Bánhidi Márta


Bánhidi Márta

Néhány szó a művészről

1960-ban születtem Budapesten. A rajzolás és festészet iránt már gyermekkoromban érdeklődtem, de képességeimet nem fejlesztettem tovább. A középiskola után az egészségügy területén helyezkedtem el, ahol a nővérségtől az ápolási igazgatásig számos lépcsőt bejártam. A festészettel mintegy 9 évvel ezelőtt kezdtem újra foglalkozni, amikor szinte ellenállhatatlan késztetést éreztem a festészet iránt. Mivel a szakmát soha nem tanultam, stílusomat, ecsetkezelési módszereimet magam dolgoztam ki. Érzéseimet és gondolataimat kezdetben tájképek és amolyan az impresszionizmushoz közel álló szubjektív - absztrakt formában tudtam leginkább kifejezni. Már magam sem emlékszem, mikor találkoztam először a mandalák csodás világával, csak arra, hogy rögtön rabul ejtettek. Ma mandalák festésével és ennek tanításával foglalkozom. A mandalák hatásának megismertetését nagyon fontosnak tartom, mivel a lelket és testet egyaránt harmonizáló - gyógyító hatásukat saját életemben is megtapasztalhattam. 2001- től több mint 3 évig foglalkoztam beteg emberekkel, akikkel a festészet lelket gyógyító erejét tapasztalhattuk meg. Képeimmel emlékeztetni szeretném az embereket igazi valójukra és örömöt, szépséget, harmóniát szeretnék közvetíteni feléjük.


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2012. augusztus 27.
Nézettség: 909 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Bánáti Sverák József Következő cikk: Bánk Ernő


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: