Borody Éva


Borody Éva

1988. május 10-én születtem Budapesten

Kedvelem a furcsa ábrázolásmódokat, melyek teljesen elütnek a megszokottól. Mindig jönnek az újabb ötletek, melyek megvalósításai nemcsak mások munkáitól különböznek, hanem a saját alkotásaim között sincs látszólag kapcsolat. Valójában a valóságtól való kisebb nagyobb mértékű elszakadás összeköti műveimet. Kellenek érzelmek (még ha negatívak is), ettől lesz egy kép több, ettől kapunk maradandó élményeket, ez késztet másokat arra, hogy egy adott problémával mélyebben is foglalkozzanak. Nem kell túl sok mindent ábrázolni, elég ha csak egy dolog vált ki belőlünk érzelmeket és gondolkodtat el minket. A tárgyak melyeket ábrázolok, sokszor válnak emiatt antropomorffá. A céljaim között szerepel, hogy fölhívjam a figyelmet az erőszakra, mely mindannyiunk életére hatással van, és ami kezd beszivárogni a gyermekek világába is.

 

Elért díjak, helyezések:

- Kerületi környezetvédelmi logó pályázat, III. helyezés, 2004

- Kerületi Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ rajzpályázata, II. helyezés, 2005

- Fauna Egyesület „A bálnák és Mi” című országos rajzpályázat, I. helyezés, 2005

- Levegő Munkacsoport országos rajzpályázata, III. helyezés, 2005

- „Ló-verseny” című országos rajzpályázat, III. helyezés, 2005

- Zánkai Országos Gyermek Képző- és Iparművészeti pályázat, Arany Minősítés, 2005

- Zánkai Nemzetközi Gyermek Képző- és Iparművészeti pályázat, Arany Minősítés, 2006

 

Kiállítások:

Önálló kiállítás a Kerék Általános Iskola és Gimnáziumban, 2007

Csoportos kiállítások:

Zánkai Művelődési Központ, 2005, 2006

Óbudai Képzőművészeti Szakközépiskola, „Hat” tematikai kiállítás, 2008

Óbudai Képzőművészeti Szakközépiskola, „Versus” tematikai kiállítás, 2009

Békásmegyeri Közösségi Ház, 2009

Kerék Általános Iskola és Gimnázium, 2010

GtB Szakképző Iskola, 2010

Óbudai Festők kiállítása, Békásmegyer, 2010


Szerkesztés dátuma: kedd, 2012. augusztus 28.
Nézettség: 1,139 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Bornemisza Géza Következő cikk: Boromisza Tibor


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: