(1905, Budapest - 1977, Budapest)
Festőművész. Gyógyszerészeti tanulmányait megszakítva iratkozott be a Képzőművészeti Főiskolára, diplomát szerzett (1929), 1930-ban Berlinbe utazott. Itt figyelme a konstruktivista és expresszionista művészeti irányzat felé fordult. Világ- és életszemléletére, festészete szín- és fényelméletének kialakulására nagy hatással volt Schmitt Jenő Henrik és a gnosztikusok filozófiája és esztétikája. Hazatérése után több alkalommal vállalt rajztanári állást vidéken és Budapesten. Ezt követően rövid ideig műszaki rajzoló, illetve betonelemgyári segédmunkás. Képeit a közönség 1962-ben láthatta először. Ettől kezdve művészetéből élt.
Kezdõ korában, a harmincas évek közepétől a II. világháború közepéig portrékat, önarcképeket festett. Ezek nagy része Budapest ostromakor elpusztult. Tíz évi szünet után kezdett újra festeni portrékat, csendéleteket és tájképeket. Elvont kompozíciói leginkább Piet Mondrian hatását mutatják, de sajátos pointillista technikájú képei valójában absztrakt kompozíciók. Önálló műterem-kiállítását Korniss Dezső rendezte 1964-ben. Bloomingtonban (USA) 1972-ben, Strasbourgban 1974-ben, Varsóban 1966-ban mutattak be anyagából válogatást. Emlékkiállítására 1978-ban került sor a székesfehérvári István király Múzeumban és Hatvanban, a Hatvany Lajos Múzeumban. Több festményét a pécsi Janus Pannonius, az esztergomi Balassi Bálint és a Budapesti Történeti Múzeum őrzi.
