Bányai Brigitta


Bányai Brigitta
1974-ben születtem Egerben. Rokoni kapcsolataimban több ágon is fellelhető a képzőművészet, főként a festészet és ez már nálam is korán megmutatkozott. Tanulmányaimat Egerben végeztem, majd az érettségi után épületszobrász szakvizsgával gazdagodtam Miskolcon. A főiskolás éveimet Nyíregyházán töltöttem, ahol 1999-ban földrajz-rajz tanári diplomát szereztem. Már a főiskolás évek alatt alkotótáborokban vettem részt: Szarvaskő , Monok és amit évről évre meglátogatok Zsáka Nagyközség művésztelepe. Kiállításaim több helyen is megfordultak, mind egyéni mind csoportos formában: Eger, Miskolc , Zsáka , Monok , Debrecen. A hosszú évek alatt a restaurátori munkáktól az egyedi falfestményeken át részt vettem több nagyszerű munkában, felújításban de a festészeten kívül érdekel minden ami a kreativitás kifejezésére szolgál a varrástól az ékszerkészítésen át a lakberendezésig. A festészetben megtaláltam a bennem lévő gondolatok megvalósítását, melyek a tárgyábrázolástól az utcaképeken át sokféle motívumot rejtenek. Legkedvesebb anyagom az olaj, de nagyon szeretem a vizes bázisú anyagokat: pác, tus.

Szerkesztés dátuma: hétfő, 2012. augusztus 27.
Nézettség: 1,073 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Bánszki Tamás Következő cikk: Barabás Miklós


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: