(Csernely, 1873. december 28. – Pozsony, 1937. október 21.) magyar Afrika-kutató, néprajzi gyűjtő.
Katonai akadémiát végzett és mérnök lett. Egy ideig Berlinben élt és dolgozott, egyebek között mint a Berlini Magyar Egyesület elnöke, később – 1899-től – a Gesellschaft für Südkamerun (Dél-Kamerun Társaság) alkalmazottja. Ebben a minőségében került ki Kamerunba, ahol feladata Hátsó-Kamerun kikutatása és feltérképezése, kereskedelmi telepek létesítési lehetőségeinek feltárása volt. (Kamerun fő terméke abban az időben az elefántcsont és a kaucsuk volt, ennek kivitelét akarták elsősorban megszervezni.) Afrikából írt, családtagjainak szóló levelei érzékletes leírását adják ottani életének és a bennszülöttek szokásainak, sőt egymás közötti és az európaiakkal szemben vívott, sok áldozattal járó harcainak is. Később a Dél-Kamerun Rt. vezérigazgatójának nevezték ki. Miután 1912-ben hazatért, tapasztalatairól, élményeiről több előadást is tartott tudományos társaságokban, egyebek között a Magyar Földrajzi Társaságban, a Néprajzi Társaságban és a Szabadkai Kereskedelmi Egyesületben, ezek egy része nyomtatásban is megjelent a Magyar Néprajzi Múzeum Értesítőjében (1913) ill. az Erzsébet Népakadémia közgyűlési anyagait publikáló füzetekben (1911 ill. 1913). A magyar Néprajzi Múzeumot 1916-ban értékes, Kamerunból származó etnológiai gyűjteménnyel gazdagította, néhány sajátkezű térképvázlatát és útleírását a Magyar Földrajzi Múzeum őrzi. Mint tartalékos honvéd százados, részt vett az I. világháborúban, súlyosan meg is sebesült, és magas kitüntetésben részesült. Néhány háborús „kalandját” cikk formájában is megírta. A háború után Pozsonyban telepedett le, ott alapított családot. 1937-ben hunyt el.
