Bíró Lajos


Bíró Lajos

(1856 - 1931. szeptember 2.) zoológus, Pápua Új-Guinea növény- és állatvilágának első tudományos feldolgozója és ismertetője.

Tasnádon született, iparoscsalád sarja volt. Gimnáziumi tanulmányait a zilahi és a debreceni református kollégiumokban végezte, ezután a református teológiai főiskolára iratkozott be. Másfél év múlva a budapesti teológiára került, itt megfelelő önképzes mellett folytatta ifjúkori szenvedélyét, a rovargyűjtést. Életében fordulópontot jelentett az a néhány év, amelyet Sátoraljaújhelyen dr. Chyzer Kornél megyei főorvos házában töltött, itt nyelveket tanult, s részt vehetett a főorvos által szervezett megyei állatgyűjtő mozgalomban. Amikor már elegendő anyag volt együtt, Chyzer segítségével beiratkozott a budapesti egyetemre, de főleg a Magyar Nemzeti Múzeum állattárában foglalkozott a Zemplén megyei fajok meghatározásával és rendszerezésével.

Helyettes tanári állást is vállalt Rákospalotán és Kecskeméten, de diplomáját nem szerezte meg, ezért magánvállalatoknál keresett időről időre állást. Hivatalnokoskodással és szakcikkek írásával megkeresett tőkéjét gyűjtőutakra fordította: részletesen feldolgozta a Északkeleti-Kárpátok, Magas-Tátra, Alduna, Kecskemét környékének, valamint a Velebit hegység faunáját, s úttörő munkásságot fejtett ki a barlangkutatás terén is. A bihar megyei József főherceg-barlangot ő fedezte fel, s úgy ennek, mint több más, kisebb barlangnak faunáját leírta. Tanulmányai eredményeit szaklapokban, illetve a millennium alkalmával megjelent nagy gyűjteményes munkában (A Magyar Birodalom Állatvilága) publikálta.

1895-ben jelen volt azon az ünnepségen, amely az Új-Guineában elhunyt fiatal tudós, Fenichel Sámuel emléke előtt tisztelgett. Ekkor határozta el, hogy Fenichel munkáját folytatni fogja, ezzel hírnevet és dicsőséget szerezve a magyar tudománynak. Rovargyűjteményét eladta, az árából hajójegyet vásárolt, s 1896. január 1-jén partra szállt Friedrich-Wilhelmshafenben. Több megszakítással hét évet töltött a szigeten. Közvetlen hangvételű, érdekes, humoros levelei a Természettudományi Közlöny című lapban jelentek meg, ennek köszönhette, hogy gyűjteményeire otthonról szerényebb pénzadományokat kaphatott. Bejárta Új-Guinea szinte egész partvidékét, összegyűjtötte csaknem valamennyi állat- és növényfaját, megismerkedett a pápuák életmódjával, szokásaival, nyelvükkel. Az egyik utolsó kutató volt, aki a partvidéki pápua törzseket még eredeti ősállapotukban találta, mivel ezek az európaiakkal való érintkezés során csakhamar idegen befolyás alá kerültek.

A Bismarck és French-szigeteket is felkereste, s csak amikor a malária már az életét fenyegette, vonult vissza gyógykezelésre és tanulni Szingapúrba, Batáviába, más alkalommal Ausztráliába. Itt a Blue Mountains vidékén gyűjtött állatokat. Hazatérőben Ceylon szigetén, Maszkatban és Egyiptomban tartott pihenőket, hogy a hűvösebb éghajlathoz hozzászokjon.

1902-ben kitörő lelkesedéssel fogadták itthon. Mint a Magyar Nemzeti Múzeum tiszteletbeli őre, gyűjteményeit rendezgette és írta le. Később tanulmányutakat tett Tuniszban, Görögországban, Kisázsiában és Bulgáriában. 1911-ben a debreceni egyetem állattani tanszékére hívták meg, de ő képzettségét szerényen nem tartotta elegendőnek a magas állásra. A szegedi egyetem 1926-ban díszdoktorává avatta, de ő ezt a címet sosem használta.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2010. február 13. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 3,797 Kategória: Felfedezők, utazók
Előző cikk: Berzenczey László Következő cikk: Bölöni Farkas Sándor


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: