Csók István


Csók István

(1865 - 1961)

 

Egyike azon kevés számú nem olasz muvésznek, akinek önarcképét az Uffizi-képtár kitüntetésképpen gyűjteményében kifüggesztette.

 

 

 

Életútja


1865. február 13-án született a dunántúli Sáregresen (Pusztaegres). Az itt eltöltött gyermekkor mély nyomot hagyott életében és művészetében. A sárréti táj, a virágos mezők, a malompatak szépségei minduntalan visszatérnek vásznaira. Élete korai szakaszában késztetést érez a rajzolásra, az élet jelenségeinek rögzítésére, embereket és tájakat fest. Reáliskolai tanulmányai után természetes volt tehát, hogy 1882-ben a budapesti Mintarajziskolába kerüljön, ahol tehetsége olyan művészek keze alatt formálódhatott, mint Székely Bertalan, Lotz Károly és Greguss János.

Az itt eltöltött három év számára lényeges és hasznos volt, ugyanis itt sajátította el azon festői technikákat, amelyekkel hosszú évekig alkotott. A nyughatatlan, türelmetlenül többre és többre vágyó Csók Istvánt azonban barátai, Rippl-Rónai József, Ferenczy Károly, Iványi Grünwald Béla és Hollósy Simon sem tarthatták vissza attól, hogy Münchenbe utazzon, és ott folytassa tanulmányait. Édesapja szívesen támogatta úgy anyagilag, mint szellemileg fiát, azonban a megkötöttséget nem álló művészete nem tudott alkalmazkodni München festészeti világának pontosságával, lelkiismeretességével. Tanárai nem nézték jó szemmel festményei sajátos, meleg színvilágát.

Ezek után Párizs vonzotta, így 1888-ban már ott találjuk. Itt, a rajongott művész, Bastien Lepage tanítása alatt talál saját hangjára. Bár témaválasztása ellentmondott a hivatalos akadémiai felfogásnak, naturalizmusa, világos színei, leheletfinom árnyalatai beleolvadtak a kor haladó művészeti felfogásának világába. A Julian szabad akadémián kedvére kísérletezgethetett, tanárai (Bougeureau, Fleury) hatásara mégsem jutott közelebb ahhoz a színes festőiséghez, amire igazán vágyott. 1889-ben a párizsi Szalon kiállítja első művét, a Krumplitiszító címűt, amelyért dicsérő megemlítésben részesül.

Nyarait amennyire tehette, otthon töltötte, a kedves hazai táj ugyanis különleges festői élményekkel látta el őt. Ilyen alkotása a Malomrét Sáregresen és a Patak, valamint Édesapja arcképe, melynek barnás árnyalatai kiválóan tanúskodnak festői tudásáról. Úrvacsoraosztás és Szénagyűjtők című híres festményeit Münchenben festi, modelleket azonban otthon talál hozzájuk. Árvák című képével Csók nagyon sok sikert fog elérni, 1894-ben Antwerpenben, 1900-ban Párizsban aranyérmet nyer vele. Úrvacsoraosztás festménye is egyedien adja vissza festői lelkének képzeteit: a tónusok kidolgozottsága, a feketére alapozott, mégis világos színharmónia, a kép bensőségessége, a magyar falu fiatal lányainak vallásossága. A részletek komoly tanulmányozását szakértelemmel végző Csókot igazolja az Úr asztala.

 

Árvák


Szénagyűjtők


 

„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”(Úrvacsoraosztás)


Miután 1897-ben a nagybányai művésztelepen dolgozott, részt is vesz a festőiskola budapesti kiállításán. Az itt szerzett tapasztalatok után festette élete egyik leghíresebb kompozícióját, a Báthory Erzsébet-et, amely kép mondanivalóját itthon nem fogadták kellő megértéssel, azonban 1897-ben a müncheni nemzetközi kiállításon ezzel is aranyérmet nyer. Az itthoni kudarcélmény azonban akkora mértékben hatott Csókra, hogy az ebből a korszakból származó nagy kompozícióit, melyek főleg Nagybányán készültek, feldarabolta és megsemmisítette. Ezek közé tartozott például az Isten hozzád, szerelmem!.

 

Báthory Erzsébet (vázlat)

 

E korszak után döntött úgy, hogy kiköltözik Párizsba és megnősül. Az itt töltött hét esztendő életének legboldogabb és legharmonikusabb szakasza volt. A francia főváros festészeti világát már átitatta az impresszionizmus, amelynek ő is hatása alá kerül. Ekkor festi a Műteremsarok és a Thámár című alkotásait. Az utóbbival kiváló sikert arat. 1911-ben a római nemzetközi kiállításon megvásárolja az olasz állam, valamint önarcképét a közoktatásügyi miniszter megvásárolja az Uffizi képtár részére. Így válik egyikévé azon ünnepelt, nem olasz művészeknek, akiknek önarcképét az Uffizi-képtár kitüntetésképpen gyűjteményében kifüggesztette.

 

Műteremsarok


 

Thámár

 

1909-ben tér haza. Miután Wlassics Tibor portréjával nagy sikert arat a Műcsarnokban és 1917-ben az USA-beli Pittsburgban, 1911-ben megkapja érte az állami nagy aranyérmet is.

Nyarait ismételten hazai tájakon tölti. Ennek köszönhető az, hogy általánosan ismertté válik a sárközi illetve az öcsényi parasztság viselete az Öcsényi keresztelő (1902), Mézevők (1903) és Teknővájó cigányok (1903) kompozíciói által. Újra és újra láthatjuk festményein Darázst is, egy kis közsséget: Darázsi táj, A darázsi plébános, Darázsi fejfa, A darázsi plébánosnál.

 

Teknővájó cigányok

 

1910-től nagy örömet lel büszke apaként, Züzü kislánya megfestésében. Vidám, játékos, tarka jelenteket láthatunk, kiteljesedett boldogságot, amelyek által ritka szép, kedves jelenetek kerülnek vászonra: Züzü a bölcsőben, Züzü Karácsonya, Züzü a kakassal. A kislányát megörökítő sorozat mellett zsánerképeket, csendéleteket is fest és új témaként jelenik meg művészetében a Balaton, amely színpompája, fénye, hangulata kihívást jelent festői érzékének. A „magyar tenger” elénk tárul nyugodt, méltóságteljes állapotában, de dacosan, dühöngő hullámok forgatagában is.

 

Züzü a kakassal


Züzü Karácsonya


Szivárvány a Balaton felett

 

Nagyméretű, retrospektív kiállítása nyílik 1914-ben, amikor ösztönzően hat munkájára a kritika és a közvélemény egyöntetűen pozitív hozzáállása művészetéhez. 1921 - 1932 között a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanáraként részt vehet fiatal művészek képzésében is. Lankadatlan alkotóerovel fest továbbra is számára kedves témákat: tájképeket, csendéleteket, zsánerképeket, aktokat és portrékat is. Ez utóbbi műfaj az, amely által ténylegesen csillogtathatja szakértelmét, rátermettségét.

 

Felesége


Reggelizőasztal (Virágcsendélet)

 

A második világháború kirobbanása ugyanúgy, mint több magyar művészt, őt is kilendíti pályájáról. Összeszedi erejét, és a Háború és béke triptichonjával bebizonyítja azt, hogy alkotókedve nem lankadt el, idős kora ellenére ugyanolyan lelkesen fest. 1932-ben Vaszary Jánossal együtt kényszernyugdíjazzák baloldali tanítványai támogatása miatt.

1935-ben az Ernszt Múzeumban mutatták be ötven éves pályájának legértékesebb alkotásait. Minden évben részt vett a képzőművészek szövetségének kiállításain, 1951-ben búcsúzik el tőlük a már említett Háború és Béke triptichonnal. Elhunyt 1961. február 1-én.

 

Művészete

 

Csók István művészetének és munkájának értékességérűl valós, kézzelfogható bizonyítékaink vannak. Mindazokról a díjakról és kitüntetésekről van szó, amelyek igazolják helyét a magyar festőművészek panteonjában. Csók István számtalan európai művészeti aranyérem és első díj tulajdonosa volt. Életművét a magyar állam kétszeres Kossuth-díjjal, a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze elismerő címmel értékelte.

Pályája kezdetén tanárai hatására a naturalista kifejezésmódok és a hagyományos formák között ingadozott. Ezek ötvözete adott életet pár sikeres festményének, mégis az új művészeti irányt megalapozó nagybányai festőiskola új irányt adó elvei sarkallták arra, hogy festészete új formákat öltsön, lelki világát lágy színekben fejezze ki. Művészetének béklyóból való teljes felszabadulását azonban a francia impresszionizmussal való megismerkedés eredményezte.

 

Farkas Zoltán, a Nyugat hasábjain ezekkel a szavakkal jegyzi le véleményét a festőről és alkotásairól: „Csók nem szerette a nagy ellentéteket, a rikító hangsúlyokat. Legtöbb képére egyenletesen szétszórt világítás borul. Mély árnyékok és ragyogó napsütésben égő színek nincsenek festményein. Hiszen ezek erőszakot követnének el színeinek finom átmenetein. […] Művészetében pompásan érvényesült a századforduló emberének optimizmusa, melynek nincsenek nagy távlatai, de annál derűsebben örül az élet és világ újonnan meglátott szépségeinek. Felszínük ragyogását még nem zavarja semmi gond vagy kétség. Új fiatalság gyönyörködő világszemlélete ez, mely ezernyi szépséget fedezett fel és mohón gyönyörködteti velük friss érzékeit. Gazdag, nyugodt kor visszfénye e művészet és minden könnyen övé, amihez közelít. Elfinomodott, boldog polgárság vidám élvezetvágyát hirdeti, örökös ünnepet, mely fölött az öröm tisztán világító napja ragyog.”

 

 

 

(Sáregres, 1865. február 13. – Budapest, 1961. február 1.) Kossuth-díjas magyar festő, kiváló művész.

 

A budapesti Mintarajztanodában Gregus János, Székely Bertalan, Lotz Károly, 1886-87-ben a müncheni akadémián Löfftz, Hackl, végül 1888--89-ben a párizsi Julian akadémián Bouguereau, Robert-Fleury növendéke volt. Ezután évekig Münchenben élt, s képeivel nagy nemzetközi díjakat nyert (Ezt cselekedjétek..., 1890; Árvák, 1891 stb.). 1896-ban csatlakozott a Hollósy Simon vezette nagybányai csoporthoz, s a nyarakat Nagybányán töltve Budapesten élt.

1903-ban Párizsba költözött, s festészete egyre inkább közelebb került a posztimpresszionisták foltfestéséhez, színei az impresszionisták keveretlen ragyogásához. Ekkor készültek nevezetessé vált aktos kompozíciói (Műteremsarok, 1905, Magyar Nemzeti Galéria; Thámár, 1906, Római Galéria; Vámpírok, 1909 stb.). Hazatérve 1911-ben nagy állami aranyérmet nyert (Wlassics-arckép, Magyar Nemzeti Galéria). 1914-ben gyűjteményes kiállításon mutatta be addigi alkotásait a Műcsarnokban. Ebben az időszakban festette legszebb és legérettebb képsorozatait (a kislányáról festett Züzü-képek, 1910-15; Balatoni sorozat, 1916-31; Sokác képek, Tulipános láda 1910 után. Arcképek, Keresztapa reggelije 1911-32 stb.). 1920-ban A Szinyei Társaság elnökévé választották. 1921-től 1932-ig a Képzőművészeti Főiskola tanára. A II. világháború kitöréséig egyenletes és fejlődő erővel dolgozott, új (Zsuzsánna, Lila fauteuil, Margit-híd bővítése, tájképek stb.) és régebbi témáin (Nirvána). A háború azonban lefékezte munkakedvét és munkabírását, amely később magas kora miatt már csak részben tért vissza.

 

Egyike volt azon kevés számú nem olasz művésznek, akinek önarcképét az Uffizi-képtár kitüntetésképpen gyűjteményében kifüggesztette. Műveinek túlnyomó része a Magyar Nemzeti Galériában található, ahol 1965-ben emlékkiállítása volt.


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2010. szeptember 13. Szerkesztette: Haranth Erika Beatrix
Nézettség: 3,906 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Csohány Kálmán Következő cikk: Csók Rómeó


   







Tetszik 1 Szász Bea kedveli
Szász Bea





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: