Téry Ödön


Téry Ödön

(Óbéba, ma Romániában Beba Veche, Temes megye, 1856. július 4. – Budapest, 1917. szeptember 11.) a magyar turistamozgalom egyik megalapítója.

Édesapja Josephus Rikker, az óbébai uradalomban volt tiszttartó. Fiát még Edmundus Félix Antonius Wilhelmus Rikker néven anyakönyveztette, nevét csak késõbb 1862-ben magyarosíttatta Téry-re. 1865-ben a család Budapestre költözött, tanulmányait a VII. osztályig a krisztinavárosi elemi iskolában végezte, majd az 1873/74-es tanévben beiratkozott az egyetem orvosi karára mint rendkívüli hallgató. A nyolcadik félév alatt eleget tett katonai kötelezettségeinek is. 1876. november 7-én feleségül vette másodunokatestvérét, Mészáros Emíliát, dr. Mészáros Ferenc vallás- és közoktatásügyi miniszteri tanácsos leányát. Téry Ödön orvosi diplomáját 1879. április 5-én nyerte orvostudori oklevelet.

1880 szeptemberében a Selmecbánya közelében lévő Stefultra került, és ott bányászorvosi állást vállalt. Megalapította a Magyarországi Kárpát-Egyesület Szittya-Osztályát, 1882-ben pedig a pénzügyminiszter támogatásával a berlini egészségügyi kiállításra küldték ki, ahol tanulmányozta a bányászatot, kohászatot és a dohányfeldolgozási ipart érdeklő egészségügyi berendezéseket, majd ennek eredményéről terjedelmes jelentésben számolt be.

Az 1883-84. évi himlőjárvány idején nyújtott rendkívüli önfeláldozó teljesítményének elismeréseképpen 100 Ft jutalmat nyert a bányaigazgatóságtól. Azonban anyagi körülményeinek kedvezőtlensége miatt arra kényszerült, hogy máshol próbáljon meg boldogulni. 1884. február 23-án visszaköltözött Budapestre, ahol a közegészségügyi igazgatásban helyezkedett el, mint tanácsos.

1890. június 17-én kinevezték közegészségügyi felügyelővé. 1903. március havában elnyerte a miniszteri osztálytanácsosi címet, 1906. március 14-én pedig közegészségügyi főfelügyelő lett. Ebben a minőségében dolgozott 1912. július l-ig mint osztályvezető, mikoris a közegészségügyi szolgálat újraszervezése során e munkaköréből felmentették, majd a járványok és a háborús egészségügyi intézkedések körében foglalkoztatták tovább.

Számos dunántúli fogolytábort vizsgált felül 1916. telén, mely során súlyosan meghűlt, innentől folyamatosan betegeskedett. Mellőzése és két katonáskodó fiáért való aggódása is hozzájárult szervezetének további gyengüléséhez. Aszthmája végett egyre gyakrabban kényszerült ágyban maradni, végül 1916 novemberében a teljes hivatali szolgálati idejének letöltésekor kénytelen volt nyugdíjaztatását kérni. Ekkor nevezték ki miniszteri tanácsossá.

A világháború okozta izgalmak 1917 nyarára alaposan megtörték egészségét, dacára a gróf Esterházy Jánosné nyitraújlaki kastélyában töltött üdülésének, már nem tudta visszakapni régi erejét. Hazatértekor, augusztus 16-án ágynak esett, majd szeptember 11-én hunyta le szemeit örökre.

Élete során intenvízen foglalatoskodott a magyarországi turistamozgalom szervezésével. Kezdetben a Pilist és a Börzsönyt járta be, majd a Tátrai hegyekben túrázott. Több csúcsot a Magas-Tátrában ő mászott meg először. Az ő nevéhez fűződik az első dobogó-kői menedékház alapítása.

Számos turisztikai hely őrzi a nevét, például a Tátrában a Téry-menedékház, a Téry-csúcs, a Téry-horhos vagy a Téry-kuloár, a Pilisben pedig a Téry út.

Dobogókőn tiszteletére emlékművet állítottak.

Szülőfalujában, Óbébán 2006-ban avatták fel mellszobrát.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2010. február 13. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,004 Kategória: Felfedezők, utazók
Előző cikk: Teleki Sámuel Következő cikk: Vámbéry Ármin


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: