Deák J. F.


Deák J. F.

 Deák János Ferenc

Született a 2. világháború utolsó évében. Élete első pillanatától kezdve nem mindennapi nehézségek túlélésének sorozata, egészen a 70-es évek közepéig, amikor 4. feleségére, élete első igazi és örök társára lelt. A festést ekkor átmenetileg, röpke 30 évre felfüggesztette, mivel egzisztencát kellett teremtenie születendő fiai, családja számára. Bőr dísztárgyakat alkot, farag, gyűr, fest, magyar népi motívumok árnyalataival, egy új, egyedi formavilág lát napvilágot kezei alatt. A fent említett folklór vonal teszi lehetővé, hogy a hatóságok népi iparművészként tartsák számon, azaz munkáját szabadon, sőt megbecsüléssel övezve végezheti.

Az Iparművészeti Zsűri már kezdeti munkáit is elismeri, alkotásai egy csapásra az egész országban keresettek lesznek. A Budai Vár, a váci utcai Csók István Galéria: helyek, ahol munkáit a túristák és a hazalátogató emigráns magyarok örömmel vásárolták és vitték ajándék gyanánt világ számos tájára. A rendszerváltás sokaknak a meggazdagodás lehetőségét, Jánosnak viszont rivális termékek dömpingjét hozta, igényes és igénytelen, anyag vagy műanyag, nyugati avagy keleti, drága vagy filléres holmikat. Ez újabb nehézségeket szült, de ezek már csak anyagi természetűek, melyeket a szeretetben élő család képes baj nélkül átvészelni. 

 

 


Szerkesztés dátuma: péntek, 2012. augusztus 31.
Nézettség: 944 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Deák Csaba Következő cikk: Deák János


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: