Gór Mihály


Gór Mihály

Kazincbarcikán születtem, 1970-ben.

Gyermekkoromban nagyon szerettem alkotni. Többek között rajzolni, festeni. Később komolyabban a 2000-es évek elején fogtam újra ecsetet a kezembe, s autodidakta módon kezdtem képezni magamat.

A képzőművészet következő, magasabb fokára akkor érkeztem el, mikor megismerkedtem a Kazincbarcikán alkotó, (2012-ben elhunyt), Mezey István festő és grafikus művésszel, mentorommal, aki sok jó tanáccsal, építő kritikával segítette munkámat. Ő volt, kinek hatására egyre több és több technikát kezdtem alkalmazni. Festményeimre és rajzaimra, többnyire a realista ábrázolás jellemző.

A 2012-es év, más ok miatt is fontos volt számomra. Ez volt az-az időszak, mikor a verseimet egyre több alkalommal tettem közzé, egy-egy internetes fórumon. Főképpen verseket írok, ám időnként kipróbálom magamat a novellák világában is.

2012-től tagja, 2015. márciusa óta pedig elnöke vagyok a Sajómenti Népművészeti Egyesületnek. Ezentúl tag vagyok még több internetes alkotói közösségben, s aktív résztvevője vagyok, 2014-óta, a Csiszár József festőművész által vezetett Arlói Természetábrázoló Műhelynek.

Az elmúlt év elején pedig csatlakoztam a Kazinci Klub alkotóihoz, ahol sok hozzám hasonló irodalomkedvelő és művelő barátra találtam. Verseim nyomtatásban először, az e klub által negyedévente megjelenő, Ő-szülő Kikelet nevű irodalmi lapban jelentek meg. A múlt év, számomra másik fontos eseménye volt, hogy tagja lettem a nagy múltú Matyó Népművészeti Egyesületnek.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2019. december 28. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 99 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Göllner Miklós Következő cikk: Górné Zsigmond Krisztina

Forrás:
sites.google.com
www.facebook.com


   







Tetszik  




Képek


Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: