(1892, Dés - 1961, Buenos Aires)
A Mund-Dömötör pár hagyatéka egyre távolabb került Magyarországtól az évek során és csak az utóbbi időben kapták meg az őket megillető helyet a magyar művészettörténetben. Azért is egyedi ennek a két festőnek az esete, mert ritkán fordul elő, hogy házastársak képesek legyenek versengés nélkül együtt dolgozni és saját egyéni stílusuk megőrzése mellett támogatni egymás munkáját. Mund Hugó nem nyomta el felesége avantgárd törekvéseit és közös kiállításaik alkalmával egyenrangú művészekként értékelték őket a sajtó képviselői is.
A budapesti Képzőművészeti Főiskola diákjaként Mund Hugó, Dömötör Gizellával együtt, Nagybányán töltötte nyarait. Ezen a művésztelepen ismerték meg egymást 1914-ben. Mund Hugó Magyarország keleti részén, Désen született. Művészi pályafutása az első világháború éveiben kezdődött. Ferenczy Károly kolorisztikus naturalizmusa és Iványi Grünwald Béla dekoratív képépítése meghatározó jellegű hatást gyakorolt rá. A tipikus nagybányai motívumok Mund és Dömötör képein is számtalanszor szerepelnek. Míg Dömötör képein a bravúros szín- és fénykezelés a szembeötlő, addig Mund inkább a motívumok plasztikus megformálására figyel oda.
Cézanne és a modern francia művészek hatása mindkettejük művészetében tetten érhető. Ez leginkább az 1910-es években festett aktokon és csendéleteken figyelhető meg. A "Keresők" példáját követve ők is feldolgozták a 19. századi szimbolistáktól átvett árkádiai motívumokat. Az 1920-as években egy kisebb váltás következett be Dömötör Gizella életművében. A korai kubista alkotások helyét egy misztikusabb és expresszívebb szemléletmód vette át.
Mund Hugó művei klasszicista jelleget öltöttek, miután a házastársak 1920-ban Erdélybe költöztek Budapestről. 1920 és 1924 között a váradi püspök vendégszeretetét élvezték, és csak nyaranta dolgoztak a nagybányai művésztelepen. 1924 és 1930 között viszont már Nagybányára költöztek. Nem kötődtek szorosan egyetlen művészi áramlathoz sem. A természeti benyomások megfestése helyett a dolgok belső lényegét próbálták a maguk egyéni módján megközelíteni. Ez a törekvésük nem lehetett teljesen független a művészi körökben egyre népszerűbbé váló távol keleti filozófiai áramlatok hatásától. Talán emiatt élt egymás mellett művészetükben a kubizmus és az expresszionizmus, ami különben nem volt egy ritka jelenség Kelet Európában.
Mund Hugó hatalmas összegező olajképei (Csendélet a tájban, Aktok a szabadban, Tájkép heggyel) számtalan vázlat és előtanulmány nyomán születtek meg. Munkáit a vonal és a tónusok határozzák meg. A tájba helyezett nőalakjai vallásosnak tűnnek, de tulajdonképpen egy profán világot képviselnek. Ezek a szimbolikus alakok (néha Madonnák) az emberi sors örökkévaló, állandó vonásait képviselik. Mund harmónia iránti vágyát fejezik ki, egy minden egyensúlyt nélkülöző világban.
A gazdasági és politikai helyzet fokozatos romlása miatt a Mund házaspár az emigráció mellett döntött. 1931-ben telepedtek le Argentínában. Az avantgárd törekvések éppen ekkora érték el Dél-Amerikát. Mund és Dömötör nem csatlakozott egyetlen argentin művészcsoporthoz sem. Ettől eltekintve Gizella többször is részt vett a brit művészek szervezetének kiállításain. Annak ellenére, hogy hű maradt korábbi stílusához, fokozatosan néhány helyi elemet is beépített művészetébe. Az indián bennszülöttek, pásztorok, pampák, a hirtelen megnőtt metropolisz munkásai és más argentin sajátosságok ennél sokkal gyakrabban jelentek meg Mund Hugó képein. Mund 1935-től egyetemi könyvtárosként dolgozott, hogy fenntarthassák magukat. 1961-ben halt meg Buenos Airesben.
