Pándy Lajos


(1895, Budapest - 1957, Budapest)

 

Festőművész. A Szentendrei Művésztelep (1926) és a Szentendrei Festők Társaságának (1928) egyik alapító tagja. (A többi alapító: Bánovszky Miklós, Bánáti Sverák József, Heintz Henrik, Jeges Ernő, Onódi Béla, Paizs Goebel Jenő és Rozgonyi László.)

Ferenczy Károly növendékeként kezdi el a Képzőművészeti Főiskolát 1913-ban. Frontszolgálat miatt tanulmányait csak 1918-ban folytatja, immár Réti István növendékeként. 1919-ben a Kecskeméti Művésztelepen tanul. 1921-ben gróf Batthyány Gyula meghívására részt vesz a bicskei művésztelep munkájában Jeges Ernő, Paizs Goebel Jenő és Parobek Alajos társaságában. A művésztelep kiállítására 1922-ben kerül sor a Nemzeti Szalonban.

1926-tól dolgozik a Szentendrei Művésztelepen, művei szerepelnek annak kiállításain. 1926-ban elkészíti a Spolarich (ma Kárpátia) étterem falképeit Õ is részt vesz negyedmagával a szentendrei Keresztelő Szent János plébániatemplom kifestésében 1932-33-ban. A művésztelep legkonzervatívabb tagja. Hazai tájakat fest. Rövid ideig a harmincas évek neoklasszicizmusa is hatással van a művészetére, dekoratív, éles fény árnyék kontrasztra épülő aktképet, női portré fest. Egyre több történelmi témájú eseményt rajzol, amelyhez sok viselettanulmányt készít. Ez vezeti el a néprajzi tanulmányokhoz, hogy az egyes történelmi jeleneteket részleteiben minél korhűbben ábrázolhassa. 1938-ban a Carlton hotel freskóit készíti, amely a háború alatt megsemmisült. 1942-ben hadiszolgálaton van a keleti fronton. Kecskeméten harctéri rajzaiból kiállítást rendez. 1951-ben kizárják a teleptagok sorából. 1951-ben néprajzi gyűjteményéből és saját műveiből kiállítást rendez leányfalui házában. A festészet mellett könyvillusztrációkat is készített.


Szerkesztés dátuma: kedd, 2012. július 3.
Nézettség: 787 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Pancza Ildikó Következő cikk: Pankotai Sándor


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: