Venetianer Pál


Venetianer Pál

Venetianer Pál (Budapest, 1935. április 15.) magyar biológus, biokémikus, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A molekuláris biológia neves kutatója. 1994 és 1996 között az MTA Szegedi Biológiai Központja igazgatója.

Életpályája

1953-ban érettségizett, majd felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának biológia–kémia szakára, ahol 1957-ben szerzett középiskolai tanári diplomát.

Diplomájának megszerzése után a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Orvosi Vegytani Intézetének munkatársa lett. 1970-ben ment át a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központba, itt a Biokémiai Intézetben kezdett dolgozni, később az intézet igazgatója lett. Ebben az időszakban a prokarióta molekuláris biológiai csoportjának vezetője is volt. 1994 és 1996 között a Központ főigazgatója volt, majd kutatóprofesszori megbízást kapott.

1965 és 1966 között, valamint 1973 és 1974 között a bethesdai (USA) Nemzeti Egészségügyi Intézet munkatársa volt. A European Journal of Biochemistry és a Cellular and Molecular Life Sciences című szakfolyóirat szerkesztőbizottságának tagja volt. 1975 óta a József Attila Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára. 1999 és 2002 között Széchenyi professzora volt.

1965-ben védte meg a biológiai tudomány kandidátusi, 1975-ben pedig akadémiai doktori értekezését. A Szegedi Akadémiai Bizottságnak, a Biokémiai és Molekuláris Biológiai Bizottságnak lett tagja. 1987-ben választották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1995-ben pedig rendes tagjává. 1990 és 1996 között az Akadémiai Intézetek Tanácsa, majd az Akadémiai Kutatóhelyek Vezetőinek tanács elnöke volt. 1991-ben lett az Európai Molekuláris Biológiai Szervezet (EMBO) tagja, e szervezet alelnöke is volt. 1992-ben az Európai Akadémia (London), 1993-ban a német Leopoldina Akadémia is tagjai közé választotta.

Munkássága

Kutatási területe a biokémia és a molekuláris biológia. Fontos tudományos eredménye a fehérjék diszulfidjait (kénes vegyületeit) kialakító protein-diszulfid-izomeráz enzim felfedezése, illetve bizonyos specifikus messenger-RNS-ek izolálására kialakított új eljárásának kidolgozása. Az RNS-ek kutatása során munkatársaival sikerült meghatároznia a riboszomális RNS-gének számát az Escherichia coli baktériumban és feltérképezte azokat.

Munkatársaival létrehozta az első magyarországi rekombináns organizmust, amely egy humán inzulint termelő baktériumtörzs volt. Ez az eredmény a cukorbetegség kezelésében jelentős. Emellett felfedeztek több új enzimet, valamint azok klónozására kialakítottak eljárásokat.

Több mint százhúsz tudományos közlemény, valamint öt népszerűsítő könyv szerzője.

Családja
Nős, felesége Venetianer Anikó Akadémiai Díjas biológus. Házasságukból egy fiúgyermek született.

Díjai, elismerései:

  • Szörényi Imre-díj (1969, Magyar Biokémiai Egyesület)
  • Akadémiai Díj (1981)
  • FEBS Ferdinand Springer-díj (1981)
  • Állami Díj (1985) – A mikrobiológia, a genetika terén elért eredményeiért, tudományos iskolateremtő és tudományszervező tevékenységéért. Megosztott díj Alföldi Lajossal és Ferenczy Lajossal.
  • Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1997)
  • A Szegedért Alapítvány fődíja (1998)

 

Főbb tudományos publikációi:


  • The Enzymic Reactivation of Reduced Ribonuclease (Straub F. Brúnóval, Biochim. Biophys. Acta, 1963)
  • Enzymatic Synthesis of Solid Phase-Bound DNA Sequences Corresponding to Specific Mammalian Genes (társszerző, Proc. Natl. Acad. Sci., 1974)
  • The Number of rRNA Genes in Escherichia coli (társszerző, FEBS Let., 1977)
  • Cloning of the Modification Methylase Gene of Bacillus sphaericus in E.coli (társszerző, Gene, 1980)
  • Nucleotide Sequence of the BsuRI Restriction-Modification System (társszerző, Nucleic Acids Res., 1985

Könyvek:

  • Molekuláris biológia: Tegnap, Ma, Holnap (1978)
  • A DNS szép új világa (1998)
  • Csillagórák a tudományban (2002)
  • Molekulák, gének, sorsok (2008)
  • Génmódosított növények, Mire jók? (2010)

Szerkesztés dátuma: péntek, 2011. április 15. Szerkesztette: Kovács Lóránt
Nézettség: 1,536 Kategória: Akadémikusok
Előző cikk: Szarvas Gábor, a magyar nyelvművelés megteremtője


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: