Csizmadia Klára


Csizmadia Klára

Selyem festő művész

Éljünk a művészet csodálatos eszközével, mely hozzá segít minket lényünk egyre tökéletesebb megismeréséhez. Az önmagát megismerő Ember testi- lelki egészségének örvend, mely elveszti Őt az útkereséshez, majd az útközben szerzett Univerzális tudáshoz: Isten végtelen szeretetéhez! Ha szeretné tudni, hogyan és mi célból készülnek képeim, rövid tájékoztatásomból megtudhatja. Mostanában egyre inkább merünk beszélni a Test Lélek Szellem egységéről, függetlenül attól, hogy hiszünk benne vagy sem, működik! Egészségesebb és szerencsésebb, aki ennek a "hármas" egységnek a működését felismeri, hasznosítani tudja hétköznapi életében. A szellemvilág információkat, megérzéseket, lehetőségeket küld a számunkra. Nekünk kell az antennát kifejlesztenünk, hogy venni tudjuk az üzeneteket. A munkáim, festményeim meditatív állapotban, intuíció révén, a felsőbb világ vezetésével készülnek, üzeneteket hordoznak. Ezért nincs két egyforma munkám, mindből csak egy van, megismételhetetlen, és személyre szóló. Minden kép készül valakinek, ami azt az információt hordozza, amire a gazdájának szükségre van, az egészségre, a lelki fejlődésre, harmónia a 3 egység "T-L-SZ" jó működése szempontjából. Ezt tapasztaltam a kiállításaimon is, hogy ráérzek arra a képre, ami elengedhetetlenné teszi számunkra, mert biztosítják az életenergia áramlását, jótékony hatását, mivel kozmikus források. Segítik formálni a lelket, hogy egy magasabb rezgés szinten, új lehetőségeket meghalljon, megérezzen, és tenni is képes legyen önmagáért. Mert a földi életünk egy híd, tanulni jöttünk ide, vállalt feladatainkat teljesíteni, Isteni tervvel és szabad akaratunkkal vagy építjük vagy szétforgácsoljuk életünket.

 


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2012. augusztus 30.
Nézettség: 2,481 Kategória: Iparművészek » Textilművészek
Előző cikk: Bódy Irén Következő cikk: Hager Ritta


   







Tetszik  




Képek


Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: