Jankó János (ifjabb Jankó János; Pest, 1868. március 13. - Borszék, 1902. július 28.) földrajz- és néprajztudós. Torda, Kalotaszeg, a Balaton-mellék néprajzának, továbbá Nyugat-Szibéria hanti (osztják) népességének kutatója, az összehasonlító tárgyi néprajz egyik első hazai művelője.
Édesapja, Jankó János a kor ismert festőművésze és karikaturistája volt. János az érettségi után az orvosi egyetemre iratkozott, majd földrajz szakos tanárjelöltként folytatta tanulmányait a bölcsészkaron. Nagy érdeklődést tanúsított a botanika iránt is. Még egyetemi hallgatóként több e tárgyba vágó tanulmányt publikált német és angol szaklapokban. 1888 tavaszán afrikai útra indult (Algír, Tunisz, Tripolisz), utazását hírlapi cikkeiért kapott honoráriumokból, valamint a Kereskedelmi és Iparkamara ösztöndíjából fedezte. Afrikai kutatásai a Nílus deltájára és annak közvetlen környékére irányultak. Munkája közben hosszan tartó lázzal járó maláriát kapott. Gyógyulása után ismét Afrikába utazott, geológiai tanulmányokat végzett, majd az észak-afrikai kézműves iparról gyűjtött adatokat.
1890-ben bölcseletdoktori oklevelet nyert földrajzból, antropológiából és növénytanból; a Magyar Földrajzi Társaság titkárának választotta meg. A közoktatásügyi miniszter megbízásából 1890-1891-ben Anglia és Franciaország föld- és néprajzi intézeteit tanulmányozta. 1892-1893-ban tanársegéd volt a budapesti egyetem földrajzi tanszéke mellett 1894-ben kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának igazgatójává, Xantus János örökébe. 1896-ban részt vállat a földrajzi és néprajzi társulatok működésében és az ezredéves kiállítás néprajzi osztályának rendezésében. 1896-ban néprajzi gyűjteményeket tanulmányozott Helsinkiben és Oroszországban: Szentpétervárt, Moszkvában és Nyizsnyij Novgorodban. Zichy Jenő harmadik expedíciójának tagjaként 1897-1898-ban a Kaukázustól a Volga deltáig, majd onnan a szibériai Tobolszkig vándorolt, végül az osztjákok szállásterületeire utazott, részben az expedícióval, nagyobb részben attól különválva.
Fiatalon, egyik erdélyi gyűjtőútján hunyt el 1902-ben. Emlékére a Magyar Néprajzi Társaság 1969-ben Jankó János-díjat alapított, melyet fiatal néprajzkutatóknak adományoznak kiemelkedő tudományos teljesítményük elismeréséül.
