Glatz Oszkár


Glatz Oszkár

 

(1872, Budapest - 1958, Budapest) 

Festő, Kossuth-díjas (1952), kiváló művész (1953).

 

1890-ben Münchenben Hollósy Simonnál, majd a párizsi Julian Akadémián tanult. 1896-ban részt vett a nagybányai festőcsoport megalakításában. A nagybányai parasztok életét derűs hangulatú plein air képekben ábrázolta. 1897 nyarán Nagybányán Glatz felfedezte a Rozsály hegyes, lankás lejtőin álló kincstári erdésztanyát. Felment a 25 éves fiatalember 1000 méternél is magasabbra május legelején, amikor még hó fedte a csúcsokat, onnan öt hónapig le sem jött. Teljes magányban alkotott, az ott élő pásztorokon, erdőőrökön, erdőmunkásokon kívül ott másokkal nem találkozhatott, néha esetleg felment hozzá egy-egy művésztárs, vagy arra vetődött egy erdőkincstári tisztviselő hivatalos körútján. Rengeteg képet festett, húsz képnél is többet, s egy nagy 180,5 x 281,5 cm-es vászonra megfestette Est a havason c. képét, egy óriási plein airt. Az est a havason kép színtere a Rozsály teteje. A tető vízszintes vonala egyik felén meredeken lehajlik, ezáltal is éreztetve a hegy magasságát s nagy tömegét. Félig a levegőégbe rajzolódik az oláh pásztorfiú alakja, amint juhait tereli. A nap már lemenőben, utolsó sugarai tűzfénybe borítják az előtér hegyoldalát, a nyájat s a pásztort. Hátul, messze a sötétkék hegyóriások, a Rozsály testvérei, fölfelé sötét ibolyaszínbe olvadnak a keleti ég párás aljával, amelyet följebb égőlilára fest a búcsúzó nap. 

1897-ben óriási sikere volt Pesten a nagybányaiak kiállításán, dicsérték az idősebb mesterek, még a kritikusok is, a közönség is jutalmazta, sok portrémegrendelést kapott. Eredetileg Est a havason c. képét a miskolci múzeum vette meg, ma a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. 1898 nyarán ismét Nagybányára látogatott, de nem a nagy hegyek közé, hanem a Szilágyság felé, a szelídebb, dombos, erdős tájakra. Szinte faluról falura ment, nem maradt sokáig egy helyen, ez a táj nem nyújtott neki annyi élményt, mint az izvor mente. Képtermése is kevesebb lett, közülük a legfigyelemreméltóbb a Fahordók c. 197x144 cm-es vászonra festett mű. Tematikájában emlékeztet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő c. képére, de festői felfogása más, a táj és az ember harmonikus egységben jelenik meg. Dombtetőn, szürkefelhős égháttér előtt parasztasszony sziluettje, hátán rőzseköteggel, nyomában hátrébb egy gyerek, hasonló teherrel, hasonló mozdulatban. A közönség az 1898-as kiállításon is nagy szeretettel fogadta képeit, nagy sikere volt íróportré-rajzaival is (Gyulai Pál, Mikszáth Kálmán, Eötvös Károly, Gárdonyi Géza, Ambrus Zoltán stb..)

1898 után már nem ment Nagybányára, a felvidéken, Bujákon festett, meg a Dunántúlon és a Balatonnak is nagy festője lett. 1901-ben Birkózó fiúk c. képe a Balatonnál készült. Felesége, Glatz Oszkárné Wildner Mária is képzett festő volt, csendéleteket festett, a házaspár első együttes gyűjteményes kiállítása 1910-ben volt a Nemzeti Szalonban. 1912-1938-ig a Képzőművészeti Főiskolán tanított, nyaranként számos életképet festett a magyar paraszti társadalomról. Művészeti írásai is jelentősek, sok cikket írt a magyar népművészet hagyományainak megőrzése érdekében.

Münchenben arany-, San Franciscóban ezüstérmet nyert. 1914-1938 között a képzőművészeti főiskola tanára volt. Művészeti íróként is tevékenykedett, sok cikket írt a népművészet megőrzése érdekében. Ismertebb festményei: Mese; Román asszony útban a templom felé (1907); Est a havason; Fahordók (1908); Bujáki menyecske korsóval (1923); Nógrádi parasztmenyecske (1934). Számos műve van a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában.

 

 


Szerkesztés dátuma: kedd, 2012. július 3.
Nézettség: 1,257 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Girolamo Pesce Következő cikk: Goez József Ferenc

Forrás:
hu.wikipedia.org


   







Tetszik 1 és még 1 tag kedveli





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: