Balázs Anna


Balázs Anna

 

A művész magáról:

A viharsarokban születtem, talán ezért is lett egész életem ennyire viharos.Két foggal jöttem a világra, mondták is az ismerősök: ez a kislány szerencsés lesz az életben. Hát ez a jóslás csak a későbbi életem szakaszára lett érvényes, mintsem az elsőre. A házasságaim nem sikerültek; pedig megpróbáltam háromszor is. Végtére annyi előnyöm származott belőle, hogy megtanultam a válásútvesztőjében eligazodni.Így háromszor is elvált lettem. Tehát a gyerek-kor a megszépítő távolságból is csak rossz emlékeket idéz fel bennem, pedig jól tudjuk, hogy nem hal meg mindaz ami elmúlik. Éppen a gyerekkori sebek még ma is tudnak úgy fájni, mint mikor átéljük azokat. Bennem mindíg is tűz lobogott, ki akartam törni, mindíg kerestem valamit.Nyugtalan voltam és feszült.Apámék sohasem tudták, hogy a következő pillanatban mivel lepem meg őket.Eseménydús életet éltünk.Motoroztam, ugrottam ejtőernyővel és vitorlázó repülős is voltam a középiskoláim során. A feszültségeim csak akkor oldódtak, ha leültem rajzolni és festeni.Tanáraim született tehetségnek tartottak.Sokat foglalkoztak velem, külön órákat kaptam és rajzszakkörre is jártam.  

Osztályfőnököm előkészített a Képzőművészeti Szakiskola felvételijére.Rájöttem, hogy hivatásomnak csakis és kizárólagosan a festészetet választom. Erre lett volna lehetőségem, mert a 280 jelentkezőből 36 tanuló került felvételre, amibe én is beletartoztam. Felvettek!Sőt kollégiumi elhelyesést is igértek. Sajnos az akkor még kialakult vélemény az én életemre is rányomta bélyegét, ami úgy szól:a festészet nem lánynak való.Így történt, hogy a felvételi értesítőt nem kaptam készhez. Ovónőképzőbe küldte....

1989.április hónapban a húsvéti ünnepeim azzal teltek, hogy megpróbáltam egy képet festeni magamnak, amit végtére is láttam a műhelyben(emlékezet után). Mikor ünnepek után bevittem a műhelybe, munkatársaim nem akarták elhinni, hogy én festettem.Ez mégtöbb erőt adott, hogy mostmár neki kell látnom és festeni kell.Olyan lettem, mint a megszállott, nappal dolgoztam a műhelyben, mint asztalos, éjel meg festményeket készítettem.Nem ismertem fáradságot.Megsokszorosodott az erőm! Újra fiatalnak éreztem magam, nem éreztem a fizikai fáradság jeleit magamon. Októberben már volt 17 db képem, amit azzal az ismeretségi körrel, amire szert tettem a műhelyben:sikerült lezsűriztetnem. Mivel nem csak a képekkel találkoztam a műhelyben hanem festőművészekkel, akik Szeged hírességei és igen sok szakmai segítséget nyújtottak további munkámban. Elismerték munkámat.1990-ben(február 03) Szegeden az Amatőr Képző és Iparművészeti Kiállításon három képemmel már én is szerepeltem.Azóta kiállítások követik egymást, már 10 kiállításom volt, ahol önállóan szerepeltem és kettő pedig amin én is részt vettem. 1998.03.07-én Székesfehérvárról elhoztam a kategória első díját kaptam, mint első helyezett.

 

KIÁLLÍTÁSAIM:

1989. decemberben Makón egyéni.

XIV.Megyei Amatőr Képző és Iparművészeti Kiállítás Szeged (3db kép).

1990. ben Kiskunfélegyházán Társként.

1991-1992.áprilisban Szeged egyéni, megnyitotta Pataj Miklós festőművész úr.

Petőfi Szoc.Otthonban 1992.októberben Egyéni.

1993.március hónapban Egyéni, megnyitotta Dr. Kiss Ernő Igazgató Úr.

Veörös Sándor Ált.Iskola 1994.április hó, megnyitotta Dr.Kiss Ernő művelődési ház Igazgató Úr.

1997.december Mórahalom Óvoda, Egyéni.

1998.március hó Székesfehérvár Művelődési Ház (5db kép). Elhoztam a Kategória első díjas Oklevelet, mint kortárs festő és iparművész.

2000. 11. számú Gondozóközpont Szeged Egyéni, megnyitotta Dr.Soós Ferenc IKV. Igazgató Úr.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2012. augusztus 25.
Nézettség: 1,315 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Balázs Andor Gábor Következő cikk: Balázs Imre Barna


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: