Szekszárdon születtem 1952-ben, bukovinai székely szülők gyermekeként. Édesapámtól örököltem a művészet iránti érdeklődésemet. Ő szobrász szeretett volna lenni, de a bukovinai székelységet sújtó viharos történelmi időszak nem tette lehetővé álmai megvalósítását. Asztalosként, faragásaiban mutatta meg tehetségét, és a szobrászat iránti szeretetét. Gyermek és ifjú koromban Kakasdon éltem. Már gyerekkoromban vonzódtam a képzőművészethez. Édesapám korai halála után a családi körülményeim nem tették lehetővé a művészképző felsőbb iskolák elvégzését, ezért a műszaki irányba fordultam.
Az álmaimat viszont nem adtam fel. Autodidakta módon, és szakkönyvekből fejlesztettem magam. Később, Farkas Pál szobrászművész úrnak nagyon sokat köszönhettem. Ő volt a mesterem, tanítóm három éven keresztül.
Amint fent említettem, a műszaki életben kerestem a kenyerem. Esztergályosként kezdtem, de tovább tanultam és találmányom is volt. Mindezek lehetővé tették, hogy gépésztervező lehettem a Paksi Atomerőműben. Ez a tevékenység hosszú évekig meghatározta az életemet. A tervező munkát nagy szeretettel végeztem. Az alkotás örömét ebben a munkában is megtaláltam.
Házasságkötésem óta Dunaszentgyörgyön élek családommal. Itt hosszabb ideig nem foglalkoztam a festészettel. Az Atomerőműben eltöltött sugárveszélyes munkaköröm miatt 2007-től korkedvezménnyel nyugdíjba mehettem. Azóta ismét festek, többségében vászonra és falemezre olajjal.
Annak idején szénrajzzal és pasztellel is próbálkoztam. Egy alkalommal szekkót is festettem gyerekeknek Szekszárdon. Szeretem a portrékat, életképeket, és a csendéletet, de nagy szeretettel festem meg a természet szépségeit is. Festettem Keresztúti stációkat is a dunaszentgyörgyi katolikus templomba.
Amióta újra festek nagy öröm számomra, hogy egyre többen érdeklődnek képeim iránt.
