Budapesten kívül – az Országos Képzőművészeti Kiállítás, és ebből nőtt ki az Országos Grafikai Biennálék (legutóbb Triennálévá módosult) sorozata. Az első Biennále 1961-ben volt, s mivel a városnak nem volt megfelelő kiállítóhelye, a Miskolci Nemzeti Színház társalgóiban rendezték meg. Az 1965-ös, III. Országos Grafikai Biennále nagydíját Feledy Gyula kapta. 2000-ben – Feledy, Bodonyi Csaba építész, Dobrik István művészettörténész, Kabdebó Lóránt irodalomtörténész, Petneki Áron művelődéstörténész és Selmeczi György zeneszerző – megalapították a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportját, amelynek vezetőjévé is megválasztották.
1989-ben Miskolc egy, a belváros hangulatos részén található épületet bocsátott rendelkezésére (Deák tér 3.). A barokk jellegű műemléket a 19. század végén alakították át a görög kereskedőkompánia telkén álló magtárból lakóházzá, és ebben rendezték be a művész állandó kiállítását. Az épület a Miskolci Galéria kezelésében van, és Feledy-ház néven ismert.
Művei számos közgyűjteményben megtalálhatók: Fővárosi Képtár, miskolci Herman Ottó Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Miskolci Galéria, békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum, Petőfi Irodalmi Múzeum.
Művészete
„Értékteremtő, intenzív alkotó munka, közel századnyi idő a tájhazához való ragaszkodásban, de mindig európai léptéket követve: ez Feledy Gyula élete, életműve. … A magyar rajzművészet iskolateremtő mestere, Szalay Lajos és a különleges elhivatottságú Kondor Béla mellett Feledy Gyula is részese a 20. századi magyar grafika megújulásának.” – írja Dobrik István a Feledy-könyv bevezetőjében. Feledy Gyula művészetének alakulását több tényező határozta meg. Egyrészt kitörölhetetlenül ott van emlékezetében a bányászok közelsége révén szerzett élményanyag, másrészt az irodalmi alkotások hatása. Maga nyilatkozta: „A munkásságomban jelentős irodalmias befolyás is érvényesül,… Engem egyszerűen az a mondandó inspirált, ami művészetfilozófiailag mondjuk elsőbbrendűen az irodalom sajátja, de úgy gondolom, hogy lehetőséget tartogat a képzőművész számára is…”
Életművéből lehetetlen egy-egy művet kiemelni, mert ez az életmű összefüggő egész, tömör és egységes, jellemző időszakokra sem igen lehet osztani. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy stílusa, szemlélete nem változott volna az évek során, sokkal inkább jelenti azt, hogy a változás folytonos, szinte észrevehetetlen, öntörvényű. A következő kiemelések azért talán jellemezhetik Feledy Gyula művészetét.
Grafikai munkásságának egyik első bemutatott alkotása a még Krakkóban készült kisméretű kőrajz, a Mama (1952). Kevesen lehetnek, akinek a kép láttán nem József Attila verse jutna eszébe. Pedig szinte biztos, hogy a mű nem illusztrációs szándékkal készült, sokkal inkább a személyes emlékezés és szeretet ihlette: az egész életet végigdolgozó, fáradtságában, megtörtségében is gyönyörű munkásanya ábrázolása. A II. Miskolci Országos Képzőművészeti kiállításon (1956 augusztusa) bányász témával mutatkozott be: a sajószentpéteri bányászokról készített triptichonnal. Ez a téma végigkísérte pályáját, és talán innen származik művészetének egyik sajátja: a világos és a sötét, a vonalas és a foltszerű hatások egy képen alkalmazása, drámai hatású szembeállítása. Sötét alaptónusú művein világít a fehér, mint egy bánya mélyén pislákoló lámpa. Ezt a kettős ellenpárt (vonal–folt, sötét–világos) vehetjük észre az 1960-as Albert Schweitzerről készített rézkarcán is. Az 1963-ban készült Két fríz (Bányászok) című művét a II. Grafikai Biennálén mutatta be. A felső, vonalas stílusú sáv a bányászok föld feletti, az alsó, foltszerű megoldás pedig a föld mélyén végzett munkájáról szól. Fontos vonulata az életműnek az irodalmi ihletésű művek sora. Ezek között találni könyvillusztrációkat és önálló alkotásokat. Illusztrációs céllal készült ugyan Ady Endre: Harc a nagyúrral, Babits Mihály: Húsvét előtt és József Attila: Reménytelenül és Mama című verséhez készült képek. Feledy ilyen témájú alkotásai azonban mégsem „csupán” illusztrációk, sokkal inkább parafrázisoknak, képzőművészeti képzettársításoknak minősíthetők. Említsük meg itt Madách Imre Ember tragédiájához készült négy lapot, az Énekek énekéhez készült nyolc képet, vagy Babits Mihály versei (Balázsolás, Jónás könyve, Danaidák) nyomán készült öt munkát (mind színes rézkarc).
Itt kell szólni Feledy művészetének két újabb sajátságáról: egy-egy téma kapcsán sorozatokat készít, egyetlen alkotás sokszor kevés számára a téma kibontására. A másik az, hogy adott témákhoz időnként vissza-visszatér, újra feldolgozza.
Művészete fejlődésének törvényszerű folytatásaként jut el az absztrakció olyan fokához, amely az 1966-os Variáció- és 1969-es Nocturne-sorozatán figyelhető meg. Ez a vonulat bontakozik ki a későbbi, 1977-es Táj vörösben című színes litográfiáján. Igazságtalanok lennénk, ha nem emlékeznénk meg Feledy festői tevékenységéről. Pedig időről időre ecsetet ragadt, ezzel fejezte ki újabb, másfajta megjelenítést kívánó mondanivalóját. Így született 1971-ben A meggyötört című képe (33,5×25,5 cm), egy megrendítő Krisztus ábrázolás, vagy a Westerplatte nagyméretű (130×170 cm) képe, amivel a lengyel hősi ellenállásnak állít emléket, és aminek korábban készült színes rézkarc változata is. Újabb bányász témájú grafikai sorozata volt a Karancslejtős-sorozat 1973-ból, amellyel a bányászok tragikus végű ellenállására emlékezett (a karancsaljai bányászokat a fasiszta vezetés lövészárokásásra vezényelte, amit ők megtagadtak).
Feledy díszleteket is készített a Miskolci Nemzeti Színház számára, például Gosztonyi János Dániel és a krokodilok, vagy Aldo Nicolai Festett pillangók című darabjaihoz. Falfestményeket is készített: a sajószentpéteri (1970-es évek eleje), a sajópetri és az alsózsolcai római katolikus templomot, vagy a miskolci Rákóczi-házban található Miskolci Galéria Dőry-pincéjét (2002) díszítette ecsetjével.
Többször visszatért Bartók zenéjéhez, számos munkájában mutatta meg, milyen emóciókat vált ki belőle Bartók muzsikája. Ugyanilyen sokszorosan visszatérő témája József Attila is. Változatok József Attila verssoraira című sorozatához a következő gondolatokat fűzte 1993-ban: „Verssorok – szavak bűvöletében fogantak ezek a rajzok… Egy olvasó – a rajzoló – feljegyzései a költészet varázslatos tartományából. Bevallottan önkényes kép asszociációk a szavak, gyakran jelentéstartalmuktól is független, visszazsongó zenéjére.” Ugyanennek a sorozatnak a kapcsán Dobrik István 2004-ben általános érvényű, a művész életművét méltató kijelentéseket tett: „Feledy Gyula életművének sokszínűségét is a humánum ereje fogja át. Az emberért emberben gondolkozó alkotó humanizmusa. Vállalja a művészet erkölcsi küldetését, megtisztító, jobbító erejét. A tapasztalatból merítkező tudás és az ismeretlenben rejtőzködő titkok között keres perlekedő hittel értelmezhető, feloldást hozó harmóniát.”
Végül következzék Feledy Gyula ars poeticája, amelyben saját szavaival összegzi művészeti elképzeléseit: „Eszmények foglalkoztatnak elsősorban, nem stíluseszmények. Az alkotás hagyományos, vagy újkeletű, kötelezően divatos, vagy éppen kárhoztatott műhelymódszerei helyett az előbbire fordítok tehát jóval több figyelmet. Ez határozza meg viszonyomat a művészethez, műhöz. Elfogulatlanul fogadok minden stiláris magatartást, ezért idegenkedem minden megrögzöttségtől. A természetelvűségükkel mellüket döngető naturalistákat éppúgy kerülöm, mint a konok absztraktokat. A görcsös szorgalommal akart és védett stílusjegyek számomra értéktelenek. Mondandóimra figyelve nyúlok a megvalósítás eszközeiért, így megtörtént, hogy az osztályozó stílustörténész szabálytalan anyagot, műfajt talál a kezemben. Azonban az iskolás rend vagy akár a pályaív mutatósabb stílusegységének kedvéért élményeim parancsát nem tudom átlépni. Vászon, papírlap, kő vagy fémlemez előtt állva, engem nem az a kérdés izgat tehát, mindenkitől megkülönböztető hangomat találom-e meg a művészetben, hanem, hogy formázva, alakítva ezeket az anyagokat sikerül-e nekem is korszerűen értelmes feladatot teljesítenem a dolgozók társadalmában?”
Egyéni kiállításai
1952 – Krakkó, Lengyelország
1965 – Dürer Terem, Budapest
1966 – XXXIII. velencei biennále, Olaszország
1966 – Collegium Hungaricum, Bécs, Ausztria
1966 – Magyar Intézet, Prága, Csehszlovákia
1967 – Magyar Akadémia, Róma, Olaszország
1971 – G. B.W.A., Katowice, Lengyelország
1973 – G. 10 Squardo, Torino, Olaszország
1974 – Tampere, Finnország
1974 – József Attila Könyvtár, Miskolc
1974 – Helikon Galéria, Budapest
1975 – Megyei Művelődési Központ, Salgótarján
1976 – Mini Galéria, Miskolc
1979 – Műcsarnok, Budapest
1980 – Magyar Intézet, Berlin, NDK
1980 – Városi Kiállítóterem, Kazincbarcika
1980 – Csók Galéria, Budapest
1980 – Mini Galéria, Miskolc
1985 – Vigadó Galéria, Budapest
1988-tól állandó kiállítás: Feledy-ház – Miskolci Galéria
2004 – Városi Kiállítóterem, Kazincbarcika
2005 – Városi Könyvtár, Miskolc
Elismerései
1952 – Szellemi olimpia díja, Helsinki
1955 – 1958 – Derkovits-ösztöndíj
1960, 1966 – Munkácsy-díj
1965 – III. Országos Grafikai Biennále, Miskolc nagydíja
1975 – Érdemes művész
1976 – SZOT-díj
1978 – Kossuth-díj
1980 – A Művészeti Alap nagydíja
1984 – Miskolc város díszpolgára
1989 – Kiváló művész
1994 – A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje
1999 – Borsod-Abaúj-Zemplén megye alkotói díja
2000 – Sajószentpéter város díszpolgára
