Nagy Róbert Zoltán angyalmadzag

Blogjai


 

II rész: „Boszorkányok márpedig vannak”: boszorkányüldözés Európában és a Magyar Királyságban

A "Boszorkányüldözés a Magyar Királyságban" második előadás szerves folytatása az első előadásnak. Pontosan azokra a különbözőségekre helyezve a hangsúlyt, amelyek miatt mások, - kivételek - voltak a magyar boszorkányperek. Történeti áttekintést kapunk itt is. Árpád-házi királyaink un. boszorkány-törvényeinek néhány passzusával is megvilágítva a középkori Magyarország urainak felfogását a boszorkánykérdésről. Elhangzanak a legrégebbi írásban is fennmaradt magyar perek szöveges ítéletei valamint a valós történelmi tények és néhány neves magyar hölgy elleni per érdekességei hangzanak el: Báthory Erzsébet, Denghelghy Mihályné Török Kata, Imreffi Jánosné Iffju Kata, Báthory Anna, Béldi Pálné Vitéz Zsuzsanna. Előadó: Tircsné Dr. Propper Valéria a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár nyugalmazott igazgató helyettese, bölcsészdoktor, az irodalomtudományok doktora. Tanulmányait (1976) Liszt Ferenc Tanítóképző, könyvtár-népművelés szakán, (1980) Bessenyei György Főiskola, könyvtár szakán, és (1990) ELTE Bölcsészettudományi Kar, könyvtár szakán, szerezte meg. Az elmúlt két évtized során elsősorban felsőoktatásban, felsőoktatási könyvtárban, és közművelődési könyvtárban, dolgozott vezetőként, intézményeket irányított, szervezve a működésüket, és tanított, valamint szakmai pályázatokat írt. Egyik legnagyobb sikere a Csodamalom Bábszínház, irányításom alatt nyerte el profi színház státuszát, amatőr művészeti csoportból. Jelenleg a Miskolci Bölcsész Egyesületben tart előadásokat. Nyugdíjasként szabadidejét kutatásra, tanításra, és ismeretterjesztő előadások tartására fordítja szerte az országban. ELŐADÓTERMÜNK MAXIMUM 50 FŐ BEFOGADÁSÁRA ALKALMAS!!! Belépő: Elővételben az előadás napjáig 1.000,- Ft Helyszínen aznap 1.500,- Ft Helyfoglalás érkezési sorrendben! Regisztráció, jegyrendelés: info@avekiallitohaz.hu (név, jegy darabszám) Információ: 20/312-5925

Kategória: Tudományos esemény
Helyszín: AVE Kiállítóház, Pinceklub
Cím: Hajós utca 21.
Kezdet: kedd, 2017. március 21. 18:00
Befejezés: 20:00
Weboldal: http://avekiallitohaz.hu/
 
Kapcsolati
információ:
info@avekiallitohaz.hu
20/312-5925
   

Feladás dátuma: csütörtök, 2017. február 16. Nézettség: 153
II rész: „Boszorkányok márpedig vannak”: boszorkányüldözés Európában és a Magyar Királyságban

Megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal

Válasz írása