Nagy Róbert Zoltán angyalmadzag

Blogjai


 

I. rész: „Boszorkányok márpedig vannak”: boszorkányüldözés Európában és a Magyar Királyságban

Az európai boszorkányüldözés kialakulásának történelmi okai és sajátosságai Európa kora-középkori államaiban. Rávilágítunk a történelmi körülményekre és a társadalmi, vallási és gazdasági okokra, amelyek az üldözésekhez vezettek. A boszorkányüldözés történelmileg igazolt tényeit ismertető előadás, érdekes, - a ma embere számára gyakran megnevettető - idézetekkel alátámasztva. A legismertebb boszorkánypereket hallhatjuk: Jeanne D' Arc, Giordano Bruno, Galileo Galilei pereit, és a pereik mögött meghúzódó rejtélyeket, valamint, - annak ellenére, hogy nem európai per volt - a salemi eseményeket is beleveszi az előadó. Előadó: Tircsné Dr. Propper Valéria a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár nyugalmazott igazgató helyettese, bölcsészdoktor, az irodalomtudományok doktora. Tanulmányait (1976) Liszt Ferenc Tanítóképző, könyvtár-népművelés szakán, (1980) Bessenyei György Főiskola, könyvtár szakán, és (1990) ELTE Bölcsészettudományi Kar, könyvtár szakán, szerezte meg. Az elmúlt két évtized során elsősorban felsőoktatásban, felsőoktatási könyvtárban, és közművelődési könyvtárban, dolgozott vezetőként, intézményeket irányított, szervezve a működésüket, és tanított, valamint szakmai pályázatokat írt. Egyik legnagyobb sikere a Csodamalom Bábszínház, irányításom alatt nyerte el profi színház státuszát, amatőr művészeti csoportból. Jelenleg a Miskolci Bölcsész Egyesületben tart előadásokat. Nyugdíjasként szabadidejét kutatásra, tanításra, és ismeretterjesztő előadások tartására fordítja szerte az országban. ELŐADÓTERMÜNK MAXIMUM 50 FŐ BEFOGADÁSÁRA ALKALMAS!!! Belépő: Elővételben az előadás napjáig 1.000,- Ft Helyszínen aznap 1.500,- Ft Helyfoglalás érkezési sorrendben! Regisztráció, jegyrendelés: info@avekiallitohaz.hu (név, jegy darabszám) Információ: 20/312-5925

Kategória: Kulturális esemény
Helyszín: AVE Kiállítóház, Pinceklub
Cím: Hajós utca 21.
Kezdet: kedd, 2017. március 7. 18:00
Befejezés: 20:00
Weboldal: http://avekiallitohaz.hu/
 
Kapcsolati
információ:
info@avekiallitohaz.hu
20/312-5925
   

Feladás dátuma: csütörtök, 2017. február 16. Nézettség: 568
I. rész: „Boszorkányok márpedig vannak”: boszorkányüldözés Európában és a Magyar Királyságban

Megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal

Válasz írása