(1903, Galánta - 1989, Szentendre)
Festő és grafikus. 1917-ben Szatmárra került nagyszüleihez, ahol paraszti környezetben élt. Miután rajzolni már előbb is nagyon szeretett, Litteczky Endre szatmári festőművészt kérték meg, hogy foglalkozzon vele. Rövid tanulás után már érdekes szénrajzokat, kompozíciókat készített. Ezekkel a rajzokkal, mint például a "Kártyázók"-kal később is sikerei voltak. 1921-ben Nagybányára ment a szabadiskolába dolgozni, ahol Thorma János irányításával képezte magát. 1924-ben beiratkozott a budapesti Képzőművészeti Főiskolára. Itt Réti István tanítványa volt.
1931-ban elnyerte a Budapest Székesfőváros festészeti ösztöndíját, ezen a pénzen Párizsba utazott. Olaszországba a Korb Erzsébet-ösztöndíjjal 1934-ben jutott ki először. 1936-37-ben Magyar Állami ösztöndíjjal egy évig tartózkodott Itáliában, a római Collegium Hungaricumban. Közben lehetőleg Nagybányán tartózkodott, dolgozva. A bécsi döntés után ismét Nagybányán telepedett le. 1942-ben egyik díját nyerte el a Nagybányai Szent István Ünnepi Hét kiállításának. 1944-tõl Szentendrén működött.
1923-tól szerepelt kiállításokon. 1978-ban Munkácsy-díjjal tüntették ki. Témája a föld népének, a parasztságnak a mindennapi élete és munkája. Expresszív realizmusa csendélet- és tájképeit mozgalmassá teszi, míg önarcképei a nagy művészeti korszakok hagyományait őrzik. Egyik legjelentősebb festő teljesítménye az érmihályfalvai római katolikus templom szentélyének oldalfalát díszítő hatalmas falképe, melyet 1931-ben festett al secco eljárással. Rézkarcolással is foglalkozott.
Életmű-kiállítását 1983-ban Szentendrén nyitották meg, 2003-ban Budapesten centenáriumi emlékkiállítást rendeztek.
