Abodi Nagy Béla (Székelyszenterzsébet, 1918. július 13.) magyar festő.
Édesapja, Dr. Nagy Géza református lelkész, teológiai professzor, vallástörténész, filozófus volt. Édesanyja Csoma Juliska. Bátyjai Géza és István, húga Julianna.
1924 őszén a család a Kolozs megyei Magyarbikalra költözött. Itt végezte el az elemi iskolát. 1928-ban szüleivel végleg Kolozsváron telepedett le, ahol édesapja a Református Teológia professzora lett. 1928–1936 között a kolozsvári Református Kollégiumban végezte középiskolai tanulmányait. Közben írásai jelentek meg az Ifjú Erdély és a Pásztortűz című folyóiratokban.
1936 őszén felvételizett a bukaresti Szépművészeti Akadémiára. Camil Ressut választotta tanítómesterének. 1940 tavaszán 24 művét állította ki egy bukaresti csoportkiállításon. 1940 őszétől Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, vezető tanára Szőnyi István volt. 1941 tavaszán a Műbarát budapesti tárlatán állított ki a Barabás Miklós Céh tagjaival együtt. Önarcképét a minisztérium megvásárolta. 1941-ben rajztanári oklevelet szerzett. Ősszel Kolozsvár város pályázatán első díjat nyert. Tagja lett a Barabás Miklós Céhnek. 1941–1942 tanévben a budapesti Képzőművészeti Főiskola művészeti szakjának hallgatója volt.
1942 tavaszán feleségül vette Teutsch Éva Klárát. Házasságukból négy gyermek született: Anna, Zsófia, Klára, Géza. Ezután tanítói állást vállalt Kolozskovácsi (Faureni) faluban. Ősszel katonai szolgálatra hívták be.
1943-ban képeivel részt vett a Barabás Miklós Céh csoportkiállításain. 1944 márciusában a budapesti Nemzeti Szalonban hat festményét állították ki a Barabás Miklós Céh tárlatán. Augusztusban tíz munkával vett részt a Barabás Miklós Céh első csoportkiállításán. A többi kiállító művész: Andrásy Zoltán, Fülöp Antal Andor, Szolnay Sándor, Benczédi Sándor, id., Szervátiusz Jenő és Vida Géza voltak. 1944 őszén frontszolgálatra küldték, majd fogságba került.
1948-ban az Örmény SzSzK-ból hazatért Kolozsvárra. Ugyanebben az évben kiállítást rendezett és grafikusi munkákat vállalt. 1948 és 1964 között számos romániai kortárs író könyvét illusztrálta és több irodalmi klasszikus arcképét készítette el. Festményei a romániai állami képzőművészeti kiállításon és a hivatalosan szervezett külföldi tárlatokon szerepeltek: a Szovjetunióban, Lengyelországban, Magyarországon, Jugoszláviában, Csehszlovákiában, Németországban, Olaszországban, Egyiptomban, Szíriában. 1949 és 1983 között, nyugdíjazásáig, a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti tanszékének tanára, 1951–1957 és 1970–1983 között tanszékvezető tanára volt.
1956-ban tanulmányutat tett Magyarországon és Bulgáriában. 1958-ban szerepelt a szocialista országok I. triennáléján Moszkvában. 1961–1962-ben készítette el a Kolozsvári Diákművelődési Ház falfestményeinek terveit. A kivitelezést Petre Abrudan és Petru Feier festőművészekkel együtt végezte. 1966-ban tanulmányi céllal Csehszlovákiába és a Németországba utazott. 1970–1978 között a Szovjetunióban tett több tanulmányutat.
1989-től aktív szerepet vállalt az erdélyi művelődési és közéletben. Több társával újrateremtője lett a Barabás Miklós Céhnek, melynek tiszteletbeli elnökévé választották. 1998-ban, Budapesten gyűjteményes kiállítást rendeztek műveiből. 2000-ben A jövő fénye címmel magyar portréfilm készült róla (rendező Szakács Sára, operatőr Nemescsói Tamás). 2004. október-novemberében Abodi Nagy Béla retrospektív kiállítása nyílt a Kolozsvári Erdélyi Szépművészeti Múzeumban, a kolozsvári Bánffy-palotában.
2008-tól Budapesten él. 2011. július 13-án töltötte be kilencvenharmadik életévét.
Festészete európai, egyetemes léptékű és érvényességű, modern, kísérletező, a képi műfajokat átívelő. Mégis, Abodit leginkább az emberi sorskérdésekkel vívódó, mesteri képi rendszereket megvalósító kompozíciók jellemzik. Kísérletező, kereső, tehát nem törekszik öncélú képi leleményekre, erőltetett művi stílusegységre. Abodi a professzionális, a vérbeli intellektuális alkotó megtestesítője. A szakmai eszközök teljes arzenálját birtokolja, fölényes tudású. Expresszív, naturalisztikus, drámai-realista, majd absztrakt, dekoratív-monumentális. Idősebb kori művei megrázóan letisztult művészi, mélyen humánus végkövetkeztetések: a kor képei, annak zseniális kórképei (diagnózisai).
Kitüntetései:
1951-től a Románia Szocialista Köztársaság Képzőművészeti Szövetségének tagja,
1953-ban a Munkaérdemrend II. fokozatával és Munkaéremmel tüntették ki,
1954-ben A Román Népköztársaság Állami Díja Fónagy elfogatása című kompozíciójáért,
1955-ben a Román Népköztársaság Állami Díját kapta Kritika című festményéért,
1968-ban kitüntették a Kulturális Érdemrend IV. fokozatával.
