(1886-1966)
Adásztevelen született 1886. április 26-án. Édesanyja még az iskola kezdés előtt megtanította írni, olvasni. Máslakon a német iskola két osztályát végezte, utána Erdélybe, Aradra költöztek, majd innen is tovább Sofronyára. Aradon járt polgári, majd felsőkereskedelmi iskolába. 1904-ben érettségizett. Miután elvégezte a vasútitisztképző tanfolyamot vasutasként teljesített szolgálatot.
Erdélyben az 1918-as hatalomváltást követő időszakban újjászerveződött az irodalmi élet lehetőség nyílott arra, hogy önálló magyar szellemi élet fejlődjön.
Első verse 1908-ban jelent meg Brádon, a Zaránd című hetilapban majd később Aradon három kötete. 1910-11-ben Végh Endrével együtt szervezték meg az aradi eszperantó csoportot. Az eszperantó nyelvet jól elsajátította, annyira, hogy saját munkáit is lefordította, s eszperantó-ból is ültetett át prózai szövegeket magyar nyelvre.
Az erdélyi írótársaságok többnyire egy-egy jelentős költő, író vagy műhely köré szerveződtek céljuk a magyarság nemzettudatának megőrzésében, erősítésében, a nyelvi kultúra ápolása volt. Ebben az időben ismerkedik meg Benedek Elekkel, akinek Cimbora című gyermeklapjához elküldi a Tücsök-dalokat. Innetől kezdve Dorosmai elkötelezettje lett az írónak, a Cimborának. Annyira szívügyének tartotta a lap céljait, hogy nem csak verseinek küldésével segítette, hanem ötleteket, tanácsokat is adott barátjának. A lapban sorra jelentek meg a népszerű Dorosmai-versek, többek között a Gyógyulás, Nyissuk ki az ablakunkat, Az én édesanyám, Tavaszi reggel, Fiamnak és a Hittel. 1927-ben két kötetet is közzétesz. A Hegyoldalon verseket és allegóriákat, a Mert szent a lant című a versek és allegóriák mellett már tanítómeséket is tartalmaz.
A fokozódó anyagi nehézségek családi gondjai Dorosmait arra késztetik, hogy visszatérjen Magyarországra. Számára rövid kitérők után a végleges haza Sopron lesz. Kapcsolatuk Benedek Elekkel annak halálával (1929. augusztus 17.) ért véget. Ugyanakkor megkezdődött Dorosmai alkotó tevékenységének egy új, mindvégig Sopronhoz, a Dunántúlhoz kötődő írói korszaka.
1928-ban közreadja az Én szeretem az egyszerűséget című, két évtized terméséből válogató kötetét. A puritán, csak nem aszkétikusnak nevezhető, a világ apró és nagy dolgaira egyaránt figyelő Dorosmai életfilozófiája a kötet címlapján olvasható:
„Építsen, aki akar, palotát,En holtomig kunyhóban élek.
Nekem nincs dúsabb, drágább,
szentebb cifraság,
Mint egy egyszerű, tiszta lélek."
Erdélyre, egykori otthonára nosztalgiával emlékezik:
„Volt egyszer egy ország
Valahol, valahol.
Róla csak a bánat
Ha dalol, ha dalol,
Nem lesz olyan ország
Több e nagy világon
- Milyen is volt az az ország!?
- Szép volt, mint egy Álom,
Elmúlt, mint egy Álom!"
Dorosmai számos helyi és dunántúli lapnak lett munkatársa, s e lapok, valamint a helyi egyesületek révén sok városba kapott meghívást felolvasó estekre, műsoros rendezvényekre. Dorosmainak kivételes szerencséje volt Sopronban olyan szellemi élet bontakozott ki az 1920-as években, amely egészen 1945-ig meghatározó lett.
Tagja lett többek között a nagykőrösi Arany János, az Országos Gárdonyi Géza, a Magyar Goethe, a Tömörkény és az Országos La Fontaine Társaságoknak. Kapcsolatban állt a pápai Jókai Körrel, a nagykanizsai Zrínyi Irodalmi és Művészeti Körrel. Sopronban találta meg igazi hangját a tanítómese-, a fabulaírás területén. A költőből fabulaíróvá válásában nagy szerepe volt Vikár Bélának. Méltatói később valamennyien Aesopus, La Fontaine,utódjaként említik, Dorosmait tehát elismertség vette körül. 1937-ben Budapesten megjelenik a Kis mesék, majd 1940-ben Sopronban az aforizmákat tartalmazó Ferde magyar tornyok között című kötete.
Újjáéled kapcsolata a Benedek családdal. Marcell veszi pártfogásába 1942-ben a gyomai Kner nyomdában készült 111 tanítómesét tartalmazó Akinek nem inge, ne vegye magára című kötet. Ez az időszak Dorosmai pályájának csúcspontja. Megjelenik A mosolygó Justicia és legterjedelmesebb kötete, a Mesék, aforizmák, amelyet a nagykőrösi Arany János Társaság adott ki. Dorosmai életművének jelentős része azok a művek, amelyek idegen nyelven jelentek meg. Anyanyelvi szinten beszélte a németet, így sok fabuláját maga fordította le e nyelvre. Az eszperantót is jól beszélte, s oda-vissza fordított. Feljegyzése szerint tizenegy holland lap közölte meséit.
1945 után fokozatosan megszűntek a helyi lapok Dorosmai ehhez már életkoránál fogva sem tudott alkalmazkodni. Az életút öröksége tucatnyi könyv, bennük több száz vers, aforizma, tanítómese, néhány újságcikk, számtalan róla szóló tudósítás, könyveinek kritikái és vaskos füzetekben kéziratos anyagok egy Veszprém megyéből indult és soproni íróvá vált ember életműve.
(forrás: http://epa.oszk.hu/01600/01612/00002/pdf/vttar_1989-2_14_tolgyesi.pdf )
