Than Mór


Than Mór

 

(1828, Óbecse - 1899, Trieszt)

 

Festő. Than Károly vegyész bátyja. Jogi tanulmányokat folytatott Pesten, s közben Barabás Miklós növendékeként festeni tanult. A szabadságharc alatt Görgey mellett hadifestő volt. 1851-tõl Bécsben C. Rahl tanítványa. 1855-ben Párizsban tanult. Hazatérve a festészet csaknem minden ágát sikerrel művelte, 1857-tõl három évet Rómában töltött.

Első jelentős munkáját, Nyáry és Pekry elfogatása c. művét (1833, a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona) az elnyomatás visszhangjaként egész sor történeti kompozíció követte (A mohácsi csata, 1855; Imre király elfogja pártütő öccsét, 1857, Magyar Nemzeti Galériában; Vitéz János a latin nyelvre tanítja Hunyadi Jánost, 1882; Pázmány Péter tollba mondja műveit, 1885; stb.). 1860-ban Pesten telepedett le. 1864-tõl Lotz Károly mellett a pesti Vigadó falképein dolgozott, s ez időtől kezdve egyik legelismertebb freskófestő. Fata Morgana c. képe 1867-ben sikert aratott a párizsi Salonban. 1873-ban első díjat nyert a történeti festménypályázaton.

Az 1880-as években Olaszországban élt. 1890-tõl a Magyar Nemzeti Galéria képtárának őre. 1896-ban rövid ideig az Országos Képtár igazgatója volt. Történeti képein kívül portrékat (Liszt Ferenc, Deák Ferenc; Hampelné Pulszky Polyxena; Önarckép; A nap szerelme a délibábbal, 1866; Priamus Hector holttestével, 1877; Jelenet Az Ember Tragédiájából; valamennyi a Magyar Nemzeti Galériában), egyházi témájú festményeket (Mater dolorosa, Szent Cecília, 1868, Magyar Nemzeti Galéria), életképeket (Olasz életkép, 1860; A jósnő, 1861; Stella, 1863; Fürdő leány, 1880, stb.) és falfestményeket (Vigadó; Magyar Nemzeti Galéria lépcsőháza, Lotz Károllyal, 1874; Operaház előcsarnoka stb.) is készített akadémikus stílusban.

 


Szerkesztés dátuma: kedd, 2012. július 3.
Nézettség: 993 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Tetljak Pál Következő cikk: Thomas Ender


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: