(1894, Budapest - 1948, Budapest)

Festőművész. A Szentendrei Művésztelep (1926) és a Szentendrei Festők Társaságának (1928) egyik alapító tagja. (A többi alapító: Bánovszky Miklós, Bánáti Sverák József, Heintz Henrik, Jeges Ernő, Onódi Béla, Paizs Goebel Jenő és Pándy Lajos.)

Csemitzky müncheni festő magániskolájában kezdi tanulmányait 1913-ban testvérével, Rozgonyi Mihállyal és Bánovszky Miklóssal együtt. 1914-ben Nagybányán dolgozik. 1915-ben már a Képzőművészeti Főiskolán folytatja tanulmányait Edvi Illés Aladár és Révész Imre tanítványaként. A frontszolgálat megszakítja tanulmányait. 1918-ban immár Réti István növendékeként tanul a főiskolán. 1921-től Réti István tanársegédje lesz. 1924-ben a miskolci művésztelepen dolgozik, tagja lesz a KÉVE-nek. 1924-ben Harkányi díjat nyer a Művészek vacsorája című képével. 1926-ban Nemes Marcell díjjal Párizsba utazik. 1926-tól a szentendrei mûvésztelepen dolgozik, művei szerepelnek annak kiállításain. 1928-29-ben magyar állami ösztöndíjjal a római Collegium Hungaricumban dolgozik. Az 1930-as évektől rajzot tanít a Csillaghegyi polgári iskolában. 1938-tól rendszeresen szerepel az UME kiállításain. 1940-ben megnősül, felesége Érczhegyi Irén festőművész. 1945 után a Műegyetem rajzi tanszékén tanít.

Huszas, harmincas évekbeli festészetét többirányú útkeresés jellemzi. Pályakezdésekor biblikus képekkel jelentkezik, ami a harmincas években monumentális igényű egyházművészeti művekhez vezet. Ezzel egy időben Árkádia hangulatú, a mediterráneum világát és az antik görög kultúrát megidéző kompozíciókat alkot. A negyvenes években művészete lecsendesedik. Egy színre hangolt, lírai hangulatú, főleg a szentendrei művésztelep egyes részleteit kiemelő tájképeket fest.