Oszoli Piroska


Oszoli Piroska

Dunaföldváron születtem, élek és dolgozom. Rajztanár-festőművész vagyok.

Az idős korosztályhoz tartozom.

Aktívan az ötvenes évektől dolgoztam. Eleinte a megyei közös kiállításokon vettem részt, majd 1969-től Budapest, Százhalombatta, Szekszárd, Pécs következett. Az előbbi helyeken 4-5 évente jelentem meg anyagommal.

Tudásomat művésztelepeken, a Fáklya Klub akt és portré tanulmányain - de

elsősorban szívós önképzéssel fejlesztettem.

Kérésemre mindig a Képzőművészeti Alap lektorált.

Mint impresszionista-realista alkotó, a természetben szeretek dolgozni. A víz,

fény, füzesek, erdőrészletek, érdekes portréalanyok, falusi témák érdekelnek, de Norvégia, Ausztria, Dalmácia, Németország hegyei, vizei is felejthetetlen benyomást tettek rám.

Rádió, TV, újságcikkek bőven szóltak rólam.

Két emlékplakett után 1996-ban kaptam díszpolgári oklevelet, kitüntetést Dunaföldvártól, szülővárosomtól.

Műveim Új-Zélandtól Ausztriáig megtalálhatók a műgyűjtők tulajdonában. Szeretem a családomat, gyerekeket, festést. A három között osztom meg ezt az elfutó, sok munkával telezsúfolt kis életet...

Bízom benne, hogy majd mindent megörökíthetek, ami bennem felgyülemlett, él. Remélem nagyon sokszor lefesthetem az ezerarcú kedves Földvárt, ahol őseim is taníottak, ahol - úgy érzem - sokkal őszintébben tudok alkotni, mint bárhol a világon...

Tanítványaimtól sem akarok soha teljesen elszakadni, hiszen ha egy-egy

elragadtatástól, csodálkozástól kerekre tágult gyerekszem szegeződik rám vagy egy kis gyermekrajzot látok, esetleg régi, helyét, hivatását jól megtaláló kedves volt tanítvány keres fel - akkor vagyok boldog.

Egyik fontos életcélom az, hogy olyan embereket indítsak az élet útjára,

akik szeretik, megértik s érzik a szépet, olyanokat, akiknek munkája egyben a hivatás, szórakozás... minden.

 

Szeretem és keresem a szépet, érdekeset s ezzel magamnak és másoknak kívánok még sok esztétikai örömet szerezni.

 

2001. november 14.

Oszoli Piroska

 

"A Duna szerelmese. Évtizedek óta él a nagy folyó partján az ősi átkelőhelynél, Dunaföldváron. Dunaföldvár szentendrei jellege, a zeg-zugos utcákban álló kis házak, a felettük párálló - fénylő levegő szinte predesztinálja az itt élő festőt arra, hogy a pleinair festők, a nagy impresszionisták nyomdokain haladjon. Vásznai - legtöbbször olajjal dolgozik - a Földvár és Paks közötti folyószakasz meghitt, lírai másai, s művei - bár sokszor nélkülözik a tájba helyezett embert -, semmiképp sem keltik a dehumanizáltság képzetét. A művész személye, a szűkebb hazáját rajongásig szerető egyénisége az, ami ezeket a képeket az emberhez köti.

S ha már emberi egyéniségről beszélünk, hiszen sohasem választható ketté a művész és az ember, ne hagyjuk szó nélkül Oszoli Istvánnét, a pedagógust, aki a negyvenes évek óta tanított falujában, nevelte a maga és más gyermekeit az emberlakta Föld szépségének meglátására és megragadására - iskolában, szakkörben és sok-sok kiállítás rendezésével. Nagyszámú művészethez értő, azért rajongó fiatalt adott környezetének.

Gyermekkora óta dédelgetett álmát - festészetet tanulni - csak a felszabadulás után válthatta valóra; két gyermeke mellett levelező hallgatóként végzi el harmadik szakként a rajzot. Igazi tanítói azonban a nyári művésztelepek. Ott találkozik művésztársaival, s tárlatokon, műteremlátogatásokon nyer útbaigazítást a mesterségbeli tudás elsajátítására. Lázár Páltól, Doór Ferenctől kapott - saját bevallása szerint - a legtöbbet. Doór Ferenc, aki közben budapesti festőként lett ismert, biztatja, hogy ragaszkodjék egyéni művészi kifejező eszközéhez, a kolorithoz.

A világnak színeken és tónusokon át való megragadása, a levegőnek bátor sejtetése jellemző minden képére, amelyek járási, megyei tárlatokon szerepelnek.

A modern nonfiguratív stb. festők, grafikusok műveit érdeklődéssel nézi, de Ő maga, ha természetesen egyre távolodik is a naturális megfogalmazásoktól, csak annyira absytrahál, amennyi ahhoz szükséges, hogy művei általános érvénnyel, mindenkihez szóljanak.

Képein sokszor egy-egy odvas fának, zöldellő halomnak egyénisége, emberi arculata van, egy Duna parti facsoportot ábrázoló kompozícióján Csontváry cédrusának kígyózó mozgását látjuk viszont hazai tájon, a tolna Duna parton. Duna-képei láttára Egry József vízpára - levegő - fény áradat jut eszünkbe, de a benyomás sem statikus, egyik Duna-képe sem a balatoni víziók utánérzései, érezni a partok között elnyújtózó folyam megállíthatatlan hömpölygését.

Műveiből teljesen hiányzik a táj fenyegető, ellenséges, embertelen arculata, az esztétikum megdöbbentő, megrázó válfaja helyett a hétköznapi értelemben vett SZÉP művészi megvalósításának színei ragyognak Oszoli Istvánné vásznain."

Kemény Dezső

Dunaújváros

 


Szerkesztés dátuma: péntek, 2016. január 8. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,563 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Osváth Csaba Következő cikk: Ötvös Zsófia

Forrás:
www.tolnaart.hu


   







Tetszik  




Képek


Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: