Ifjabb hadadi báró Wesselényi Miklós (Zsibó, 1796. december 30. – Pest, 1850. április 21.) az országgyűlési főrendiház vezére, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági és tiszteletbeli tagja, az 1838-as pesti árvíz árvízi hajósa.
Élete
Szülei id. Wesselényi Miklós és Cserey Heléna voltak. Örökölte édesapja erős testalkatát, amelyet rendszeres lovaglással, sportolással tovább erősített. Tanulmányait otthon végezte, házitanítói Tőkés János és ifjú Pataki Mózes voltak. Közpályáját 1818-ban kezdte a vármegyegyűléseken.
1821-1822-ben Széchenyi István társaságában hosszabb utazást tett Franciaországban és Angliában. Visszatértük után az országgyűlési főrendű ellenzék vezérei lettek.
Birtokát képező falvaiban, példát mutatva, elengedte a robotot és a dézsma nagy részét. Ebben Jósika Miklós, Újfalvi Sándor és mások is követték őt. Elsőként szabadította fel parasztjait a jobbágyság alól, saját költségén taníttatta őket, tanfolyamokat tartott nekik a korszerű földművelésről, állattenyésztésről. Kolozsváron, a Híd utcában nyomdája volt, itt nyomtatta ki beszédeit, tételeit, naplóját. 1835-ben Estei Ferdinánd osztrák császári herceg bezáratta a nyomdát.
1835 elején előbb az erdélyi, majd a magyarországi királyi tábla is perbe fogta – előbbi az 1835–36-ös erdélyi országgyűlés üléseiről készített naplónak a cenzúrát megkerülő terjesztése miatt, utóbbi az 1834. decemberi nagykárolyi megyegyűlésen elmondott beszéde miatt, melyben igen élesen bírálta a kormányzatot az úrbéri reformok elbuktatásáért (jóllehet felségsértőnek tekintett kifejezés tényleges elhangoztát sohasem sikerült bizonyítani). A perben Kölcsey Ferenc volt a védője. 1838-ban a pesti árvízben életeket mentett, ezért az árvízi hajós nevet kapta. A perben 3 év börtönre ítélték, a büntetését a budai várban kezdte tölteni. Két hónap után engedélyezték, hogy súlyosbodó szembaja gyógykezelésére a sziléziai Gräfenbergbe utazzék. Innen 1843-ban tért haza és 1848-ig Zsibón élt, mint Kolozs vármegye alispánja. 1848-ban vakon s betegen jelentős része volt abban, hogy a kolozsvári országgyűlés is kimondta Erdély unióját Magyarországgal. Ezzel a magyar országgyűlésnek is tagja lett, de már 1848 szeptemberében családjával a morvaországi gyógyhelyre, Gräfenbergbe[1] menekült, mert a forradalom nehézségeinek felismerése következtében elvesztette hitét az ellenállás sikerében. Ehhez a lépéséhez testi rokkantsága is hozzájárult. Felesége, Lux Anna, élete végéig ápolta. 1850-ben onnan hazatérőben halt meg.
A Magyar Tudományos Akadémia 1830. november 17-én az igazgatótanács tagjává és 1831. február 15-én vidéki tiszteletbeli taggá választotta; a zilahi gimnázium főgondviselője és több vármegye táblabírája volt. Érdemei vannak a kisdedóvás elterjesztése, a selyemhernyó-tenyésztés meghonosítása és a földművelés, állattenyésztés körül.
Cikkei a politikai lapokban; országgyűlési beszédei a naplókban jelentek meg:
Nyilatkozata a magyar ellenzékről s ehhez saját viszonyáról (Erdélyi Hiradó 1846. 140.).Az úrbér és örökváltság tárgyábani nézetei. (Erdélyi Hiradó, 201–204.)
Szabad-e még most is az annyira drága gabonából pálinkát főzni? (Erdélyi Hiradó, 1847. 225. sz.)
Naplója az 1838-as pesti árvízről (Vasárnapi Újság 1888. 41. és következő számai).
A régi híres ménesek egyike (zsibói) megszünésének okairól. Pest, 1829,.
Balítéletekről. Írta… 1831-ben. Nyomatott Bukarestben 1833. (illetőleg Lipcsében.) [1]
Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében. Lipcse, 1843. (Nyom. Hálában. Németre ford. 1844.)
Teendők a lótenyésztés körül. Kolozsvár, 1847.
Beszéd az 1834. országgyűlésen Kolozsvárott, midőn a polgárokat az utcán katonák támadták meg. Kula, év n. (Balogh János beszédével együtt.)
