Knopp Imre


(1867, Pest - 1945, Budapest)

 

1867-ben született Budapesten. Oly családból, ahol nem ismeretlen a művészettel való aktív foglalkozás, így az egyik nagybátyja ismert, neves operaénekes volt a német színpadokon. Apja, Knopp József szintén festő volt, eleinte Bécsben, majd Budapesten működött. A negyvennyolcas időkben a magyar hadsereg zászlóira festett Madonnákat, majd a Kossuth-minisztérium több tagjáról arcképet. Működéséről egyébként e folyóirat egy rovatában (Adatok művészetünk történetéhez) bővebben is esett szó. Kiállított a Diana-fürdőben székelő Pesti Mű-egylet tárlatain, de mivel megfelelő egzisztenciát nem nyújthatott számára akkori időkben a festés, ezt később abbahagyta s egy iparvállalatot, meglehetősen nagyszabású vállalkozást alapított. 

Knopp Imre Budapesten járta iskoláit. A familiáris akarat az volt, hogy építész legyen s amikor a mintarajziskolába járt, még határozott szándékkal nem készülhetett festőnek. Ezt megelőzőleg ugyan már Bécsben az akadémián látogatott esti kurzust, ahol rendszeres stúdiumai kezdődnek. Korán mutatkozó festői hajlama tehát nem talált éppen ellenállásra, de azért inkább csak amúgy mellékesen minősítették odahaza, ami elvégre érthető is. A mintarajziskolában Greguss és Székely Bertalan a tanárai s innét kilépve már határozottabb formában erősödik meg előtte a cél, hogy festővé lesz s ha festő akar lenni, hát nincs akadály. Tizennyolc éves ekkor, amikor Weimarba megy, ahol nagybátyja, mint operaénekes volt tagja az udvari színháznak. Itt Weimarban Thedi volt a tanára,- mint sok más magyar festőnek s akire Knopp Imre, mint talán legkitűnőbb mesterére emlékszik. 

Három évig tartanak a weimari stúdiumok, ahonnét egy képet küld haza a Műcsarnok számára. "A foltozó csizmadia" című képet, amivel először állít ki a Képzőművészeti Társulatnak a régi Műcsarnokban levő tárlatán (1887). 

Weimar után biográfiájában Paris következik. A Julian-Akadémiára jár, ahol Robert Fleury, Bouguereau a mesterei. A három évig tartó párisi időzés alatt (1889—92) kiállít a Grand' Salonban két zsánerképet, majd hazajön s a Benczúr-mesteriskolának lesz tagja, ahol öt évet tölt. Nagy, kompoziciós vásznakat küld a Műcsarnok tárlataira. Az első volt ebben a nemben, a "Szabadulás felé" című, majd pedig egymásra következtek "Az elhagyott", a "Szent Cecilia", amely Münchenbe is elkerült a Künstlerhaus kiállítására, a "Mária a gyermek Jézussal", amit a király vett meg s a "Kevlári búcsú". Közben sűrűn fest arcképeket. Bihari Sándorral együtt női festőiskolát nyit. amely az első ily magániskola volt. Bihari halálával, hétévi működés után, az iskolát aztán 1907-ben feladta. Az iskola egyébként, ahol a korrigálásban, harmadikul Glatter Ármin is foglalatoskodott, látogatott helye volt, főleg a felsőbb társaságok nőtagjainak. 

Knopp Imre utolsó műve, amellyel Benczúr iskolájához kapcsolódik, a "Madonna" című festmény. Közben egy-egy esztendő nyarán olasz, francia, holland földön tartózkodik s ez a barangolás és dolgozás csakhamar nyomokat hagy pikturáján is, sőt ezt tovább, újabb területre viszi. Egyre több tájképpel áll elő, majd bretagnei s holland figurális dolgokkal. Annak, hogy különös passzióval fest egész sorozatot a holland levegőből, egyrészt temperamentumbeli, ízlésbeli oka lehet, s a másik oka a véletlen. Knopp Imre ereiben például anyai részről német vér csörgedez, anyja Majna-frankfurtbeli, német nő volt. Bár ismeri az egymástól nagy különbségekkel elütő pikturákat, s a primitív olasz, a reneszánsz, a modern francia festésnek egyaránt gyönyörködő embere: különös vonzódással azért a hollandusok. Rembrandt, Maes, Frans Hals a legkedveltebb művészei s ugyanígy érdekelték a modern hollandok, Israels, Mauve Maris, Neuhaus. A véletlen ok pedig az, hogy a hollandi időzés előtt Felső-Magyarországban, a Szepességben akarta felütni tanyáját, de pénzért se kapott oly embert sehol, aki képeihez a modell szerepét játszotta volna. Hollandiának, amelyet már régebbről ismert, ezzel szemben persze könnyű volt munkára váró festőszerszámait magához vonni, mindazzal a kényelemmel, amelyek megkönnyítik a festői dolgozást s megadják összes lehetőségét. Hollandiát, elvégre, évszázadok óta keresztül-kasul járták a festők. A legkisebb városban is van képtár, egész sereg a családi galéria. Modellt találni a legkönnyebb, nem szólva arról, hogy érdekes, változatos, festői formában szinte minden utcasarok, házkörnyék ennek kínálkozik. Mindazonáltal tévedés volna azt mondani, hogy ez a piktura már holland, s nem vezetne eredményre a külső témabeli hasonlóság alapján, rokonságot keresni közte s a vérbeli holland mesterek, például Israels festése közt. Ehhez Knopp Imre sokkal kevesebb időt töltött a neki végül is idegen miliőben, stílusa pedig erős különbségekkel választódik el a már impresszionista területre bekalandozó Israelstől. Knopp Imre képei közül három van a király birtokában ("Mária a gyermek Jézussal", "Az ebéd", "Hálófoltozók"). A Szépművészeti Múzeum megvette a "Fürdés", "Reggeli" című képeit, amelyek Brügge-ben készültek s flamand sujetet ábrázolnak. Ugyancsak a Szépművészeti Múzeum a megvásárolt "Vasárnapi főkötő" című képét a szombathelyi múzeumnak adományozta. A "Szent Cecilia" című képét a Képzőművészeti Társulat vette meg az állam számára s jelenleg a szegedi kultúrpalota tulajdonában van, ahová mint adomány helyeződött. Budapest Székesfővárosi Múzeum tulajdona az "Est a Váci-utcában" st.Jezsuita lépcső című két képe, Arad város birtokában van pedig az "Olvadozó hó". Arcképei közül Degenfeld Lajos gróf és Török Zoltán portréja a Nógrád megyei vármegyeház tulajdonai, báró Lévay Lajos arcképe pedig az aradi ereklyemúzeumé. A műbarátok, magánosok közül több képet vásárolt tőle néhai Samassa egri érsek, gróf Andrássy Tivadar s képei vannak még Fred Strauss (New-York, "Utolsó öltések"), gróf Károlyi Imre, Kohner Adolf, Ellbogen Károlyt a Nemzeti Kaszinó, gróf Edelsheim Gyulai, Kassa város, báró Ohrenstein Henrik és mások birtokában. 

A régi Műcsarnok utolsó kiállításán "Utolsó öltések" című képpel kis arany érmet nyert (1895), a milleniumi kiállításon milleniumi nagy érmet kapott s "Szent Cecilia" képével megnyerte a négyezer koronás társulati díjat, "Vasárnapi főkötő" című képével pedig a Rökk-díjat (1908). Egy kék ruhás női arcképét Münchenben második arany éremmel tüntették ki (1906) s ugyancsak Barcelonában második arany érmet kapott "Anyai csók" című képére. Nem említve oly külföldi kiállítást, ahol a magyar művészek tömegesen s hivatalos képviselettel vettek részt, kiállított még Berlinben Schultenál, valamint részt vett, londoni meghívásra, a New-Gallery egy intérieur kiállításán.


Szerkesztés dátuma: kedd, 2012. július 3.
Nézettség: 708 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Kmetty János Következő cikk: Kocsis László

Forrás:
www.mke.hu


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: