Jégtörő Mátyás napja volt és megcseppent a hó. A hegyi patakok kristáytiszta vize ki-ki buggyant a takaró alól. Hosszan nézve a hegyről a völgy felé, kibontakozni látszott a csermely medre. Enyhébbek lettek az éjszakák, a Nap eldugta fogát és széles mosolyával ragyogta be az erdőt, a mi erdőnket.
Ébredeztünk. Elsőként Hóvirág dugta ki a fejét az avarból és pár nap alatt, édeske három szirmával kinyílva csodálkozott rá újból e tavaszi világra. Cinke ugrált ágról-ágra és hajtogatta: „Nyitnikék! Nyitnikék!” Erre már mi is felkaptuk a fejünket, öreg Akácék, Orgonáék. Nyírék és Nyárék is megindították rügyeiket, öreg Tölgy úr, kemény Bükkfa, Veresgyűrű egyszerre indultak neki.
Sietni kellett, idén választások lesznek. Lejárt a négy éves mandátum, mellyel öreg Tölgyet bíztuk meg, hogy szervezze és rendezze ügyes-bajos dolgainkat. Tudtuk jól, hogy ez a mi Erdőnk, nem egy nagy erdő, csak egy kisebb de legalább olyan ősi múlttal rendelkezik, mint minden más sorsdöntő jogokkal rendelkező nagy erdő a környéken. Erdőkerülőnk Mátyás madár és Feketerigó, akik minden évben itt fészkelnek nálunk, Szarkáék meg Varjúék is itt laknak.
De Vadgalambékról inkább ne beszéljünk. Ők elkerülik rendszerességgel a mi Erdőnket, mióta az a csúfos eset történt, hogy Vadgalamb eljött Szarkához a fészekrakás tudományát megtanulni. Szarka, aki fedeles fészket rak, hogy a behulló esőtől is megvédje kicsinyeit, becsületes tanítónak bizonyult. Egyik fa tetején, egy teljesen új hármas elágazásnál, gyakrolati tanításba fogott. Vadgalamb ült egy szomszédos ágon és figyelt.
– Így rakjuk az alapot! – mondta Szarka. – Vastag ágakból! – És alighogy három vastag ágat elrendezett, Vadgalamb már rávágta:
– Túdom... Túdom...
– Majd vékonyabbakkal folytatjuk! – mondta Szarka oktatólag, mire Vadgalamb rávágta:
– Túdom... Túdom...
– Majd következik egy marék széna, száraz fűszál, derékaljnak!
– Túdom... Túdom...
S amikor Szarka a fedelet is magyarázni kezdte, ki se tátotta a száját, a gerle újból rázendített:
– Túdom... Túdom...
– No, ha tudod, akkor rakd meg magad! – válaszolta mérgesen Szarka s faképnél hagyta Vadgalambot.
Azóta mindentudó Vadgalamb így rakja a fészkét: három vastag ág alapozásnak, három vékonyabb középnek, három fűszál derékaljnak, néhány tollú bélésnek s hogy a tojások mégse guruljanak ki belőle a hiányzó helyeket rendszerint... ürülékével körbepiszkolja.
Szóval, hogy mi úgy ne járjunk, mint Vadgalamb, létrehoztuk áldott kis Erdőnk kormányát. Társadalmi szabályokat keltettünk életre, hogy minden a legnagyobb rendben follyon, mint a csermely, mely keresztülfolyik erdőnkön és feléleszti Fűzet, kinek felesége mindig szomorú és Barkát, aki tavasszal mindig oly csalóka szép és Csipkebokrot álmából, ki erdőnk szélén vert tanyát, jóbarátomat, Galagonyát és komámat Kökényt, ki minket szolgál képviselőként.
Abba mindnyájan egyetértettünk, hogy képviselő csak fa lehet. Azért erdő az erdő, hogy képviselői fák legyenek. Igaz, hogy az utolsó választáson ezen egy picit enyhítettünk s elfogadtuk azt, hogy a bokor is fa lenne, ha nagyra nőhetne s megadtuk hát az esélyt, hogy három fa mellett egy bokor is képviselő legyen. Így került az öt tagú parlamentbe Kökény. Mert ugye, amint már említettem öreg Tölgy lett az elnök.
Jól megindultak a rügyeink és estelente elkezdtünk susogni. Miről folyhatott a szó? Jogról és kötelességről. A politikai aktualitásokról és arról, hogy ki indulhat a választásokon. Igaz, hogy mi, az erdő alapító tagjai, a fák, nagy többségben voltunk, de amióta részesei lettünk egy nagy erdőkoalíciónak, melyben huszonnégy tag erdő jogrendszerét próbáltuk egységesíteni, nyitásnak kellett hangot adjunk.
Veresfenyőt, aki erdőnk egyik ritka példánya meg kellett értsük, hogy ő is képviseletet akar szerezni. Nyilván a bokrok ragaszkodni fognak a múlt mandátumban kiharcolt helyükhöz. Az elmúlt négy esztendőben Diófa nagyot nőtt. Úgyhogy számíthattunk rá, hogy ő is benevez. Nyárék voltak a legtöbben és mi tiszteltük Nyárt és szerettük a nyarat, így az ő jövendőbeli képviselő jelöltségéhez sem fért kétség.
Múlt télen, hogy, hogy nem, de nem jöttek el az erdőnkbe az újesztendő szerencséjét összegyűjtő fagyöngy-vadászok. S így most a választási kampány legnagyobb meglepetése, öreg Fagyöngy benevezése. Mi egyáltalán nem értettünk egyet, még a benevezéssel sem. De ő jogállamiságunkra hivatkozott és a választási kampányban ezt mondta:
– Ebben a társadalomban, melyet létrehoztunk, alkotmányunk és a többi tagerdő alkotmánya szerint, mindenkinek joga van gyökeret ereszteni!
– Jó, jó! De neked nincs is gyökered...
– De jogom van hozzá, hogy lehessen. És ha jog szerint nőhet gyökerem, akkor jövendőbeli faként, már most élek a választásokra való benevezési jogommal.
Az erdőkoalíció többi tagállamától rákérdeztünk:
– Ez nem szabályellenes?
De a válasz az volt:
– Egyesült Erdőtársadalmunk nyitottsága megengedheti magának, sőt meg kell engedje, alanyi jogon, hogy fagyöngyök is pályázhassanak képviselőségre.
Még összegyűlt vagy két tucat benevezés, de a választás hozta a papírformát. Így képviselő lett Kökény, Diófa, Erdeifenyő és a közkedvelt Nyár. Az egyetlen, de igazán nagy meglepetést Fagyöngy győzelme okozta. Ő nem csak képviselői, hanem egyenesen elnöki mandátumot szerzett. Természetesen rögtön nekilátott társadalmunk átformálásához, amit ő nagy bölcsen és ravaszul megreformálásnak nevezett. Sosem létező szabályok léptek elő alapszabálynak és jól bevált alkotmányi paragrafusok kerültek a cellulóz gyárba, lévén, hogy amit nem ért el alkotmányos úton, arra rögtön népszavazást íratott ki és az általa meghirdetett népszavazásokon minden fagyöngy szavazott, még azok a fagyöngyeink is, akik papíron vendégmunkásként, idegen tagerdőkben szívták a fanedvet.
A szabályok zöme jogokat tartalmazott olyanok számára, akik nem élhetnek a gyökérbirtoklás lehetőségével. A tanácsban lévén, hogy Erdeifenyőt, Diófát és Kökényt nem érintette közvetlenül a fagyöngyeltartás izzadtságos feladata, Nyár mindig alulmaradt. A mandátum első évének végére már minden nyárra két fagyöngy jutott, a második év végére nyolc, a harmadik év végére nyár testvéreink derékba megroppanva, szél által kiborítva nyögték az igát és a fagyöngyök jogaik alapján kezdtek mindenféle más fára is áttelepedni.
A bokrok túlnőttek a megtört fákon. Ősbozót formája kezdett lenni erdőnknek. És Fagyöngy elnök úr miután látta, hogy társainak semmi esélye sincs velem, Mezőségi Gyertyánnal a rámtelepedés fáradságos kísérletezéseiben, eldöntötte, hogy eltetet láb alól. Szerencse, hogy a kivágatásomra kiküldött láncfürészes vendégmunkások pancsermunkát végeztek. Maradt belőlem egy emberderéknyi a föld színén felül, no meg megmaradt a gyökerem. Következő tavaszon újra kizöldültem és a következő választáson, hadirokkantként, szívhezszóló kampányban törtem az élre és nyertem.
Ekkor fogadalmat tettem három dologra: az egyik az, hogy Erdőnk azért erdő és nem bozót, hogy fák lakjanak benne, boldogan és nem fagyöngyök pöffeszkedve, csak jogokkal, kötelességek nélkül, semmibe véve a mások évszázados munkáját és kihasználva a fatársadalom előnyeit, melynek létrejöttéhez semmivel sem járultak hozzá, hiszen ott se voltak. A fogadalmam második tétele pedig az, hogy kitakarítok, kipucolok minden száraz gallyat, minden korhadájt, hogy talpalatnyi helye se legyen Fagyöngynek és társainak visszatelepedni a mi Erdőnkbe, mert ez a mi Erdőnk, a fák erdeje.
A harmadik tételben pedig világosan megfogalmaztam és a tagerdők vezetőségének tudomására hoztam, mint erdőnk törvényesen megválasztott, felelős vezetője, hogy: a tagság, vagy a kölcsönös tiszteleten alapszik, vagy mi kilépünk a tagságból. Minden erdőnek alanyi joga van arra, hogy ha Isten törvényei által akar élni, akkor senki ne kényszerítsen rá, holmi szedett-vetett, értelmetlen jogokat melyeket fa-jogokként állít be, de gyakorlatilag ezek csak a gyökértelen, hagyomány nélküli, élősködő fagyöngyök számára teremjenek paradicsomi állapotokat.
Bíró Ernő, – Hargita hegység, Tolvajos tető, – 2017. március 12.
