Jobbik Ifjúsági Tagozat

Kik vagyunk?

A Jobbik Ifjúsági Tagozat (IT) azért jött létre, hogy szerte Magyarországon egybegyűjtse azokat a tizen-és huszonéves fiatalokat, akik felelősen gondolkodnak hazájuk, és benne saját sorsukról. Olyan fiatalokat, akik tisztában vannak vele, hogy Magyarország és a magyar fiatalok jövője egy és ugyanaz kell, hogy legyen.

Mert nem elvándorolni akarunk, hanem a saját szülőhazánkban boldogulni. Nem éhbérért robotolni, miközben mások bűnözésből élnek, hanem egy biztonságos, kiszámítható és gyarapodó országban akarunk élni, ahol minden szerettünket biztonságban érezzük. Ezért megteszünk minden tőlünk telhetőt.

Az IT éppen ezért nem „szélsőséges” szervezet, hanem egy olyan, normális fiatalokat tömörítő közösség, amelyik nemet mond arra a semmirekellő és hasznavehetetlen politikára, amely a rendszerváltás óta sem képes egészséges jövőképet közvetíteni a fiatalság felé.. Akik már elkötelezték magukat az IT-nek, azért is tették, mert a parlamenti pártok közül egyértelműen a Jobbik foglalkozik legtöbbet a fiatalokat érintő problémákkal, legyen szó a felsőoktatási törvényről, a Diákhitel2-ről, a diákmunkával kapcsolatos visszaélésekről.

A Jobbik Ifjúsági Tagozat tagsága a létrehozás óta napról napra folyamatosan nő: egymás után jönnek létre országszerte új alapszervezeteink, amelyek közösséget, kikapcsolódást, hasznos és értelmes elfoglaltságot nyújtanak a tagságnak. Ha belépsz a Jobbik IT-be, több ezer hasonló gondolkodású magyar fiatallal kerülsz közösségbe. Csoportjaink filmvetítéseket, felolvasóesteket, megemlékezéseket, karitatív akciókat, és egyéb közösségi alkalmakat szerveznek. A Jobbik IT mozgalmas, szemmel látható eredményt, és ezért örömet okozó éves munkája utánozhatatlan élményt nyújtó országos táborban csúcsosodik ki.


Valljuk és hisszük, hogy részesei lehetünk egy szebb és igazabb jövő megteremtésének!

A magyar ifjúság felébredt!

www.facebook.com/jobbikit
www.jobbikit.hu

Adminisztrátor

 
Major Csaba Felsőoktatás Katona Annamária: Igen igen, az ígéretek... Szerintük az a megoldás, hogy ha nem vagy a felső 10 ezer tagja, akkor kezd az életed diákhitellel?..
Létrehozva: péntek, 2012. december 7. 01:04
utolsó válasz: péntek, 2012. december 7. 01:08