(1895, Kunhegyes - 1978, Szentendre)
Festőművész, a szentendrei festészet egyik meghatározó egyénisége. Érdemes művész (1968), Kiváló művész (1974). Eredetileg jogot hallgatott, szabadidejében az Iparrajziskola esti tanfolyamát, majd 1917-ben Kernstok Károly Szabadiskoláját látogatta. A Képzőművészeti Főiskolán Balló Endre tanítványaként végzett 1917-1922. között. 1924-25-ben tanulmányúton járt Párizsban, ekkori alkotásain Van Gogh, Gauguin, Cézanne hatása érződik. 1929-31-ben a Nagybányai Művésztelepre látogat. Az itt készült fauve-os vásznai újabb stílustörekvésekről vallanak. Igazi festői énje Szentendrén alakul ki, ahol 1932-tõl eleinte nyaranta fest, majd 1935-ben kiköltözik a városba. 1935-ben az UME, 1936-ban a KUT, 1941-ben a Szentendrei Festők Társaságának tagja lesz.
Szentendrén talál rá a városképben adott, s festői látásmódjában igényelt poétikus, ugyanakkor szerkesztett térkonstrukcióra. Képeinek kizárólagos témájává válik a kisvárosi tér, utca, a házfalak és az emberek együttese. A harmincas években a mindennapokat festi meg anekdotikus jelenetekkel vagy szociális ihletettséggel. (Három munkás, Szegény ember). A negyvenes években az emberi jelenlétet bekarcolt vagy kontúrral körülhatárolt sziluett figura képviseli. (Fekete kép). Az évtized közepén jelenik meg rövid időre egy-egy hangsúlyos szerkezeti egységet jelölő, erősen kiemelt expresszív vonalrendszer (Konstruktív önarckép). Az ötvenes évektől színesedik ki palettája. Feloldódnak a korábbi évtizedek sötét, mély tónusú földszínei és mélyvöröse. Az ötvenes években - ideiglenesen - hagyományos távlatú, perspektivikus utcaképek, csendéletek születnek (Kútnyomó). A következő évtizedtől kezdve nem csak a színek váltak még élénkebbé, hanem merész szerkesztésű térkonstrukciók születnek. A szerkesztett tér és a következetes kolorizmus egyensúlya teszi egységessé életművét.
Hagyatéki anyaga a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának tulajdonába került, de jelentős gyűjteménye van a Magyar Nemzeti Galériában, és szülővárosában, Kunhegyesen.
