Tanulmányait Békéscsabán, Abaújszántón és a Sárospataki, Tokaji Művésztelepeken végezte. Mesterei: Fajó János, Mokos József, Tenkács Tibor
Nevéhez fűződik a Telkibányai Művésztelep létrehozása 1977-ben, amelynek vezetője is volt hét éven át. Közreműködésével jött létre az Iregszemcsei Nyári Alkotótábor is 1992-ben.
Többféle izmust és technikát kipróbált. Konstruktív festészeti munkái mellett szobrokat készít.
Iregszemcsén él és alkot.
A település 2004-ben Pro Urbe-díjjal jutalmazta.
2006. január 8-án, 80. születésnapján a belügyminiszter szakmai és művészeti életújta elismeréseként alezredessé léptette elő.
Köztéri munkái:
Encs, Kazincbarcika, Tiszaújváros
Irodalom:
Pless Zs.: Az élet színei (Magyar Rendőr 1970/12.)
Tóth F.: Az alkotó ember és a teremtő Isten (Tolnai Népújság, 1993/8.)
Kortárts Képzőművészeti Lexikon
Rebik-féle Művészeti Zseblexikon
Csejtei Orsolya: Pesti Est
"Fura szerzet. Bozontos szakáll, pirospozsga, mosolyráncok és elképesztő vitalitás. Meg persze az alkotás kellemesen borzongató kényszere. Nap mint nap. Nem köthető irányzatokhoz, nem is a stílusegység a fő erénye. Érzésből fest. Néhol a téma, a ki tudja honnan felvillanó élményképek, máskor a keze vezeti. Ilyenkor csak firkálgat, s az egymás utáni vonalhalmazokból valami mindig kialakul.
Sose hajtott fejet a képzőművészet intézményrendszere előtt. Egy lelkes és örök szabadiskolás. Sárospatak, Tokaj és Telkibánya diákja, később tanára. Miközben képeit nézed vagy őt magát hallgatod, pofonegyszerűnek tűnik minden. Van a tehetség, a szenvedély, és kész.
Persze ő tudja legjobban, hogy azért nem ennyire fenékig tejfel a képzőművészélet. Eleget küzdött azért, hogy az legyen. Például Encsen, illetve hét évig - többek között Deim Pállal, Fajó Jánossal vagy Lavotta Gézával együtt - az országos hírű telkibányai alkotótábor élén. Aztán egy időre - a körülményeknek köszönhetően - mégis inkább a nem festést választotta. Elvonult iregszemcsei majdnem-remetének. De szerencsére a művészlelkek Mamintija nem hagyta nyugodni. Addig-addig piszkálta, mígnem kíméletlenül újra a vászonhoz kényszerítette. Persze ecsettel és nyüzsgő lelkesedéssel a kezében és szívében. És azóta fest, egyre csak fest, csillapíthatatlan vággyal, az amatőrök - jó értelemben - egyszerűségének profizmusával. Olajat, akvarellt szögletesen, máskor lányan ívelőn, érzés szerint.
Érdemes kicsit elidőzni előttük, hiszen az erőteljes vonalak vagy elmosódott kontúrok mögül gyakran előbukkan valaki vagy valami, akinek, vagy aminek első ránézésre sikerült észrevétlen maradnia. Lehet, csak egy rejtve figyelő arc, de az is, hogy egy teljes jelenetsor a kép hátterébe kódolva.
Szathmáry István a képeibe mélyedés izgalmát negyven éve osztogatja, hol csoportos, de jóval több egyéni kiállítás alkalmával.
Műveiből Erdőbényétől Kanadáig csemegéznek.
S most már nemcsak valósan, hanem virtuálisan is."
Csejtei Orsolya
(Pesti Est)
