Kontuly Béla


Kontuly Béla

 

(1904, Miskolc - 1983, Budapest)

 

Festő, művész-pedagógus. Művészeti tanulmányait Prágában és a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte Réti István irányításával. Már főiskolás korában több ízben (1922, 1923, 1927) jelentkezett műveivel a kassai Keletszlovákiai Múzeumban. 1928-30-ban feleségével, Fuchs Hajnalkával együtt a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasai voltak. 1932-ben az Ernst Múzeumban megrendezte gyűjteményes kiállítását.

Az 1930-as évek elejétől murális alkotásokkal bízták meg. 1931-ben a szegedi egyetem lépcsőházának freskóit készítette el, 1934-ben pedig a budapesti Hermina úti kápolna, 1939-ben a vízivárosi Szent Anna-templom falképeit (ez utóbbit Molnár C. Pállal együtt) készítette el. Jelentős alkotásai még: a váci Székesegyház és a budapesti Thököly úti Domokos-templom (1944) díszítése; a székesfehérvári Városháza közgyűlési termének Az Aranybulla kihirdetése c. freskója. 1939-tõl 1947-ig a Képzőművészeti Főiskolán tanított. 1945 után egyházi megbízásokból freskókat restaurált és templomok számára festett falképeket (Sümeg, Jászberény, Salgótarján, Miskolc). Többalakos kompozíciói mellett arcképfestészetei is jelentős. 1975-ben műveiből gyűjteményes tárlatot rendeztek Japánban. Tájképeit, csendéleteit, egyházi és történelmi festményeit egyaránt a noveccento szellemi hatása, természetelvű látásmód és dekorativitás jellemzik.

 


Szerkesztés dátuma: kedd, 2012. július 3.
Nézettség: 1,173 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Konstantin László Következő cikk: Könyv István János

Forrás:
www.hung-art.hu


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: