(Érmihályfalva, 1906. december 18. – Budapest, 1981. április 23.) József Attila- és Kossuth-díjas magyar költő, prózaíró.
Élete
1906. december 18-án látta meg a napvilágot Érmihályfalván, egy szegény zsidó kántor, Zelkovits Ármin és Herskovits Mária gyermekeként. Édesapját korán elvesztette. Miskolcon járt iskolába, ám tanulmányait nem fejezte be. Egy ideig inaskodott is, de nem tanult ki semmilyen szakmát. Magyarország területeinek elvesztését Erdélyben élte meg, alig 13 évesen. 1921-től Szatmárnémetiben dolgozott. 1925-ben Budapestre költözött, tagja lett a Szocialista Munkásmozgalomnak és kommunistának vallotta magát, bár saját bevallása szerint nem ismerte sem Marx, sem Engels, sem Lenin ideológiáját.[1] Az Érmellék, illetve a Partium ősi örökségével, a gazdag és ízes magyar nyelvvel felszerelkezve szépen csengő, hangzatos, durvaságtól és trágárságtól mentes verseket írt. 1927-ben kitoloncolják Romániába, ahonnan hamarosan visszaszökött Magyarországra. 1928-ban jelent meg először verse a Nyugatban.
Első verseskötetét 1930-ban adták ki, melynek címe: „Csuklódon a vér kibuggyan”, s melyről Radnóti Miklós írt elismerő kritikát. Megismerkedett a Nyugat második nemzedékével, köztük József Attilával is, akik hamar maguk közé fogadták. 1937-ben letartóztatták, de az irodalmi kör közbenjárására kiengedték. A háború kitörését követően Ukrajnába került munkaszolgálatosként, de ép bőrrel átvészelte (1942-1944). Magyarország megszállásakor azonban bujdosni kényszerült felesége, Bátori Irén zuglói lakásában.
A kommunista rendszerben ünnepelt költő. A valódi helyzetet nem ismerve ír hangzatos, a rendszert ízléstelenül kiszolgáló, új kommunista nyelvet alkotó költeményeket Sztálin és Rákosi Mátyás dicsőítésére. 1948-ban Baumgarten-díjjal, 1949-ben és 1951-ben Kossuth- illetve József Attila-díjjal jutalmazták. Gyermeklapot is indított Kisdobos címmel (1952-1956), melyben saját gyermekversei is megjelentek. Ekkor már tisztában volt a kommunizmus fonákságaival és az 1956-os forradalom lelkes híve lett. A forradalom leverését követően háromévi fogságra ítélték, de amnesztiával másfél év után, 1958. október 15-én szabadult. Azonban a szabadulás nem töltötte el örömmel: felesége egy héttel szabadulása előtt meghalt, édesanyja pedig a halálos ágyán feküdt, s másnapra meg is halt. Zelk életében ez volt a mélypont, de lírájában egy új korszak kezdődött. 1963-ban jelent meg a Tűzből mentett hegedű című kötete, benne a feleségét sirató gyászdalával (Sirály). 1964-től karcolatokat, tárcákat, jegyzeteket írt az Élet és Irodalomban, 1965 és 1967 között a Tükörben is megjelentek írásai. 1971-ben Robert Graves-díjat kapott (az év legszebb verséért). 1980-ban SZOT-díjjal tüntették ki. 1981. április 23-án halt meg Budapesten.
Kötetei
- Csuklódon a vér kibuggyan, 1930
- A lélek panaszaiból, 1942
- A teremtés tanúja, 1945
- Kagylóban a tenger, 1947
- A hűség és hála éneke, 1949
- A pártos éneke, 1950
- A nép szívében, 1952
- Tűzből mentett hegedű, 1963
- Bekerített csönd, 1971
- Meszelt égbolt, 1976
- Alszik a szél, 1982
Forrás: wiki
