Füst Milán


Füst Milán

Füst Milán

(1888-1967)

 

Budapesten született 1888. július 1-én.

 

Eredeti neve Fürst Milán Konstantin. Elszegényedett zsidó kispolgári családban született. Apja Fürst Márton hivatalnok, anyja Weisz Jozefin.

1904-ben tüdőbetegsége miatt Abbáziába került, naplóírásba kezdett; ezt 1944-ig folytatta. 1944-45-ben naplójának nagyobb része megsemmisült.

1908-ban megismerkedett Osvát Ernővel, megjelent első írása a Nyugatban. Barátságot kötött Karinthy Frigyessel és Kosztolányi Dezsővel is.

 A Nyugat 25 éves jubileumán, egy zeneakadémiai előadásesten (Schöpflin Aladár, Füst Milán, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes)

1912-ben a budapesti egyetemen befejezte jogi és közgazdasági tanulmányait, doktori oklevelet szerzett. Felsőkereskedelmi iskolákban tanított.

1918-ban a Vörösmarty Akadémia ügyésze.

1920-ban felfüggesztették állásából; 1921-ben nyugdíjaztatta magát. Életét az írásnak szentelte.

1923-ban házasságot kötött Helfer Erzsébettel.

1928-ban neurózisát szanatóriumban kezeltette.

1947-ben a Képzőművészeti Főiskolán tanított, a budapesti egyetemen az esztétika magántanára. Előadásokat tartott.

1948-ban Kossuth-díjat kapott.

1955 után mozgásképtelen lett, s leginkább a Szemlő-hegyen lévő lakásában fogadta híveit, tanítványait.

1967. július 26-án halt meg Budapesten.

Változtatnod nem lehet 1914 című verseskönyve archaikusan stilizált, szecessziósan bizarr szellemvilágával, hosszú soraival látványosan szakított minden hagyományos poétikával. „Szélesen hömpölygő szabad verseket ír, de ritmusuk mögött klasszikus minták rejtőznek, nyelve, formái, képkincse a Bibliától, az antik tragédiáktól, Shakespeare-től és Berzsenyi Dánieltől ihletettek. Bennük fájdalom, szomorúság, magány és elhagyatottság kap hangot, s már igen korán az öregség és a halál félelme. Legfeltűnőbb a versek díszletezése: a lírai én bennük gyakran egy-egy mitikus vagy középkori hős, és elmúlt vagy soha nem volt korok festői, apró részletei keretezik alakját. A pontosan leírt részletek groteszk volta és a nagy érzelmek fensége közti ellentét feszíti e műveket.

Boldogtalanok 1914 című drámáját naturalista technikával írta; kisregényei a 19. századi lélektani próza eszköztárát alkalmazták (Nevetők 1919; Advent 1922; Az aranytál 1921).

A 20-as évek közepén fordulat kezdődött pályáján. Kibontakozott kezdettől ösztönző létélménye: föloldhatatlan magánya, hontalansága és tiltakozása. Szellemi önarcképét jelenítette meg drámában (Catullus 1928; Negyedik Henrik király, 1931, megjelent 1940), versben, átírva régi verseit is (Válogatott versei 1934; Szellemek utcája 1948).

1942 után Füst Milán meditatív korszaka következett, indulata rezignációba fordult, tragikus látása elégikusba. Főleg prózát írt, sokat és változó színvonalon: mesét, elbeszélést, öt kisregényt (kiemelkedő közülük: Pilli története 1954, és az Őszi vadászat 1955), s újraírta korábbi kisregényeit is. Harmadik korszakának legértékesebb művei teoretikusak. 1948-ban Látomás és indulat a művészetben címmel esztétikai, 1957-ben Ez mind én voltam egykor főcímmel erkölcsfilozófiai nézeteit fejtette ki. 1956-ban megjelentek válogatott esszéi (Emlékezések és tanulmányok). Filozófiáját is írói eszközökkel közvetítette, esszében, példabeszédben is megfogalmazta önarcképét.

Kései verseiben a magyar irodalomban páratlan erővel szólal meg az időskor, a közelgő halál keserve (Öregség). Füst Milán költészete az utána következő nemzedékekre nagy hatást gyakorolt; a fiatal Illyés Gyula kibontakozása elképzelhetetlen nélküle, Radnóti Miklós és Weöres Sándor is sokat köszönhet neki. Weöres 1939-ben így ír Füst Milánhoz: ”Amit Mester kozmikus szomorúságnak, egyetemes szomorúságnak nevez, és ami Mester költészetének fundamentuma, ezt át tudom érezni, és teljes megdöbbentő hatalmasságában fel tudom fogni, de nem tudnám magamévá tenni.„

Füst Milán irodalmunk rendhagyó jelensége. ”Az új magyar költészetnek nincs csoportja vagy iskolája, ahová Füstöt be lehetne állítani, sőt ebből a nézőszögből az új európai költészetben sem tudnám a helyét megjelölni... Füst részben semlegesen, részben elutasítóan viselkedik a mai élettel szemben, egy másik, nem teljesebb, csak más, az ő énjéhez hasonult világkép megteremtésén fáradozik„ - jellemezte őt Kassák Lajos 1927-ben. Műveit egyetlen élmény, a va1óságától elidegenült individuum életérzése ihlette. A létezés abszurditásának a hiábavalóság biztos tudatában is nekifeszülő erkölcsi akarat pátoszát jeleníti meg művészetével. Drámahősei szintúgy lelkük ”fantomjaival" küzdenek, objektív szégyenük semmisíti meg őket, a teljes élet lehetetlensége; érzelmi és erkölcsi igényeik összeférhetetlenek.

Szépprózája, szemben más műfajaival, oldottabb, realisztikus. Stilizált környezetrajza és a lét feloldhatatlan ellentmondása azonban még konkrét helyzetképeit is meghatározza (Amine emlékezete 1933; A cicisbeo 1945).

Legnagyobb vállalkozása, A feleségem története 1942; 1957 egyike a modern irodalom valóságunkkal egyenértékűen sokrétű, sokértelmű mítoszainak. Füst Milán itt szokványos féltékenységi történetből teremt fausti művet: üdvösségkeresést és pokoljárást. Létrehozta benne is életműve legsajátabb esztétikai minőségét: a fenséget a nevetségessel elegyítő groteszk öniróniát.

 

1913 Változtatnod nem lehet (.)

 

Füst lávaömléshez hasonlatos hosszúversei nem is költemények, hanem sirámok, és nem is az emberhez szólnak, hanem az üres eget ostromolják. Füstöt mindig a legnagyobb, mindig a halhatatlan kérdések foglalkoztatták, de elsősorban leginkább az elmúlás kényszerűsége. Verseinek fő erejét a sajátosan 'füstös' lélegzet adja, a variatív repetíció, az időtlenséget sugalló tudatos archaizálás és az érzelmek parttalan, fekete áradása. "Élek és kiáltok, hogy halld, - de vajjon még meddig kiáltok én? / S vajjon kinek kiáltok én? / S meghallják-e vaj' a századok, hogy egy ember élt itt? / S vajjon elbolyong-e jajszavam a századok rengetegében - s nem hal-e el? / S vajjon tovább hullámzik-e a századok fekete tengerében. / Ha majd oly gyengén lejt is egykoron tovább, / Mint nagy viharban kis hullámfodor?"(Egy egyiptomi sírkövön)

"Füst Milán, akit a magyar szabadvers megteremtőjeként emlegetek, nem ír ebben az értelemben vett szabadverseket. Lírájában az időmérték, ahol oldott, sajátosan oldott, ahol kötött, ott sajátosan az, de mindig a formai törvényszerűség alakítja versét, és teszi szigorúan zárt formaalkotássá. (...) Az élettagadás - a sötétség költője, és az irracionálissá nőtt gyűlöleté. (...) Szomorúsága, talán így határozhatjuk meg legpontosabban, hősi szomorúság" (Radnóti Miklós)

 

1923 Boldogtalanok (.)

 

"Ő nem azt panaszolta - írja Füstről 1934-ben Peterdi Imre a Nyugatban -,hogy szegény, sem azt, hogy boldogtalan, nem egy szebb életről, több fényről vagy szépségről álmodozott, nem olyan költő volt, akiről azt lehet mondani: ha pénzt adnának neki, vagy egy szép asszony megajándékozná szerelmével, már nem is volna panasza több - ő az ember sorsát, boldogtalanságát, az életet magát jajongta, az egészet!"

Füst legalább olyan híres drámáiról, mint prózájáról vagy verseiről, holott drámái nagyon sokáig, évtizedekig nem kerültek színpadra, csak halála előtt érhette meg a színházi sikert. A Boldogtalanok című darabot naturalizmusáért dícsérték, pedig inkább nevezhető modern drámakísérletnek.

 

1942 A feleségem története (.)

 

Történet a szerelemről és a féltékenységről. Füst Milán hét évnyi megfeszített munka és Flaubert stilisztikai precizitására emlékeztető önfegyelem után fejezte be ezt az egészen kiváló regényt, amely a második világháború idején íródott, mégsem a világégésről szól, hanem egy magánéleti kataklizmáról. A szerző, akinek saját bevallása szerint nincs életrajza, csak "munkarajza", nem járt ugyan soha azokon a színes, nem egyszer egzotikus vidékeken, ahol főhőse, a Störr nevű hajóskapitány, kritikusai mégsem győzik dicsérni leírásainak realizmusát. Füst úgy keveri ki a képzelet és a valóság színeit, hogy az általános emberi élethelyzetekre vonatkozzék. A regény voltaképpen férfi és nő örök párviadalának, természetbeli összeegyeztethetetlenségének színtere: a robosztus, férfias kapitány egy pici, könnyed, rendkívül nőies francia lányt vesz feleségül, akire állandóan, hevesen és szenvedélyesen féltékeny - és persze nem ok nélkül. A regény kapcsolatuk intim pillanatait és a távollét hatását egyaránt megmutatja, hol pergő párbeszédekben, hol pedig túlcsorduló lírai intenzitással. A féltékenyek kötelező olvasmánya.

"A propos, idegbetegség. Hiszen éppen eleget hallani mostanában arról is, mennyire terjed, viszont eddig nemigen törtem rajta a fejem: mért van, vagy mi az oka? De most egy kis ötletem támadt ekörül. Nem másért van ez így, csak mert a férfiaknak annyit kell forgolódniok a nők után. Mert ettől bízvást megbolondulhat akárki. Magam például mindent egyszerre akartam látni rajtuk, aztán még egyszer akartam az egészet. A nők viszont, ezek a titokzatos jelenések, ki voltak bodrozva és fodrozva, mint az álombéli babák, hogy az ember kísértésbe esett, higgyen-e a szemeinek? Élőlények-e csakugyan, van-e ingecske is a ruhájuk alatt? Tudnak-e beszélni, vagy csak andalogni tudnak, a fejüket ingatni, s a szemüket remegtetni kicsit?"

 


Szerkesztés dátuma: szombat, 2011. október 1. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 1,443 Kategória: Írók, költök
Előző cikk: Fodor József Következő cikk: Heltai Gáspár


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: