Kollár Ádám Ferenc (szlovákul Adam František Kollár; Tyerhova, 1718. április 15. – Bécs, 1783. július 15.) szlovák jogtudós, császári és királyi tanácsos, a bécsi királyi könyvtár igazgatója.
1718. április 15-én, Tyerhován született. Szüleivel öt éves korában Besztercebányára költözött, s ott kezdte meg alsóbb tanulmányait, amelyeket később Selmecbányán fejezett be. Nagyszombaton retorikát és poézist tanult, itt 1737-ben belépett a jezsuita rendbe. Bécsben három évig bölcsészetet hallgatott, ezután Szentmiklóson a gimnáziumban tanári állást vállalt, grammatikát és szintaxist oktatott.
Innét ismét Bécsbe helyezték, ahol főleg keleti nyelvekkel, illetve teológiai tanulmányokkal foglalkozott. 1744-45-ben a kun nyelvet utolsóként még beszélő Varró István neki diktálta le Bécsben a Kun Miatyánk már erősen torzult szövegét.
1748-ban kilépett a rendből, s a magánéletbe vonult vissza, hogy minden erejét a tudományoknak szentelhesse. 1748. június 10-én kinevezték a bécsi udvari könyvtár első írnokának, 1749. március 12-én második őrré, 1758-ban első őrré léptették elő. Különösen kitűnt a történelem, valamint a héber és a török nyelvek ismeretében. 1748 és 1751 között az egyetemen görög előadásokat tartott az orvosnövendékeknek. 1773. október 6-án a könyvtár ideiglenes, 1773. január 7-én végleges igazgatójának nevezték ki, ezzel együtt az udvari tanácsosi címet is elnyerte.
Szlováknak vallotta magát, a felvilágosult abszolutizmus híveként a magyar rendi nacionalizmussal szemben az összbirodalmi állampatriotizmus eszméit, az államhatalomnak az egyházat is magában foglaló felsőbbségét hirdette.
1764-ben e szellemben, udvari támogatással megjelent könyvében (De originibus et usu perpetuo potestatis legislatoriae circa sacra apostolicorum regum Ungariae libellus singularis) éles támadást intézett a nemesi kiváltságok ellen. A felháborodott rendek és a klérus a pozsonyi országgyűlésen a mű elégetését, szerzőjének pedig száműzetését követelve elérték, hogy az udvar 1764. augusztus 1-jén Magyarországon valóban királyi rendelet tilalom alá vetette, és a Szentszék is a tiltott könyvek lajstromába iktatta.
Ő alapította Bécsben, 1771-ben az első, önálló formában megjelenő, német nyelvű folyóiratunkat, az Allergnädigst privilegierte Anzeigent. A magyarországi tudományosság megszervezésének első szószólója volt. Miután megismerkedett Bél Mátyás nagyszabású munkásságának befejezetlen hagyatékával, felvetette egy honismertető társaság gondolatát, hogy a sokrétű tudományos feladatot egyesült erővel lehessen megoldani. 1762-ben elkészítette a „Societas Literaria” tervezetét, mely szerint a tudós tagok nem egy központi intézményben, hanem postai úton álltak volna kapcsolatban, s ily módon küldték volna meg egymásnak kutatásaik eredményeit. Noha indexre tett De originibus et usu kapcsán a királyő formailag meghátrált, és óvakodott Kollárt a politikai nyilvánosság elé engedni, továbbra is felhasználta őt tanácsadói szerepében. 1775-ben a királynő érdemei elismeréséül 4000 forint évi fizetést, valamint adományul Keresztény községet adta neki. 1777. május 2-án nemesi címerét kibővítették, s felvette a „keresztényi" előnevet.
Szerepet vállalt Mária Terézia nagy nevelési reformjának, a Ratio Educationisnak a kidolgozásában.
