Ábel Jenő (Pest, 1858. július 24. – Budapest, 1889. december 13.) klasszika-filológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1882).

1875-től a budapesti egyetem bölcsészeti karán tanult. 1877-ben doktori diplomát szerzett, majd hosszabb tanulmányutat tett Nyugat-Európában. 1879 után Budapesten gimnáziumban tanított. 1883-tól a budapesti egyetemen a görög filológia rendkívüli, 1887-től nyilvános rendes tanára. Ő volt a budapesti Philologiai Társaság első titkára, majd az Egyetemes Philologiai Közlöny szerkesztője. Nagy jelentőségűek a magyarországi humanizmus történetére, a középkori latin irodalomra és a görög epikusok kézirataira vonatkozó kutatásai. Számos klasszikus (antik és reneszánsz kori) szöveg kiadása fűződik a nevéhez.

Ábel Jenő sírja Budapesten, Kerepesi temető: 34/2-1-51

Az 1962-től megrendezett, „Ókortudományi Társaság országos tanulmányi versenye latint második éve tanuló középiskolások számára” 2001-től az ő nevét viseli.

Főbb művei

• Magyarországi humanisták és a dunai tudós társaság (Értekezés a nyelv- és széptudományok köréből. VIII. 8. sz. Budapest, 1880);
• Adalékok a humanizmus történetéhez Magyarországon (Budapest, 1880);
• Egyetemeink a középkorban (Ért. a nyelv- és széptudományok köréből. VIII. 8. sz., Budapest, 1881);
• A homeroszi Demeter-Hymnusról (Budapest, 1885);
• Orphica. Prága & Lipcse 1885 Digitalisatum
• Analecta nova ad historiam renascentium in Hungaria litterarum spectantia (posztumusz kiadvány Hegedűs István kiegészítéseivel, Budapest, 1903).