Gáborjáni Szabó Kálmán


(Debrecen, 1897. szeptember 18.–Budapest, 1955. június 17.)

 

A Magyar Képzőművészeti Főiskolát 1922-ben fejezte be Révész Imre és Vaszary János tanítványaként, akinek tanársegédje is volt a főiskolán. 1922: a Szinyei Társaság ösztöndíja; 1930-1931, 1938-1939: a római Magyar Akadémia ösztöndíja. Tagja volt az Új Művészek Egyesületének, a Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének. 1922-ben szülővárosában rajztanári állást kapott a Református Kollégium Tanítóképző Intézetében. 1944-1945-ben megbízott igazgatóként irányította a kollégiumot. Ezután rövid ideig a Kultuszminisztériumban dolgozott, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára lett. A 20-as évek elejétől kiállító művész. Az 1930-as évek végétől a szolnoki művésztelepen alkotott, amelynek törzstagja volt. Elsősorban grafikusként ismert, bár életművében jelentős helyet foglalnak el festményei. Készített illusztrációt, kisgrafikát és reklámgrafikát, de legjelentősebbek fametszetsorozatai. Egy rövid ideig a neoklasszicizmus hatása érződik munkáin. Későbbi metszetei drámai ellentétekre épülő, expresszív alkotások. A 30-as, 40-es években gyakran ábrázolta a paraszti életet.

Mesterei: Révész Imre, Vaszary János.

 

Egyéni kiállítások

1923 • Városháza, Debrecen [Félegyházi Lászlóval]

1930 • Scherlhaus, Berlin

1955 • Fényes Adolf Terem, Budapest

1966 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (kat.) • Déri Múzeum, Debrecen

1967 • Bakonyi Múzeum, Veszprém.

 

Kiállítások az adatbázisban:

Gáborjáni Szabó Kálmán kiállítás (2000)

Válogatott csoportos kiállítások

1926 • Ernst Múzeum, Budapest

1928 • Svájc • Ernst Múzeum, Budapest

1929 • Kunstgemeinschaft, Bécs

1931 • A római Magyar Intézet ösztöndíjas művészeinek első kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest

1932 • XVIII. Velencei Biennálé, Velence • Nemzetközi egyházművészeti kiállítás, Padova

1935 • a Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesülete kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest

1930-as évek • a Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesülete kiállításai (1931 • Philadelphia • Los Angeles

1932 • Chicago

1933 • Cleveland • Chicago

1934 • Hága • Amszterdam

1935 • Oslo • Lvov)

1941 • 94. csoportkiállítás, Nemzeti Szalon, Budapest (nagyobb anyaggal)

1948 • a Rippl-Rónai Társaság kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest

1950 • 1. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

1955 • Képzőművészetünk tíz éve, Műcsarnok, Budapest

1977, 1978 • A Szolnoki Művésztelep Jubiláris Kiállítása, Damjanich János Múzeum • Szolnoki Galéria, Szolnok • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

1983 • Római iskola I., Keresztény Múzeum, Esztergom.

 

Kiadott fametszetsorozatai

• Jézus élete, Debrecen, 1927

• ~ könyvjegyei, Debrecen, 1934

• Parasztok, Debrecen, 1936

• Visioni d'Italia, Róma, 1939

• VI-os tárna, Budapest, 1948

• Béke, Budapest, 1951.

 

Köztéri művei

Falkép (freskó, 1938, Debrecen, Református Kollégium).

 

Művek közgyűjteményekben

Damjanich János Múzeum, Szolnok

Déri Múzeum, Debrecen

Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest

Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely

Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtár, Pécs

 


Szerkesztés dátuma: kedd, 2012. július 3.
Nézettség: 704 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Gábori Sándor Következő cikk: Gacs Gábor

Forrás:
artportal.hu


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: