Zsoldos Péter


Zsoldos Péter
(Szentes, 1930. április 20. – 1997. szeptember 26.) magyar sci-fi író.

Élete

Szentesen érettségizett a Horváth Mihály Gimnáziumban. Ezután zeneszerzést tanult, 1949 őszén felvették a Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakára, ahol 1956 tavaszán megkapta zenetanári és kóruskarnagyi diplomáját. Ezt követően a Magyar Rádióban lett zenei szerkesztő-riporter, közben 1963-tól 1967-ig a bölcsészkaron pszichológiát tanult. A tudományos-fantasztikus irodalommal 1957 után kezdett foglalkozni. Elsősorban tudományos-fantasztikus műveiről ismert Magyarországon.
1998-ban az Avana Egyesület és Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata megalapította a Zsoldos Péter Díjat, amellyel évente a magyar tudományos-fantasztikus irodalom kiemelkedő alkotásait díjazzák.

Munkássága

A két hivatása (zenész és író) viszonyáról önmaga írja A feladat c. regényének harmadik kiadásának előszavában: „A zenei forma és szerkesztés minden más művészetnél szigorúbb törvényei és ugyanakkor a fantázia szabadsága, ami éppen e törvények szigorúságából fakad, nagyszerű iskola volt.“ Az Ellenpont c. regénye már a címében is tükrözi ezt a viszonyt.
1963 – A Viking visszatér
1969 – Távoli tűz
1971 – A feladat
1973 – Ellenpont
1977 – A bunker tv film sorozat (Boldizsár Miklóssal közösen)
1979 – Portré négy ülésben
1983 – A holtak nem vetnek árnyékot
1988 – Az utolsó kísértés
A Viking visszatér, a Távoli tűz és Az utolsó kísértés című könyvek trilógiát alkotnak. Egyes regényeinek címét (A Viking visszatér, Távoli tűz, Ellenpont) a Solaris együttes számcímül választotta.
A Portré négy ülésben életrajzi regény Muszorgszkijról.
A feladat című könyvét 1975-ben megfilmesítették.

Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. április 20. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,956 Kategória: Írók, költök
Előző cikk: Zrínyi Miklós


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: