Kepes Gyula


Kepes Gyula

dr. Kepes Gyula (Bereg vármegye, Vári, 1847. december 7. – Budapest, 1924. október 26.) orvos, az osztrák-magyar északi-sarki expedíció egyetlen magyar tagja.

Apja földbirtokos volt, a fiatal Kepes Gyula Ungváron és Budapesten tanult, majd beiratkozott a bécsi orvosi egyetemre. 1870. augusztus 3-án avatták orvosdoktorrá. A bécsi Rudolf-kórházban kezdett dolgozni.

Amikor 1872-ben Bécsben szervezni kezdték az osztrák-magyar északi-sarki expedíciót, a Rudolf-kórház egyik professzora – Drasche – Kepes Gyulát ajánlotta a vállalkozás orvosának. Az expedíció legénysége 24 tagból állt, ő volt közülük az egyetlen magyar. Az expedíció megszervezésében szervesen részt vett, megvizsgálta a kijelölt személyek fizikai-egészségügyi állapotát, az expedíció élelmét az akkori orvosi ismereteknek megfelelően összeállította. Az ő tanácsának is köszönhető, hogy nagy mennyiségű tokaji aszút és citromlevet vittek magukkal, hogy a skorbutot elkerüljék. A két italt keverve, fagyottan fogyasztották.

1872-ben Bréma városából indultak el észak felé a Tegetthoff gőzössel, amikor a norvégiai Tromsø-ben kikötöttek, a tanácsára a készleteket további vitamindús élelemmel egészítették ki - Skandináviában honos szederfajta (Sarki szeder) tartósított gyümölcséből vásároltak nagyobb mennyiséget.

Az utazás alatt jórészt neki volt köszönhető, hogy a nagy nélkülözések ellenére csupán a legénység egyik tagja halt meg. Kepes feladatai ellátása mellett rendszeresen végzett növény- és állatgyűjtést, de amikor a hajót el kellett hagyniuk, a gyűjtemény ott maradt és elpusztult. Tromsøbe visszaérkezve elsőként értesítette a magyarországi sajtót az expedíció sikeréről. Hazatérése után törzsorvossá léptették elő, a Vaskoronarend III. fokozatával tüntették ki, több város díszpolgárává, tudományos egyesület tiszteletbeli tagjává választották. 1882-ben másodosztályú, 1895-ben pedig első osztályú honvéd-főtörzsorvossá nevezték ki. Különböző helyőrségeknél szolgált, majd 1904-ben megbízták a Honvédelmi Minisztérium egészségügyi osztályának vezetésével. 1924. október 26-án halt meg Budapesten.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2010. február 13. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,532 Kategória: Felfedezők, utazók
Előző cikk: Kalmár Jenő Következő cikk: Kittenberger Kálmán


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: