Hetey Katalin


Hetey Katalin

Kossuth-díjas magyar grafikus-, festő- és szobrászművész. Miskolc, 1924. augusztus 2. – Budapest, 2010. április 25.

Művészetében geometrikus elemekből építkezett, a rész és az egész, a mozgás és az energia összefüggéseit; a pozitív és a negatív formák ellentétét, az ezekből adódó fény-árnyék hatást ábrázolta.

Életpályája

Tizenhat évesen a miskolci nyári művésztelepen kapta az első komolyabb útmutatást, itt kezdett a festészettel közelebbről megismerkedni. A Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István növendéke volt. Diplomája megszerzése után, 1947-ben a Képzőművészeti Gimnázium tanára lett. 1947-ben elnyerte a Fiatal Művészek Díját. Néhány korai művét a Nemzeti Galéria őrzi. 1956-ban elhagyta Magyarországot, és Olaszországba ment, ahol egy évet töltött. Először Rómában, majd a Capri melletti szigeten, Ischiában élt, ahol abban az időben jelentős szellemi központ alakult ki. Ott ismerkedett meg Auden angol költővel, Alberto Burrivel, az arte povera elindítójával, Marino Marinivel, és nem utolsósorban Fejtő Ferenccel és feleségével, Rózsival. Az ő segítségükkel sikerült 1957-ben Párizsban letelepednie.Ischiában készült munkáit, amelyeket még a természet szerkezeti rendjéből kiinduló, tradicionális képszerkesztés jellemzett, kiállította Forióban. Párizsban a korai időszakban illusztrációs és grafikai munkákból, és a Vox hanglemezkiadó megbízására lemezborítók készítéséből tartotta el magát. 1958-ban Biblia-illusztrációival részt vett az edinburgh-i The National Bible Society of Scotland (Skócia Nemzeti Biblia Társaságának) pályázatán. Ezeket a munkáit 1959-ben New Yorkban is kiállította.1959-ben tanulmányúton járt Spanyolországban, és még abban az évben tagja lett a hajdani középkori royaumont-i apátság falai között működő, jeles nemzetközi, művészeket, tudósokat, kritikusokat és művészetteoretikusokat tömörítő alapítványnak, a Cercle Culturel de Royaumont-nak. A kulturális kör konferenciáknak és hangversenyeknek adott otthont, és ideális körülményeket biztosított az alkotómunkára is. 1961-ben rajztanári állást vállalt a vincennes-i Hector Berlioz gimnáziumban. Időközben megismerkedett későbbi férjével, Konok Tamással.Első önálló kiállítását 1962-ben rendezte a Galerie Lambert-ben. 1963-ban elnyerte a Hartford Alapítvány ösztöndíját, ennek köszönhetően egy évig Kaliforniában és New Yorkban dolgozott. Ez idő alatt kiállított Washingtonban (The Potter’s House Gallery) és Los Angelesben (Silvan Simone Gallery). Első múzeumi kiállítására az amszterdami Stedelijk Museumban került sor 1964-ben.

A hatvanas évek vége felé cement, márványpor és kötőanyagok keverékéből fehér reliefeket készített. A képlékeny anyagot nem formába öntötte, hanem annak szabad folyást engedve, maga az anyag alakította ki a formát. Az eljárás célja elsősorban az volt, hogy a mozgás szerepét tanulmányozza a forma alakulásában, míg a fehér színt azért alkalmazta, mivel azt a tökéletesség mértékének tekintette, és tekinti mind a mai napig. Ebben az időben kezdett foglalkozni az önmagát formáló, ömlő anyag mellett a káosz problémájával is. Összegyűrt papírdarabokból készített fotókompozícióiban azt vizsgálta, hogyan hatnak a mozgásból eredő erőviszonyok az anyagra, hogyan formálják azt, és hogyan lesz a zűrzavarból rendszer. A hetvenes évek elején készült nagyméretű akrilfestményei formai felépítésükben már szobrászati problémákra utalnak. Ekkoriban készült Sárga relief című textilstruktúrája, amely organikus és geometrikus elemek kontrasztjára épült, és amely fontos alapja lett későbbi munkáinak. A hetvenes évektől törekvéseiben a tiszta formák felé haladt, és olyan térplasztikákat és maketteket készített, amelyek monumentális méretben is megvalósíthatók.

1970-ben kapcsolatba került a zürichi Schlégl Galériával, amely 22 éven keresztül, a tulajdonos, Dr. Schlégl István haláláig képviselte munkásságát. 1970-től rendszeresen szerepelt a bázeli Art Expón és a galéria kiállításain. Többéves együttműködés kezdeteként, 1970-ben készítette első kisplasztikáit, fémszobrait a svájci aaraui öntödében. Az öntést követő valamennyi munkát maga végezte, és ez a gyakorlat nagy segítségére szolgált néhány évvel később, amikor 1981 és 1984 között, a győri nyári Művésztelep keretében a MEZŐGÉPben, illetve a Vagon- és Gépgyárban került sor szobrainak kivitelezésére. (A gyári élmények vezették arra, hogy munkáiba kész ipari formákat, például csöveket építsen be.) 1979-ben jelentős retrospektív kiállítása volt a La Chaux-de-Fonds-i múzeumban. 1981-ben a Szépművészeti Múzeumban állított ki férjével, Konok Tamással közösen.

A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján új, filozófiai tartalmú kérdések kezdték foglalkoztatni: keresni a formában lévő belső életet, a mozdulatlanságban a mozgást, vizsgálni az állandó és változó viszonyát. Új technikai eljárásokkal kísérletezett, kutatta a geometrikus térbeli elemeken áthaladó erőviszonyokat, és a kocka, hasáb és gömb felosztásából létrehozta elmozdítható elemekből álló szobrait, a heisenbergi gondolatból táplálkozó Rész és egész című sorozatát. Szobrainak anyaga főleg acél, és munkáit a kivitelezés technikai tökéletessége jellemzi. 1986-ban a Nagyatádi Szimpóziumon fából és alumíniumból elkészítette monumentális méretű kútszobrát, a Windkammot (Szélfésű). Több mint harminc múzeumban vagy galériában rendezett egyéni kiállítást (Zürich, Lausanne, Párizs, München, Budapest, Miskolc, Győr), és számos csoportos kiállításnak, mint a tokiói 3rd International Young Artists Exhibition (Fiatal Művészek 3. Nemzetközi Kiállítása, 1964), a párizsi Paris-Budapest (1979), a párizsi Vingt ans de la Galerie Lambert (A Lambert Galéria húsz éve, 1979) valamint a budapesti Tisztelet a Szülőföldnek (1982) című kiállításoknak volt résztvevője. 2004-ben Rész és Egész címmel a budapesti Vadnai Galéria mutatta be alkotásait, majd ugyanebben az évben a győri Városi Művészeti Múzeumban, 2005-ben pedig Budapesten, a Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében volt retrospektív kiállítása. 

Munkásságnak fontos részét képezi a grafika is. A hetvenes évek elején nagyméretű, automatikus- ösztönös mozdulatokkal készített lemezbe vésett rézkarcokat. Párizsi műtermében készültek saját maga által kivitelezett dombornyomatai. 1992-ben a budapesti Vasarely Múzeumban rendezett kiállítása alkalmával jelent meg szitanyomatokból álló grafikai albuma.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2020. február 9. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 203 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Hesz János Mihály Következő cikk: Hincz Gyula

Forrás:
konok.hu


   







Tetszik  




Képek


Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: