A hangyák látszólag gond nélkül élték életüket, amikor egy szép napon belépett az életükbe az elefánt. Felrugta a hangyabolyt. Milyen szemtelen egy inni járó elefánt, állapították meg egyöntetűen, de nem volt köztük egy sem, aki magasabbra merte volna emelni a hangját, legalábbis az elefánt ellen.    Azazhogy egy mégis akadt: Samu. Kemény legény volt, házasodni készült.

   A hétfőn reggeli nap már régen ráköszöntött a kovácsműhely udvarára. No, azért nem csak oda, hanem az egész falura is. A kovács vígan, dúdolászva kapcsolta be a fújtatót, készült egy pár ekevas megverésére. A szén izzott, parázslott, a vasak már pirosodtak, amikor egyszerre csak elsötétült a műhely padlója.

   Elmúlt a szombat délután, estébe hajlott az idő. Gondterhelt volt a tiszteletes homloka, nagyon gondterhelt. Már két hónapja megkezdték a felkészítőt a konfirmálásra.    A buzgóbb hívek gyermekei bizakodással jöttek, sőt, itt voltak elejétől fogva.