Pribenszky Mária


Pribenszky Mária

Csongrád megyében, Makón születtem. Iskoláimat Makón, majd Szekszárdon végeztem. Szüleim és nagyszüleim is itt éltek, szerették a természetet. az alföldi síkságot. Nagyapám, aki vincellér volt, ő szerettette meg a szőlőt a szüleimmel, majd közvetve velünk, gyerekekkel. Különösen kedvenc helyünk volt a makói Maros part. Itt tanultunk meg úszni, kajakozni, rendszeres strandrajárók voltunk a testvéreimmel. A víz, az erdő, a mező gazdag színfoltja volt életünknek, pedig igen szerény körülmények között éltünk.

A természet adta szép környezet mellett hatással voltak rám a Makói Múzeumban rendszeresen tartott festménykiállítások, melyeket főként az alföldi festők munkáibó állítottak össze. Barátaim körében népszerű program volt a galériák állandó látogatása. Ezek az élmények mélyen hatottak rám. Szeretem a vizes képeket, különösen a Maros part adta szép környezetet, amelyek munkáimban is visszatükröződnek.

Szekszárdra 1972-ben kerültem, Pribenszky Alajos pénzügyőr lett a férjem. Munkahelyeim a gazdaság különböző szféráiban voltak. Nem kötöttek a mai munkámhoz, az alkotó tevékenységhez.

Jártam a Gyulaji Erdő- és Vadgazdaság területén, illetve a Gemenci erdőben. Az itt tett kirándulás és látogatás során kedvenc állataim lettek a szarvasok és a vaddisznók. A vadak festése különösen kedvenc témám lett. Ugyancsak kedvenc témám a lovak festése is. A hazai tájak mellett a külföldi utazások élményei nagy hatással voltak rám. Munkáim során ezekből is építkezem.

A festészetet neves festők irányításával kezdtem el 2003-ban, mint pl.: Kedves István, Sáska Tibor, illetve B. Tóth Edit.

Példaképeim: Munkácsy Mihály, Színyei Merse Pál és még néhányan.

Sokat segítettek művésztársaim abban, hogy a mai szinten tudok dolgozni.

Alkotó tevékenységemben szeretném megmutatni mindazokat a tájakat, amelyek megragadtak szépségükkel. Az állatvilágból azokat a pillanatokat, melyek értékesek, illetve sokszor példamutatóak lehetnek számunkra is.

Tagja vagyok a Bárka Művészeti Szalon Egyesületnek, az Alisca Amatőr Art Művészeti Baráti Körnek és az ART 999' Egyesületnek is.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2016. január 10. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 2,214 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Preszler Ágnes Következő cikk: Puha Ferenc

Forrás:
pribenszkymaria.n4.hu


   







Tetszik  




Képek


Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: