Gróf Andrássy Manó nevét még egy "s"-el írta Andrásy Manó (Kassa, 1821 március 3. – Görz, 1891. április 23.) autodidakta festőművész, karikaturista, műgyűjtő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, országgyűlési képviselő, id. Andrássy Gyula gróf testvére, a betléri ág megalapítója.
Már fiatal korában az egyetem elvégzése után bejárta Nyugat-Európát és Észak-Afrikát. Részt vett az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban, majd ennek bukása után külföldre kellett menekülnie. Ez időben beutazta Kínát és Indiát. A kiegyezés után visszatért Magyarországra, a Sajó-menti vasművek, a vasércbányászat és a kohászat fejlesztésével foglalkozott.
Tanulmányainak elvégzése után Torna vármegyét képviselte az országgyűlésen, majd 1848-ban a megye főispánja lett. Részt vett a szabadságharcban is, részese volt a győztes pákozdi csatának.
Az 1848-49. évi szabadságharc után emigránsként bejárta a Keletet. Kínai és indiai utazásairól készített rajzait díszes kötetben jelentette meg, amelynek alapján a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. Hazatérése után a Tisza szabályozása körül szerzett nagy érdemeket, majd Gömör vármegye, valamint Zemplén vármegye főispánja lett. 1881-től haláláig, mint a rozsnyói kerület képviselője vehetett részt az Országgyűlés munkájában, a Szabadelvű Párt színeiben. Mint szónok nem volt kiváló, de talpraesett tárgyi megjegyzései a pénzügyi bizottságban nagy súlyt biztosították szavainak. Különösen a bányászat és kohászat terén volt elsőrendű tekintély. 1890-ben ő indítványozta a prímási szék Budapestre történő áthelyezését.
Andrássy Manó változatos életművet hagyott hátra. Karikatúrái ismertek voltak országszerte, hiszen, sűrűn publikálta a politikai és társadalmi élet visszásságait gúnyrajzaiban. Keleti utazásai során készített rajzait, albumban jelentette meg, és ennek elismeréseként 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia megválasztotta levelező, majd később rendes tagjává. Lelkes műgyűjtő volt és kiemelkedik az általa felhalmozott ötvöstárgyak, valamint néprajzi anyag, mely sajnos a parnói kastély 1901-es leégésekor jelentős részben elpusztult. Filantrópként is ismert volt, hiszen száz arany adományozásával lépett be a Pesti Műegyletbe, és ő irányította az Akadémia régiségtani osztályának újjászervezését. Régiséggyűjteménye része lett a Nemzeti Múzeum gyűjteményének. Autodidakta módon tanult meg festeni és ismert festménye az önarckép, melyet tükörképe alapján festett meg.
Nevéhez (amit még egy "s"-el írt) fűződik két magyar könyvritkaság. Az Utazás Kelet Indiákon: Ceylon, Java, Khina, Bengal ez 1853-ban jelent meg, szövegét a rajzai alapján készült 16 kőnyomatos tábla illusztrálja. Ő szerkesztette az 1857-ben megjelent Hazai vadászatok és sport című albumot, szerzőtársai között volt gróf Festetits Béla, gróf Sándor Móritz, báró Podmaniczky Frigyes. Az albumot 12 kisebb és 12 egész oldalas litográfia gazdagítja, ezek Andrássyn kívül Sterio Károly, Markó Károly, báró Orczy Béla munkái. Mindkét díszalbum mérete 60 x 45 cm.
--------------------------------------------------------------------------------
Jókai egyik mûve megírásához 1882-ben Gömörbe látogatott, hogy regénye tárgyát a Rákóczi korba vetítse, s az Andrássy család történetébõl merítsen. A betléri kastély akkori gazdája, Andrássy Emánuel, akit már saját korában a közszeretet és általános megbecsülés övezett, és családiasan csak Manó néven emlegettek, éppen a látogatást megelõzõ évben fogott hozzá az õsi fészek, a betléri kastély legutolsó komolyabb átépítéséhez. Jókai tehát személyesen is találkozott a vasgróffal, sok segítséget kapott tõle, s késõbbi regényeinek egyes alakjai visszatükrözik a gróf megnyerõ alakját.
Aktív politizálás
Andrássy Manó gróf 1821-ben született Oláhpatakon, ahol gyermekkorát és ifjúságának nagy részét töltötte. Egyetemi tanulmányai végeztével tudásvágya külföldre vezette, s beutazta Olasz-, Német- és Franciaországot, Angliát, nagyobbrészt apja társaságában. Késõbb Spanyolországot, Portugáliát kereste fel, ahonnan átrándult Marokkóba is, s megismerkedett a nagymogullal. Õ is, akárcsak Gyula öccse, a kiegyezés utáni elsõ magyar miniszterelnök, ifjú korában Gömör megye tiszteletbeli jegyzõje volt, és itt tanultak bele az alkotmányos életbe. Közéleti tevékenységét 26 évesen, 1847-ben kezdte Zemplén megyében, ahol fõispán volt, majd az 1847−48-iki országgyûlésre Torna vármegye által követté választották, s még ugyanebben az évben a magyar minisztérium által Torna megye fõispánjává nevezték ki. Részt vett a nemzet szabadságának kieszközléséért folyó mozgalmakban, a pákozdi csatában, majd amikor a dolgok az õ nézete szerint letértek a törvényes útról, visszalépett, hogy hazája biztos vesztét ne lássa. Emigrált, és bejárta Keletet, beutazta Indiát, Kínát, Indonéziát és Ceylont. A gróf a kiegyezés utáni idõszakban Gömör-Kishont megye ispánja, majd fõispánja volt. Amikor visszavonult a politikai élettõl, legszívesebben oláhpataki, majd késõbb az általa idegen kézbõl visszaszerzett, s alapjaitól újraépített betléri kastélyában töltötte ideje nagy részét, melynek gyönyörû parkját kiterjesztette, saját felügyelete alatt fásította, haltenyésztõvel és halastavakkal, múzeummal és más épületetekkel látta el. Itt és szádvári uradalma erdõségeiben rendezett vadászatain részt vettek a vidék fõúri elõkelõségei és számos jeles külföldi vendég. Visszavonultságából 1881-ben lépett ki a politikai küzdõtérre, amikor Rozsnyón országgyûlési képviselõvé választották, mely tisztséget haláláig viselte. Rozsnyói választói még azon állítólagos kijelentését sem vették tõle zokon, mely szerint, ha lovát állítaná ki képviselõjelöltnek Rozsnyó városának piacára, ott azt is megválasztanák. Nagy befolyását a vidék érdekében gyakran érvényesítette. Meggyõzõdését több ízben mind a szabadelvû, mind az ellenzéki lapokban többször kifejtette. A király, I. Ferenc József 1887-ben belsõ titkos tanácsosi méltóságra emelte. A hetvenéves, ereje teljében lévõ életvidám ember 1891-ben indult el külföldre, hogy családtagjait meglátogassa. Egy fertõzés következtében hirtelen halt meg április 23-án. 14 hónappal élte túl nagynevû öccsét, Gyula grófot.
A vasmágnás
Élete második felében szinte minden figyelmét és energiáját a megye nagy hagyományokkal rendelkezõ vasiparának fejlesztésére fordította. Apjától, III. Andrássy Károly gróftól megörökölte az oláhpataki Károly-kohót és a tehetséget. Rövid idõn belül felépítette az alsósajói Etelka-vasolvasztót (ma mindkettõ technikatörténeti mûemlék), megvásárolta és kiépítette a betléri, a berzétei, a gombaszögi és a vígtelkei vasgyárakat. Neki köszönheti létét a salgótarjáni és borsodi (rudabányai) vasmûtársulat. Fõ részvényese volt több magyarországi iparvállalatnak, közvetlenül halála elõtt a szerencsi cukorgyárat õ hozta létre. A 19. században Gömörben már csak két nagy vasmû mûködött: az Ágoston Szász-Coburg-Gothai herceg vasmûve mellett az Andrássy család gyára, a többi arisztokrata vállalkozás nem bírta a tõkés versenyt. Ez a két fõúri vasmûegyüttes az Állami Vasmûvek és a két óriás részvénytársaság, a Rimamurány-salgótarjáni Vasmû és a francia tulajdonban lévõ Osztrák-Magyar Államvasúttársaság krassó-szörényi vasmûvei mögött az ország 4. és 5. legnagyobb vastermelõje volt, s a teljes nyersvastermelés egyharmadát állította elõ. Andrássy kohóinak vastermelése 10 év alatt megduplázódott, elérte a 20 ezer tonnát, Magyarország nyersvastermelésének 14 százalékát. A rengeteg faszenet, amelyet a kohók elfogyasztottak, jelentõs részben az Andrássy-uradalom 85 ezer holdnyi erdeje biztosította. De minden fejlesztésnek és bõvítésnek csak akkor volt értelme, ha az uradalom termékeit el tudják juttatni a piacra. Ehhez pedig vasútra volt szükség. Ezért Andrássy Manó a kiegyezést követõen harcba szállt a gömöri iparvidék vasútjaiért. Az Alföldnek már van elég vasútja − hangoztatta, most már „a felvidéki birtokos vasgyárosoknak hóna alá kell nyúlni”, mert a Felvidék vasipara jó közlekedés mellett 300 000 tonnára képes évi termelését fokozni. Küzdelmét siker koronázta, s 1870-ben megszületett a törvény a gömöri iparvasutak állami segélyezéssel történõ megépítésérõl. Ezek a vasutak az évtized közepére el is készültek, s az Andrássy-vasmûvek valamennyi telepe vasúti összeköttetéshez jutott. Legnagyobb érdemei közé sorolható az a fáradhatatlan tevékenysége, amelyet mint elnök, az apja által kezdeményezett Tisza-szabályozás körül fejtett ki, amely hogy végképp meg nem bukott, leginkább neki köszönhetõ.
A szenvedélyes mûgyûjtõ
A vasipar fejlesztése területén maradandót alkotó gróftól nem álltak távol a mûvészetek sem, hiszen õ maga is festõ, karikatúrarajzoló és mûgyûjtõ volt. Képtára, mûkincsei és éremgyûjteménye a ritkaságok egész halmazától tündökölt. Mátyás király nyerge, Bebek sisakja, Szapolyai, Miksa császár és Bebek ágyúi, eredeti tárogatók... Budapesti, betléri és parnói kastélya tele volt mindenféle ritkaságokkal és kincsekkel. A legjelentõsebb festõk alkotásai mellett, melyek között a magyar realista tájképfestészet remekmûvei dominálnak, figyelemre méltó itáliai és németalföldi munkák is láthatók az egyes termek falain. A festmények mellett gazdag fegyvergyûjtemény, porcelán- és üvegnemûk között is számos ritkaság van. Pazar ötvösmunkák, textíliák, egzotikus kuriózumok és régészeti ritkaságok képviselik e szerteágazó gyûjtõmunka étizedeit. A kastély, mely az utolsó korszakában már inkább vadászkastélyként mûködött, az Andrássyaknak a világ csaknem minden táján elejtett trófeáival van tele. De Manó gróf nem csak gyûjtötte a mûvészeti alkotásokat, hanem õ maga is tehetséges rajzoló volt. Munkáival 1841-ben szerepelt a Pesti Mûegylet tárlatán. Pártolta a mûvészetet, száz arannyal lépett be a mûegyletbe, melynek ügyvezetésében, késõbb mint elnök tettlegesen is részt vett. Utazásai során keletkezett keleti tárgyú rajzaival illusztrált, valamint vadász- és sportjeleneteket tartalmazó albumot adott ki. Az Utazás Kelet-Indiákon címû munkája különösen a hozzácsatolt és általa készített nagyszerû rajzoknál fogva Európa szerte figyelmet keltett. Európai utazását a Honderûben írta le 1853-ban. Kiadott munkáiért a Magyar Tudományos Akadémia 1858-ban levelezõ tagjává, 1860-ban pedig rendes tagjává fogadta. Székfoglalójában nyomós indítványokat tett az akadémia régiségtani osztályának újjászervezéséért. Leírta saját régiséggyûjteményét és bemutatta éremgyûjteménye nyilvánosan nem ismert részét, magyar történelmi gyûrûinek rajzait. Akadémiai értekezése az Archeológiai Közleményekben jelenet meg. Éremgyûjteményérõl készült 92 rajza a Magyar Nemzeti Múzeumban található. E gyûjteményrõl már évekkel korábban mesés dolgokat írtak. A mûgyûjtõ Andrássy Manó gróf vásárolta meg 1885-ben Paczka Ferenc Attila halála címû, óriási festményét, amely jelenleg a krasznahorkaváraljai Andrássy-galériában látható. A rendkívül népszerû gróf életének csaknem minden nevezetesebb eseményérõl tudósított a helyi sajtó.
Ha már Mikszáth, ha már XIX. század vége, ha már országgyűlés, akkor politikai korrupció. Éppen most olvasom ugyanis Cieger András: Politikai korrupció a Monarchia Magyarországán c. könyvét. Nagyon jó, nagyon érdekes, de nagyon vékony és ahhoz képest nagyon drága. A témát viszont jól körüljárja. Olyanokat ír, amiről a történelem könyvek bizony nem nyilatkoznak, sőt, egyenesen hallgatnak, azt pedig jó mélyen.
Egy idézet a könyvből, ami nem Cieger gondolata, hanem ő is csak idézi Hunfalvytól (Hunfalvy János földrajztudós – nem Hunvald!), aki 1881-ben vetette papírra:
“Teljes függetlenség, önálló hadsereg, presonalis unio s több efféle elvont jelszavak a nép tömegére nagy hatást ugyan nem gyakorolnak, ha más kecsegtető és kézzelfoghatóbb ígéretekkel nem járnak karöltve. Sokkal hatásosabbak az ilyenek: földosztás, adóleszállítás vagy az adónak teljes eltörlése, a közmunka és katonakötelezettség megszüntetése, víg és kényelmes élet, minden fáradság és munka nélkül, stb. Ahol ilyen kilátásokkal kecsegtetik a választókat, ott ezek pénz és bor nélkül is megrészegednek, ha pedig még ez is hozzájárul, amint csakugyan legtöbb esetben hozzájárult, ott a ‘lelkesedés’ határtalan, ott vállaikon hordják körül diadalittasan a megválasztott képviselőt!”
Mennyire igaz ez bármely demokratikus rendszerben működő államra. Évszázados tanulság, érdemes megfogadni. Bár manapság “lobbi”-nak nevezik, az angol szót magyarítva: lobbizik. Ami nem mást, mint nyomásgyakorlást, előny kijárását jelenti.
A könyv egyébként nem olvasmányos, inkább egy történelem doktori disszertáció vagy egyetemi szakdolgozat formátumú és szerkesztésű. Sok értékes és dokumentumokkal is alátámasztott adatot ismertet. Többek között beszél arról az Andrássy Manóról és ügyéről, aki Jókai: Fekete gyémántok főhősének (Berend Iván) mintájául szolgált. Felvidék: 1870 körül
masza.net/tag/andrassy-mano