Nagy gyár volt az, területe több száz hektár, mert ugye nálunk abban az időben minden nagy volt, mint ahogy a cipészlegényből lett főtitkárunk is folyton nagy akart lenni. Hát így nagy gyárakat építtetett, s hogy abban az időben exportra dolgoztunk, az csak nyilvánvaló volt.

   – Megkötöttük a szerződést! – jött haza egyik nap édesapám, de látszott rajta, hogy a méreg majd felveti.    Hatodikos koromban engem is felvettek a szüleim a családi kupaktanácsba és ezzel elindítottak, legalábbis a gondolkodás bonyodalmas erdején keresztül, a nagybetűs élet felé.

   Annak idején, amikor a Matematika Egyetemre járva, első éven, analízisből elkezdtük boncolgatni a végtelen fogalmát, Kolumbán tanár úr óráin sokféle érdekesség derült ki, az egymástól különböző végtelenekről. Mert ugye a természetes számok halmaza az ugyan végtelen, de megszámlálható.

   Pár napja már esett az eső, november vége volt. A hegyvidéken átment havazásba. Bucovina kapujában a Tihuţa hágón ereszkedett le kocsijával a kanyargós úton a programozó. Moldvahosszúmezőn várta Florin. Valami gond volt az egyik raktárprogramban az adatokkal, vagy talán az adatbázis sérült meg. Nem lehetett azt megállapítani, csak helyszíni szemlén.

   Erzsók néni felkelt, s mezítlábasan, pendelybe, kiment a pitvarba. Legugolt a búbos kemence előtt, megpiszkálta a hamut, mint már életében annyiszor és elkezdte megrakni a tüzet. Hántalékot dugott a forgácsok alá és meggyújtotta. Odakint terhes, őszi köd nehezedett a falura. A tűz lángja erőre fogott, s már érezni lehetett a levegőben a meleget.