(1878, Pelsőc - 1957, Budapest)
Festő, Kossuth-díjas (1949), kiváló művész (1954). 1895-tõl Hollósy Simon tanítványa Münchenben és Nagybányán. Közben rövid tanulmányúton Rómában járt. 1903-ban Párizsban képezte tovább magát. Fiatalkori nagy élménye az orosz kritikai realista irodalom volt, ennek hatására fordult a népélet tanulmányozása és a realizmus felé. Sajátos, nemzeti stílű művészetet akart, ezért 1905-ben Hódmezővásárhelyre költözött. Itt alkotta műveit - Pásztor Jánossal együtt - 1910-ben mutatta be Budapesten.
A háború monumentális drámai kompozíciókat váltott ki belőle; menekülőket ábrázoló képek sorát festette. Ezekben az években Losoncon dolgozott. 1918-ban az Ernst Múzeumban rendezte első nagy sikerű gyűjteményes kiállítását. 1919-tõl kezdve egyre többet festett Bábonyban, 1922-ben a Képzőművészeti Főiskola tanárává nevezték ki. 1922-tõl foglalkozott rézkarcolással; művei 1923-ban albumban is megjelentek. 1924-ben nagy aranyérmet nyert Bécsben, Genovában; 1929-ben a barcelonai világkiállításon Grand Prix-t és ezüstérmet. Több műve került külföldi gyűjteményekbe.
1926-ban készítette el az Országház részére a Pusztaszeri országgyűlést ábrázoló nagyméretű gobelinjét. Ez idő tájt a magyar kuruckor emlékét idéző, mesehangulatú kompozíciók sorát festette. 1947-ben Baján művésztelepet alapított, 1953-ig ott élt. Művészetére Goya és Munkácsy volt elhatározó hatással. A világos és sötét színekre épített, mély tónusú képei lényegében a romantika örökét folytatták.
