Feszty Árpád


Feszty Árpád

 

 (1856, Ógyalla - 1914, Lovrana)

 

http://www.magyarvagyok.com/konyvtar/A-magyarok-bejovetele-10408/

 

Festő. Főleg vallási tárgyú és történeti képeket festett. 1874-től Münchenben, 1880-81-ben Bécsben tanult. Hazatérése után Golgota és Bányaszerencsétlenség c. festményei megalapozták hírnevét. Népszerűségét elsősorban a Magyarok bejövetele (1896) c. körképének köszönhette (a II. világháború alatt nagyon megsérült), amelyet többek közreműködésével festett meg.

1899-1902 között Firenzében élt, ahol megfestette Krisztus temetése c. nagy triptychonját, 1902-ben hazajött, s állandó anyagi gondokkal küszködve festette apró életképeit. Falfestményei közül legismertebb az Operaház előcsarnokát díszítő, a hangok eredetét ábrázoló kilenc képe. Művészete az akademizáló és naturalista tendenciákat elegyítette. Műveit a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.

 

http://www.magyarvagyok.com/kultura/hungarikum/tortenelmi-hagyatek/959-Feszty-korkep.html

 

Már kisgyerekként is éles ésszel csapongó fantáziával volt megáldva, ami gyakori konfliktusba sodorta a felnőttekkel. Sőt, még arra is sort került, hogy tizenhat éves korában hirtelen felindulásból otthagyja a budai gimnáziumot. Mivel tette után nem mert hazamenni, elgyalogolt Kecskemétre, ahol vándorszínészek közé állt. Ám ott nem töltött sok időt, mert hamarosan visszatért az iskolapadba. Egészen tizennyolc éves koráig Pozsonyban tanult, majd 1874-ben beiratkozott a müncheni képzőművészeti akadémiára. Ugyan azt az intézményt sem látogatta rendszeresen, tudása nagy részét nem is innen, hanem művésztársai, a gyűjtemények szemlélése, valamint szorgalmas vázolgatás során szerezte meg. Két évet töltött el így, majd 1877-ben visszaköltözött Budapestre. Akkor már egyre nagyobb elismertséggel forgatta az ecsetet, a Nemzeti Múzeumban pedig még egy alföldi motívumot is kiállított. Tehetsége feltűnt a művészetet kedvelő főpapnak Ipolyi Arnoldnak, aki nyárra magához vette Szentkeresztre, ahol Feszty meg is festette a parknak egy szép részletét. A következő év telét - egy rövid velencei látogatás után - Gyallán töltötte, ott készítette el a Pusztai találkozás télen című munkáját. Az azt követő évben a király által alapított egyik ösztöndíj elnyerésével Bécsbe ment, ahol már szorgalmasan látogatta az akadémiát, s szorgalmasan festegetett. Ott készült el 1880-ban a Golgota, ami később a Szépművészeti Múzeumba került. Egy újabb olaszországi utazás után 1884-ben letelepedett Budapesten, megfestette a Kenderáztatókat, s két nagyobb méretű bibliai kép festéséhez is hozzá látott. Ezek közül egyik a Hazatérés a Golgotáról, a másik Az angyal Krisztus születését hirdeti a pásztoroknak című kép volt. Már akkoriban erősen foglalkoztatta A rokkant honvéd témája, amit vászonra is vitt, s 1885-ben ki is állított Budapesten. 

Nevét akkor már szélesebb körben is ismerték, művészetét pedig mindenütt elismerték. Megbízást kapott, hogy ő díszítse a Nemzeti Színház első emeleti csarnokát, amihez 1885-ben hozzá is látott. Ezek készítésével azonos időben újra a magyar vidéki élettel kezdett foglalkozni, s 1886-ban megfestette a Kárvallottakat. Ekkor azonban már a Sirató asszonyok Krisztus sírjánál című nagyméretű bibliai kép tervével is foglalkozott, amit két év alatt készített el, s 1889-ben állította ki a Műcsarnokban. A művet később állami aranyéremmel is jutalmazták. Ettől kezdve minden erejét a vallásos tárgyú és történeti kompozíciókra fordította, amelyek közül országos népszerűséget szerzett számára a nevével egyszerre emlegetett körkép, melyet A magyarok bejövetele címmel látott el, s a millenáris kiállítás alkalmával mutatott be Budapesten. Nem ez volt az első és egyetlen nagyobb méretű kompozíciója, hiszen a Keresztlevétel, a Szent Gellért vértanúsága, a Krisztus temetése, is hasonló méretekkel bír. Készített néhány kisebb díszítő képet az Operaház számára, a Törvénykezési Palota részére, de munkája látható még a budai Vöröskereszt-kórházban is. 

Bár sikerben és elismertségben nem volt oka panaszra, 1899-ben mégis úgy döntött, hogy elhagyja az országot, s Budapestről Firenzébe költözött. Írni kezdett, s tárcarajzokkal, novellákkal adott hírt magáról, amik az irodalmi elismerést is meghozták számára. 1897-ben kiadta Az én parasztjaim címet viselő zamatos tárcagyűjtemény egy részét, 1908-ban pedig terjedelmes, mélyen átérzett költői elbeszélése jelent meg a Magyarország c. kiadvány karácsonyi számában Árva Bandi címen. A kint tartózkodás nem volt végérvényes, s miután visszatért Budapestre, 1912-ben bemutatta újabb munkáinak gyűjteményét a Nemzeti Szalonban. Ezek közt tájképek, életképek, tipikus parasztfejek sorozata volt megtalálható, mindegyik utalt valamilyen módon az alföldi világra, ami leginkább a festő szívéhez nőtt, amit legjobban szeretett. Voltak még ugyan nagy tervei, de egészsége akkor már megromlott. Még elvállalt néhány állami megrendelést (budapest-lipótvárosi templom néhány apostol alakja), de ereje egyre fogyott, és súlyos kór támadta meg. Több hónapon keresztül lebegett élet és halál közt, s mikor állapota valamennyit javult, elutazott a quarnero-melléki Lovranába, a friss tengeri levegő gyógyító hatását remélve. Életkedve is visszatért, dolgozni is kezdett, vázlatokat festett, jövendő képek motívumait. A sors azonban másként határozott. 1914. június elsején hirtelen vége szakadt életének s tüzes lelke békés visszatért övéihez, a gyallai nádaskunyhók közé, hogy még egyszer, utoljára, egészen a maga nagy szíve szerint fessen. 

Munkácsyn kívül nincs is más magyar festő, akinek oly kivételes helyzete lett volna társadalmunkban, mint Feszty Árpádnak. Azokban az időkben, amikor a magyar művész társaságbeli helyzete még teljesen kialakulatlan volt, ő volt nagykövetük a magyar társadalom elitjében. Festői tehetségét tetézte elragadó izzó vére, elméssége, tősgyökeres magyar zamatú észjárása. A kluboknak, színházaknak, vadászatoknak és áldomásoknak ragyogó kedvű vendége hamar megmutatta a gentrynek és a gentryhez simulni kezdő pesti társaságbelieknek, hogy a piktor kitűnő s egészen odaillő akvizíció. Magyaros tüze és zamatja, rajongó szeretete a tanya élete és a tanya nótái iránt duplán érvényesült abban az időben, amidőn a népszínmű virágkorát élte, és a baboskendős Blaháné hintája elől a Népszínház előadásai után az aranyifjúság kifogta a lovakat. És ebben az időben és ezek közt a viszonyok közt került Feszty Árpád a magyar fantázia királyának, Jókai Mórnak házi tűzhelye mellé, feleségül véve Jókai lányát, Rózát, egy ritka fennkölt lelkű s telivér művész hölgyet. A Jókai körnek Feszty Árpád volt az egyik ékessége. Ott az írók, a politikusok, a társaságbeliek tarka vendégseregében ő képviselte a magyar festő temperamentumát, elmésségét, szivárványszín képességeit. De ismerték egy másik oldaláról is. A víg éjszaka után a munkás nappal sem fogott ki rajta. Műhelyében egymás után készültek olyan képek, amik tiszteletet ébresztettek nézőiben.

 

 

 


Szerkesztés dátuma: kedd, 2012. július 3.
Nézettség: 937 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Ferenczy Valér Következő cikk: Fialka Olga

Forrás:
mek.oszk.hu


   







Tetszik 1 és még 1 tag kedveli





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: